Koncepciós perek eredetéhez
A koncepciós perek fogalmának kimunkálásához és helyes értelmezéséhez vissza kell térni a büntetőeljárások ősforrásához. Amióta az emberiség ráeszmélt, hogy a vérbosszú nem jelent megoldást a bűnelkövetéssel szemben, ugyanakkor elviselhetetlen terhet rótt az egész társadalomra, nem maradt más hátra, mint elfogadni a közhatalom erejével felruházott bírót, aki ítéletével igazságot szolgáltat. Az igazság szolgáltatásához háromirányú – a közhatalom erejével kikényszeríthető – tevékenység hárult a bíróra: megállapítani, hogy mi történt – ideértve a történésben érintett személyek megnevezését is (a tényállás kimondása), megállapítani, hogy a tényállásban foglalt tevékenység bűncselekmény-e és ha igen, ki a felelős érte (bűnösség kérdése), továbbá, hogy a bűnösnek milyen bűnhődéssel és/vagy jóvátétellel kell helyreállítani a tettével megsértett rendet.
Bármennyire is tökéletlenek – netán alkalmatlanok – voltak az eszközök a valós tényállás felderítésére, a cél mégis ennek elérése volt, továbbá hogy a bűnös olyan büntetést szenvedjen el, amely megfelelt a társadalom igazságérzetének.
A történelem folyamán ismertek azonban olyan büntetőeljárások, amelyeknek a célja – legalábbis titkoltan – nem a valós tényállás felderítése, a bűnösség megállapítása és igazságos büntetés kiszabása volt, hanem birtokszerzés vagy a politikai vetélytárs megsemmisítése, esetleg mindkettő. Példaként említhetjük a késő középkor legnagyobb koncepciós perét, amelyet Jeruzsálemi Templomos Lovagrend ellen, amely számos lovag és a rend 23. nagymesterének Jaques de Molaynak máglyahalálával végződött 1314 - ban.
Magyar vonatkozásban említést érdelem az a boszorkányper, amelyet a felvilágosult Bethlen Gábor Báthory Erzsébet, Dengelenghy Mihályné Török Katalin, Bánffy Dénesné Báthory Anna és Imreffi Jánosné Iffju Kata ellen[i] A korszak kutatói úgy vélik, ez a pert „ álcázott birtokszerző fiskális per”[ii].
Közismert továbbá Caraffa Eperjesen működő vésztörvényszékének működése (1687)[iii]
A legújabb kor diktatúrái gyakran alkalmazták a büntetőeljárást, annak eredeti céljától eltérően politikai fegyverként. Az 1789-ben kirobbant francia forradalom – amely a „szabadság – egyenlőség – testvériség” jelszavával az emberi jogok előharcosaként bontott zászlót a kontinensen ‑ a jakobinus diktatúra éveiben áthágva a büntetőeljárás alapelveit, megalkotta az un. gyanús törvényt.[iv] Az 1793. május 31.- utáni „második terror” alatt folytak a nagy politikai perek[v] Nantes ben, Carrier konventbiztos két hónap alatt 3000 embert a Loire vizébe fojtatott (többek között iskolás gyerekeket), s hasonló módon „ítélkezett” Tallien Provance-ben, Barra és Fréron Toulonban.
Koncepciós perek a lopakodó, majd megvalósított kommunista diktatúra fegyvertárában
A független bíróságok intézménye a jogállam nélkülözhetetlen pillére.
Karl Marx (1818 – 1883) – Friedrich Engels (1820 – 1895) társszerzőségével – útjára bocsátott Kommunista Kiáltvány (1848) c. röpiratában a fennálló polgári társadalmi rend erőszakos megdöntésének és egy új társadalmi rend – a kommunizmus – megszervezésének szándékát tudatta a világgal.
A gyakorlatban a kommunista ideológia megvalósítására 1917- ben került sor Oroszországban Vagyimir Iljics Uljanov – mozgalmi nevén Lenin - (1870 -1924) vezetésével.
A VCSK [vi]–t a kommunista párt központi bizottsága (KB) felruházta a nyomozás, az elbírálás és a végrehajtás „jogával”. VCSK oktatási anyagában áll, hogy nem azt kell vizsgálni ki mit tett, hanem, hogy a kizsákmányoló osztályokhoz tartozik –e.
„Mi nem egyes személyek ellen viselünk hadat. A burzsoáziát írtjuk ki mint osztályt. Ha nyomoznak, ne irományok és bizonyítékok után kutassanak, hogy mit tett vagy mondott a vádlott a szovjet hatóságok ellen. Először is azt kérdezzék tőle, hogy melyik társadalmi osztályhoz tartozik, milyen származású, milyen nevelésben, oktatásban részesült, mi a felfogása.”[vii]
Gregoríj Jevszejevics Zinovjev[viii] a pétervári szovjet elnöke így fogalmazott:
„A százmilliós szovjet-orosz lakosságból 90 milliót magunk mögé kell állítani. Ami a maradékot illet, nekik nincs mit mondanunk: Őket meg kell semmisíteni.”[ix]
Lenin a terrort tartotta a bolsevik hatalom céljai eléréséhez a leghatékonyabb eszköznek.
A formálisan létezett és a politikai vezetésnek alárendelt bíróságokat a diktatúra - a hatalomgyakorlás eszköztárában - gyakran alkalmazta a koncepciós perek lefolytatására.
A koncepciós pereken olyan büntetőeljárásokat értünk, amelyek elszakadnak a büntetőeljárásnak a büntetőeljárási törvénybe foglalt céljától és különböző politikai célok elérését szolgálják.
A politikai cél elérése érdekében
- fiktív tényállás alapján, vagy/és
- megalapozatlan tényállás alapján, vagy/és
- anyagi-jogi rendelkezés megsértésével (ideértve a büntetés kiszabására vonatkozó szabályokat és bírói gyakorlatot), vagy/és
- amorális jogszabályok alkalmazásával hoznak akár államellenes bűncselekményekben, akár köztörvényes bűncselekményekben marasztaló ítéletet.
A szovjet koncepciós perek a gyakorlatban
Első ilyen per volt az esszer vezetők pere (1922), ahol bizonyítani kellett, hogy „az ellenforradalom oldalára állt esszerek az októberi forradalomtól kezdve a nép ellen harcoltak, fegyveres összeesküvéseket szerveztek, és terrorcselekményeket hajtottak végre”[x]A II. Internacionálé a pert oly annyira komolyan vette, hogy védőket is küldött a perbefogattaknak[xi]A minden tekintetben megtervezett perben (ahol Lunacsarszkíj tartotta a vádbeszédet) Szavinkovot golyó általi halálra ítélték. A forgatókönyv szerint ezt követően a Szovjetek Központi Végreható Bizottságának Elnöke a kegyelmi kérelemre azt a határozatot hozta, hogy a halálbüntetés végrehajtását felfüggeszti, ha az esszer párt abbahagyja „ellenforradalmi tevékenységét” – más szóval a párt megszűnteti működését.
Az ortodox egyház megtörését szolgálta a Tyihon pátriárka ellen folytatott per.
1928-ban koncepciós per folyt Donyec – medence bányaüzemének „polgári” vezetői ellen (Sahti-per), akik „kapcsolatba álltak a régi tulajdonosokkal, a külföldi felderítő szervekkel, tudatosan rossz irányba vezette az építkezést, robbantásokat és tüzeket idézett elő, megszegte a munkavédelmi szabályokat, valamint tűrhetetlen körülményeket teremtett, hogy ilyen módon kiváltsa a munkások elégedetlenségét.”[xii]A 11 végrehajtott halálos ítélet és a hosszú börtönbüntetések üzenete: A bolsevik rendszer gazdasági fiaskóiért az „osztályellenség” felelős, az elégedetlen munkások élelem és ruha helyet „fejeket” kaphatnak, a sztálini gazdaságpolitika megkérdőjelezhetetlen.
A sztálini mezőgazdasági politika, a tűzzel, vassal végrehajtott kollektivizálás enyhítését felvető politikusok – Buharin, Rikov, Tomszkij és társai koncepciós perében mondtak búcsút a politikai pályának – és az életnek.
A 30-as évek nagy „tisztogatási” pereit Isaac Deutscher „Sztálin pályafutásának leghomályosabb fejezete”-ként jellemzi.[xiii] Az ügyészséges és bíróságok formális működésével új forgatókönyvek születtek arról, hogy miként kell bűnesetek soha meg nem történt tényállításait összeállítani és azzal a közvéleményt, manipulálni. Az ügyek szerzőségét ekkor az 1934-ben feloszlatott GPU helyére lépő Belügyi Népbiztosság (NKVD) – ekkor még Jagoda vezetésével - jegyezte. Már a Kirov gyilkosság ügyében működött ez a mechanizmus, majd egyre bonyolultabbá és árnyaltabbá vált, s elérte Zinovjev, Kamenyev, mint „felbujtókat”. Először csak közvetett felbujtók (a fiatal terroristák ösztönzést kaphattak azokból a bírálatokból, amelyet egykor Sztálin ellen intéztek), majd a felbujtást ejtették, mert beismerték: a kapitalizmus restaurációjára törekedtek. Ezt a pert Zinovjev 10, Kamenyev 5 év börtönnel úgy tűnt túlélték, de az 1936-ban indult „tizenhatok perében” már kivégezték őket. A „tizenhatok” perét követte a „tizenhetek pere”, amely Visinszkíj nevéhez fűződik, aki a „valószínűségre, mint tényre” alapozta vádiratait. A „gyanús törvények” tehát újból működtek. A „tizenhetek perét” – amelyet második trockista perként is ismer az irodalom - Sztálin utasítására Jezsov készítette elő. A halálos áldozatok között régi bolsevik vezetőket találunk[xiv]
Az 1937-es bírói talárba öltöztetett politikai tisztogatás végigsöpört a Vörös Hadseregen is. Az orosz Napóleonként emlegetett Tuhacsevszij marsall épp úgy kivégző osztag elé került, mint számos tábornak és tiszt[xv]
Az 1938-as év meghozta a „huszonegyek perét”, ahol ugyancsak valótlan és konstruált tényállás alapján mondtak ítéltet. Buharin, Rikov, Kresztyinszkíj, Rakovszij, Rozengolc, a véres kezü Jagoda és társai kerültek kivégzőosztag elé a „kapitalista rendszer visszaállítása” és „Ukrajna, Távol –Kelet, Bjelorusszia elszakításának” hamis vádjával. A per egyik sajátos mozzanata, hogy a börtönre ítélteket is agyonlőtték. Erre a sorsra jutott Jezsov is, akitől Berija kaparintotta meg „ezrek élete árán Sztálin bizalmát”
Az 1938-as letartóztatási hullám áldozata lett Buharin – az Izvesztyija főszerkesztője – testvérét Ordzsonikidzét (aki Sztálin belső baráti köréhez tartozott) Sztálin parancsára öngyilkos lett.
A szovjet koncepciós perek általános jellemzőit amelyek a később tárgyalt magyarországi hasonló eljárásokra is igazak - az alábbiakban foglaljuk össze:
- Ezek a perek tárgyi és más hitelt érdemlő bizonyítékok nélkül, kizárólag a vádlottak beismerésén nyugodtak, s senki sem vizsgálhatta, hogyan is születtek a beismerő vallomások. A beismerő vallomások jórészt a kínzókamrákban (vagy a kínzásoktól való félelem miatt) születtek, más részük zsarolás vagy megtévesztés eredménye.
-A perek egy része a nyilvánosság előtt zajlott, ahol a vádlottak teátrális jeleneteket produkáltak, bűnösségüket hangoztatva. Más részük – ahol nem sikerült rábírni a vádlottakat a „förtelmes látványosságra” szigorúan titkos volt. Valójában mindkét formának megvolt a politikai hozadéka. A nyílt tárgyalások a „társadalom meggyőzését” és a külföld félrevezetését szolgálta. Ez többnyire sikeres manőver volt. Davies amerikai nagykövet megnyugtató jelentéseket küldött hazájába.[xvi] Szerinte a perek megalapozottak és korrektek voltáról. A titkos eljárások pedig, fokozták a társadalom félelemszintjét. A megtévesztés és a félelemkeltés, mint a terror eszköze összehangoltan működött.
- A perek – túl a diktátor hatalmának megkérdőjelezhetetlenségnek biztosításán – konkrét politikai célok megvalósítását szolgálják azáltal, hogy a más nézeteket vallókról „igazolja”: nézeteik valójában bűncselekménnyel egyenértékűek, illetőleg, hogy személyükben eleve ellenséges elemek.
- A büntetőeljárás külsőségeinek – gyakran teátrális - alkalmazása mögött teljes mértékben hiányzik a büntetőeljárás lényege:
a független bíróság előtt folyó kontradiktórius eljárás,
- ahol a törvény előtti egyenlőség elve alapján,
- a vád és a védelem fegyveregyenlőségével, a vád tényállásának keretei között folyó eljárásban, a
- vád bizonyítási terhével és
- az ártatlanság vélelmének szem előtt tartásával,
- a bizonyítékok szabad mérlegelése alapján születik megalapozott tényállás és ennek megfelelő marasztaló, vagy felmentő ítélet
- A büntetőjogi felelősség alapja minden jogállamban csak a személyes bűnösség lehet. A politikai célokat büntetőjogi eszközökkel elérni kívánó koncepciós eljárásokban gyakran találkozunk azonban a kollektív felelősség egy sajátos módjával, amikor is a „rossz osztályhelyzetű” vádlott vélelmezett bűnös is.
Lényeges tárgyunk – első sorban az emberi jogok - szempontjából, azaz álláspont, amelyet Lenin az erkölcsről vallott. A Komszomol III. kongresszusán elmondott beszédében így fogalmazott: „Tagadunk minden olyan erkölcsöt, amelyet embereken, osztályokon kívül álló fogalomból vezetnek le[...]Erkölcsünket a proletariátus osztályharcának érdekeiből vezetjük le, [...]számunkra az erkölcs a proletár osztályharc érdekeinek van alárendelve. [...]Erkölcs az, ami elősegíti a régi kizsákmányoló társadalom elpusztítását és valamennyi dolgozó egyesülését, a kommunisták új társadalmát megteremtő proletariátus körül.”
A bolsevik hatalmi rendszer - tagadva a természetjogot és az abból levezetett emberi jogokat - csak olyan „állampolgári jogokat” ismert el, amelyet az állam biztosít az alattvalóknak, s azt bármikor meg is vonhatja.
Így egy sajátos „kettős normarendszer”(Kahler, Zlinszky János, Hantó Zsuzsa, Zinner Tibor) alakult ki, a pszeudo - jog[xvii]. A kihirdetett jogi normákat, felülírják alacsonyabb szintű normák, valamint (pl. törvényben foglalt jogot miniszteri rendelet vagy utasítás) jogi normát nem is öltő párthatározatok, sőt politikai elvárások. Ez utóbbiakat a jogirodalomban pszeudo – jogi normáknak nevezzük.
Magyarországon az 1945.évi VII. tv a koncepciós perek melegágya
A II. világháborút lezáró Párizsi-békét követően az ország szuverenitása nem állt helyre
Amikor az Ideiglenes Nemzeti Kormány létrehozta a népbíróságokat - 1945. jan. 25.-én– a később, szeptember 26.-án az 1945 évi VII. tv. –ben foglalt többször módosított 81/1945 ME. rendelettel - a kommunista törekvés eredményes volt abban a tekintetben, hogy ezek a bíróságok valójában politikai külön bíróságként funkcionáljanak. Ries István[xviii] szociáldemokrata igazságügyminiszter nyíltan is politikai elégtételnyújtásról beszélt és a népbíráskodást úgy fogta fel, hogy az „a nemzet pere megrontóival szemben” Sajátos ellentmondást rejtő mondatában kifejtette: A felelősségre vonásnak kérlelhetetlennek és igazságosnak kell lennie, hogy érezzük: ezeknek a bűnöknek elkövetői nem várhatnak igazságot, csak megtorlást…”(Kiemelés tőlem K. F.)
A népbíróságok létrehozása – amelyre nem kötelezte Magyarországot a fegyverszüneti egyezmény – csak a háborús bűnösök kiadását követelte meg – létrehozásának pillanatától kezdve a politikai ellenfelekkel való leszámolás eszköze volt. A valóban elkövetett háborús bűnöket a hatályos magyar (katonai) büntetőjog tényállásai alapján a meglévő bíróságok megítélhették volna.
A „népellenes bűntettek” megjelölés már arról árulkodik, hogy itt koránt sem a háborús és emberiesség elleni – a nemzetközi jogban elfogadott – tényállásokról, hanem sajátos, szovjet jogi kategóriáról van szó.
Mindez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy Magyarországon elindult a független bíráskodás felszámolása A. J. Visinszkíj[xix]volt szovjet legfőbb ügyész „tanítása” szerint. Ehhez képest „a bíráskodástartalma és formái elkerülhetetlenül az uralkodó osztály meghatározott politikai céljait és törekvéseit szolgálják.”[xx] Ehhez képest a bírói függetlenség a „felejtendő” kategóriába sorolandó, s helyére az „osztályharcos bíráskodás” lép.
A népbíráskodás során félretéve a jogállam kizárólag egyéni bűnösséget elismerő elvét, nem egyszer a kollektív bűnösség szerint döntöttek (pl. - mint Zinner kutatásai feltárták, - olyan volksbund tagok esetében, akik semmilyen tevékenységet nem fejtettek ki).
A népbíráskodás során alakult ki, azaz egész büntetőítélkezést a sarkaiból kifordító gyakorlat, amely „megteremtette” a jogellenesség nélküli bűnösség lehetőségét.
„Tűrhetetlen volna, hogy a demokratikus haladást biztosító államrendet és államformát reakciós erők szervezkedése akár alakilag jogellenesnek nem minősíthető eszközökkel is veszélyeztesse” fogalmazott a NOT[xxi] Mindszenty József bíboros[xxii] és társai perben.[xxiii] (Kiemelés tőlem. K. F.)
A népbíróság előtt folyamatba tett ügyekben a nyomozást vagy a katonapolitikai osztály (KATPOL) vagy az Államvédelmi Osztály (ÁVO) folytatta le, ahol a kényszervallatás, súlyos testi bántalmazás és a kínzás alkalmazása az ügyek túlnyomó többségében bevett gyakorlat volt s ez tetten is érhető.
A Demény- üggyel kapcsolatban Feri Sándor [xxiv] így ír: „Megfelelő bíró és ügyész legyen kiválasztva. Úgy a bíróval, mint az ügyésszel előzőleg beszéljen az arra megfelelő elvtárs.” Később Feri Sándor jelent: „A vádirat elkészült, de nem megfelelő. Intézkedni fogok, hogy az megfelelően készíttessék. Azt javaslom, Major Ákos[xxv]tárgyalja az ügyet. Pervezetési tevékenysége csak arra korlátozódjék, hogy a nyomozási eljárás során lefolytatott egész egyszerű tényállás a tárgyaláson ugyanazon tanúk kihallgatásával bizonyítást nyerjen.”
Major Ákos, aki jól tudta, hogy a nagy politikai perek valójában színjátékok, emlékirataiban négy évtized távlatából e tragikus tényt így fogalmazta meg: „1948-ban minden jelentős bírósági ügy valamilyen politikai eseményhez kapcsolódott […] Egyengette az időszerű politikai fejlődés útját[…]A népbíráskodás malter volt a politikai építés téglái között.” Major Ákos visszaemlékezése annyiban hibás, hogy ez a folyamat már 1945. elején megkezdődött
Hasonló módon Olti Vilmos[xxvi] - maga is beismerte - megkapta Rákosi[xxvii] utasítását Tímár Istvántól[xxviii] – Péter Gábor[xxix] helyettesétől - arra nézve, hogy a Mindszenty – perben mi legyen az ítélet.
A másodfokú eljárásban hozott döntés valójában az MDP KV Titkársága 1949. június 28.-ülésé született meg.[xxx]Rákosi előterjesztésében a jegyzőkönyv rögzíti: „ A jövő héten tárgyalja le a NOT a Mindszenty- ügyet és hozzon helybenhagyó ítéletet.”
A bírák függetlenségének megszüntetését szolgálta, hogy a bírói karból 1100-an – a bírák 70 %-a - vesztette el állását. Szétverték a magyar közigazgatás teljes gépezetét is (86 530 un. B. listás elbocsátás történt).
Molnár Erik[xxxi] igazságügy-minisztersége alatt olyan megdönthetetlen vélelmek is napvilágot látnak az utasításokban, mint: a kulák vádlott búzájában a zsizsik előfordulása államellenes célzatú! (1950. október 7-én kelt leirat valamennyi felsőbíróság elnökének).
Ugyancsak eljárásjogi kérdés – még visszatérünk rá az alapelvek tárgyalásánál - a védelem szűkítésére vonatkozó utasítások, az un. „00”- ás védők lajstroma.
A jogállami alapelvek egy részét formailag a diktatúrák büntetőeljárása is megtartotta a törvények írott szövegében, gyakorlati alkalmazásukat azonban az alacsonyabb rendű szabályozás, vagy pártutasítás - a pszeudo - jog – megsemmisítette..
A koncepciós perek rendszere az 1946. évi VII. törvény alapján
Az 1989-ben kinevezett kormánybizottság jogász albizottság szerint a legtöbb koncepciós elemet tartalmazó eljárást az 1946: VII. tv alapján folytatták.[xxxii]
Az 1946: I. tc. rendelkezett a demokratikus államrend, illetve a köztársaság védelméről. E szerint halállal is büntethető, állam ellenes bűncselekményt valósul meg azzal is, ha valaki mozgalmat vagy szervezkedést kezdeményez vagy vezet. A kezdeményezés fogalmát kimeríti, ha „mozgalom, vagy szervezkedés megalakítására indítványt terjeszt elő, vagy másokat abban való részvételre rávenni törekszik”[xxxiii]Nem feltétele a bűncselekmény megállapításának semmilyen mozgalom vagy szervezet létrejötte. Ez a törvényi megoldás – amellett, hogy ellentmond minden vélemény-nyilvánításnak, bírálatnak és vitának –a legkegyetlenebbül bünteti az „állammal” (valójában a MKP és rajta keresztül a Szovjet politikával) szemben állókat akár csak a politikai lehetőségek puhatolásáért is. Mindez nem csak elméleti lehetőség. Halálos ítéletet hajtottak végre az alábbi indokolással: ”a dolgozó nép szabadsága ellen támadtak a vádlottak, amikor a külföldi segítségben bízva és arra számítva ugrásra készen álltak , hogy népünk szabadságát eltiporják és újabb rabszolgasorsba döntsék.”(Kiemelés tőlem K.F.) Vagyis halálbüntetés a várakozásért. A törvény alkotóinak logikája szerint főbenjáró a rendszer bármilyen megváltoztatására (az alkotmányos úton történő változást is ideértve) irányuló minden gondolat is. A büntető törvény ilyen kiterjesztése a büntetőjog belső rendszerének megsemmisítését túl – erről még szólunk - az emberi jogok teljes megsemmisítésével azonos, nem is szólva arról, hogy nélkülöz minden morális alapot és ellentétes a magyar társadalmi konvencióival is.
A büntetőjog kidolgozott fogalomrendszere egyik biztosítéka volt az önkény kizárásának. Nem véletlen, hogy ez ellen a jogi fogalomrendszer ellen indult támadás, amelynek az lett az eredménye, hogy a jogi fogalmakat politikai fogalommal helyettesítették. Pl. a „jogellenesség” klasszikus büntetőjogi fogalma helyére lépett a „reakciós” teljesen parttalan politikai fogalma, amely az adott időszakban mindenkit jelentett, aki nem kommunista, vagy a kommunista politika támogatója Így egy egész másodlagos normarendszer alakult ki. Mindez oda vezetett, hogy a népbíróság kimondta: bűnösség nélkül is el lehet ítélni bárkit, ha magatartása a hatalom ellenére van.[xxxiv]
A másodlagos normarendszer – amelyet a párthatározatok és elvárások töltöttek ki tartalommal – segítségével – első sorban - az izgatás és lázítás tényállása[xxxv]volt alkalmas a hatalom önkényére. Ezek a tényállások, amely az „alapintézmény” meg nem határozott fogalmának beiktatásával kitöltetlen csekket adtak a hatalom részére és szabad folyást engedett az önkénynek.[xxxvi]
A koncepciós eljárásokban gyakran alkalmazták a 8800/1946 M. E számú rendeletet.[xxxvii]A rendelet a közellátás érdekét veszélyeztető bűncselekmények címén – törvény nélkül minősítette bűncselekménynek – minden olyan magatartást, amely a teljesen önkényesen megállapított termény - beszolgáltatási kötelezettséget sértette. Ez a rendelet a parasztság százezreit juttatta börtönbe és milliókat fosztott meg egzisztenciájától. A rendelet –nem csak a nullum crimen sine lege elvét hágta át, de olyan büntetőjogi alapintézményeket is semmibe vett, amelyek a büntethetőség körét a büntetőjogi általános-részi szabályok szerint szűkítik. Így nem érvényesülhettek a büntethetőséget kizáró törvényi okok sem.[xxxviii]Valójában egy olyan objektív felelősséget állítottak fel, amely minden célszerű gazdasági kockázatvállalást bűncselekményként büntetett, így – az osztálybíráskodás jegyében – alkalmas volt megsemmisíteni a paraszti kisárutermelést.
A koncepciós eljárásokban tömegesen bukkantak fel a devizaszabályok átláthatatlan szövevénye a 8400/1946 M. E. rendeletben, lehetővé téve a halálbüntetés kiszabását is.
A szovjet mintájú kolhozosítás bolsevik rögeszméjét szolgálta a 2561/1949 (III. 19) Korm. sz. rendelet, amely a kolhoz típusú szövetkezetek bármilyen bírálatát bűncselekménynek minősítette és 10 évig terjedő börtönnel büntette.[xxxix]
A „legkirívóbb és legszégyenteljesebb jogszabály, amelynek alapján az emberek százait igen súlyos börtönbüntetésre, nem ritkán halálra ítélték”[xl]az 1950 évi 26. törvényerejű rendelet volt. A tvr.-t soha sem hirdették ki nyilvánosan. Tárgya a katona külföldre szökése, vagy annak megkísérlése. A hozzátartozót, aki a katona szándékáról tudott 10 évig terjedően bünteti, de az a hozzátartozó is büntetendő, aki nem tudott a szökésről – igaz „csak” 5 évig terjedően.
A koncepciós eljárásokban ezen túl számos titkos utasítás, központi és helyi párthatározat is szerepel, felülírva a kihirdetett büntetőjogot,[xli]kivetve sarkaiból a büntetőjog fundamentumát képező alapelveket[xlii]
Hogy mindez a gyilkos szabályrendszer – amelyet jogrendszernek nevezni ellentétes nem csak a jogász moráljával, de az áldozat- társadalom áldozataival is – működjön meg kellett teremteni a struktúrát ahol a főszerep a politikai rendőrségé, és kiszolgáló alegységeié, az ügyészségeké és bíróságoké. A politikai rendőrségről a kutatások megalapozásának hervadhatatlan érdeme M. Kiss Sándoré.[xliii] A bíróságok és ügyészségek tevékenységének kutatásában úttörő szerepet vállalt Zinner Tibor.
Nincs itt terünk arra, hogy az erőszakszervezetek strukturális kérdését részletezzük, csupán utalunk arra, hogy a politikai rendőrség volt az az instrumentum, amely „realizálta” a kommunista pártvezetés utasításait a hatalom megszerzésére és megtartására és ezáltal legfontosabb eszköze volt a magyar történelem kriminalizálásának.
Fontosabb koncepciós perek (1945 - 1956)
Visszatérve a koncepciós perek kérdéséhez – a teljesség igénye nélkül – legalább jelezzük azokat a kiemelkedő pereket, amelyek eset-tanulmányként szolgáltak a koncepciós eljárások főbb vonásainak tanulmányozásához[xliv].
Emellett szólunk a tömegesen lefolytatott – valójában amorális törvényeken és rendeleteken alapuló perekről, amelyek később csak a semmisségi törvények segítségével voltak kezelhetők.
Mindenek előtt azonban fel kell tenni a kérdést: mi célt szolgáltak a koncepciós perek és milyen technikákat alkalmazott a hatalom a célok elérése érdekében.
Az 1945. és 1956. közötti időszak koncepciós pereit illetően az átfogó cél a kizárólagos – monolit típusú – hatalom megteremtése, majd megtartása volt. Ennek érdekében az egyik fő politikai cél az abszolút többséget szerzett kisgazdapárt szétzúzása volt. Ezt a célt szolgálta az un. Magyar Testvéri Közösség[xlv] összeesküvési ügyláncolata, amelynek fő perét a Dr. Donáth György és társai ellen folytatott összeesküvési és kémkedési per képezte. A per, amelynek végén Dr. Donáth Györgyöt 1947. október 23.-án kivégezték, valójában Kovács Béla és Nagy Ferenc miniszterelnök ellen irányult. Kovács Béla ügyét átadták a szovjet hatóságoknak, Nagy Ferencet pedig lemondásra kényszerítették. A Magyar Testvéri Közösség és a hozzá „amalgámozott” Földalatti Fővezérség pere – valamint más szatellit - perek – az ügy összességében 260 főt érintett ‑ eredményeként a Kisgazdapártot sikerült szétverni.
A szövetséges szociáldemokráciával folytatott ideológiai (valójában hatalmi) vetélkedés megoldásának fő eszközéül ugyancsak a büntetőjog kínálkozott leghatásosabb eszközül. Peyer Károly és társai[xlvi] büntető pere, valamint a hozzákapcsolódó szatellit - perek a szociáldemokrácia áruló tevékenységét, az USA segítségével történő hatalomváltást volt hivatva igazolni. Ehhez kapcsolódott, azaz un. szabotázs-per, amely Nitrokémia - ügy[xlvii] néven ismeretes a jogtörténetben.
A kizárólagos hatalom megszerzésének része volt a külföldi tulajdon államosítása. Ennek érdekében folytatták le a négy, un. Standard-pert.[xlviii]
Az MDP-PB urasításainak megfelelően konstruálták meg a Magyar - Amerikai Olajipari Részvénytársaság elleni pert (MAORT- pert[xlix]), amelynek előkészítésére Farkas Mihály már 1945. nyarán utasítást adott „a MAORT, mint a Standart Oil Company leányvállalata, a háborúra spekuláló amerikai nagytőke magyarországi ügynöksége lett… a Magyar Állammal kötött szerződésben vállalt kötelezettségekkel ellentétben szándékosan és folyamatosan mindent elkövettek a termelés csökkentésére, a magyar gazdasági élet súlyos megkárosítására és a magyar demokrácia meggyengítésére.
. A szabotázs - per – amelyet az államvédelem közvetlenül a legfelsőbb pártvezetés utasítására konstruált – azt volt hivatva bizonyítani, hogy Papp Simon vezérigazgató tudatosan csökkentette a termelést és „kiszolgálta a német háborús célokat”. Végső célt magától értetődően az amerikai tulajdon államosítása jelentette.
Ugyancsak Amerika ellenes éle volt az un. Ferrotechnika – ügynek,[l] ahol a „szuper könnyű géppisztoly” sosem volt találmányának kiszolgáltatása miatt indult eljárás Lötsös Vilmos és 13 társa ellen.
A kizárólagos hatalom megszerzésének alapvető gátját jelentették az egyházak
– elsősorban a legnagyobb, a Római Katolikus Egyház. Külön stratégiát dolgozott ki ezért a kommunista pártvezetés az egyház befolyásának megtörésére, eszmei befolyásának felszámolására. Ennek a „hadjáratnak” egyik fontos állomása volt az iskolák államosítása, ahol a Mindszenty József bíboros hercegprímás vezette katolikus egyház kemény ellenállást tanúsított.
A hatalom válasza a Pócspetri - ügy[li] volt két halálos ítélettel, amelyből egyet végrehajtottak.
A Pócspetri - ügy mellett a katolikus egyházat érintő kiemelkedő koncepciós per volt az un. FM-per (a Földművelésügyi Minisztérium büntetőügye), amelynek éle valójában az Actio Catholica ellen irányult.[lii]
A katolikus egyház ellen indított támadás fő frontpere a Mindszenty - per[liii] volt, amelyben megtalálhatók a koncepciós perek konstruált formájának valamennyi ismérve, ideértve a jogszabályok tartalmának teljes kiforgatását is.
A Mindszenty-per mintegy folytatása a Grősz - per[liv], amely a célját tekintve a katolikus egyház kormányzásának megszilárdítása volt.
Hasonló célokat követett a protestáns főpapok elleni eljárások is, így Ordass Lajos evangélikus püspök[lv], Ravasz László református püspök esetében.
A kizárólagos hatalom pontos területe volt a hadsereg legteljesebb ellenőrzése, amelynek megvalósítása érdekében ugyancsak számottevő módon alkalmazták a koncepciós pereket. Az 1945: VII. törvény alkalmazásánál már említettük a katonai vezetők háborús bűnösként történő elítélését, ezen túl a tisztikar számos tagja ellen indult eljárás hazaárulás, kémkedés és más államellenes bűncselekmények miatt.
A perjog a koncepciós eljárásokban
Az 1949. évi XX. tv. valamint, a büntetőeljárásról rendelkező 1951. évi III. tv. (az új Bp.) vallja, a törvény előtti egyenlőséget. Ezzel szemben a gyakorlat az osztálybíráskodás bevezetésével nyílt jogegyenlőtlenséget teremtett.
A védelem joga nem csak azért volt formális, mert a nyomozási szak – amelyben védő el sem járhatott – gyakorlatilag eldöntötte az ügyet, hanem mert a védők – tartva a politikai rendőrség velük szemben való fellépésétől – a védelmet úgy látták el, hogy a nyomozóhatóság vagy az ügyészség rosszallását ki ne vívják. S ez a megállapítás sem csak a nagy koncepciós eljárásokra igaz.
Az ártatlanság vélelme és az in dubio pro reo elv a büntetőeljárásokban épp oly illuzórikus volt, mint amilyen formális szerepet játszott a védelem. Rossz osztályhelyzet esetén pedig bízvást a bűnösség vélelmét tekinthetjük fő szabálynak.
A nyilvánosság elve – amelyet az 1951.-es Bp. is ismert - teljes mértékben eltűnik a politikai tartalmú perekből, s csak a kizárólag propaganda céllal a nyilvánosságnak szánt koncepciós perekben bukkan fel. Sajátos, hogy pl. a Mindszenty - perben a tárgyalást a rádió is közvetítette, az elsőfokú ítéletet az érdekelteknek még sem kézbesítették, és az ügy másodfokú tárgyalása már a titkos eljárás szabályai szerint folyt.
A nyilvánosság és az azzal való manipuláció kizárólag a megfélemlítés célját szolgálta.
I. Az első csoportba soroljuk a konstruált koncepciós pereket. Jellemzőjük a valótlan – kitalált – tényállások rendszere, esetleg hamis (gyakran az államvédelmi hatóság által hamisított) bizonyítékok alkalmazásával. Többnyire azonban csupán a vádlotti vallomások állnak rendelkezésre, amelyeket kínzás, zsarolás és megtévesztés kombinált alkalmazásával „állít elő” a nyomozóhatóság a kívánt igény szerint. Gyakran – források alapján– tényszerűen tudjuk, előbb születik meg az elképzelt szereplő, és csak később keresnek a szerepre alkalmas vádlottakat (így a Grősz - per, Friedrich - per).
A konstruált perek egyik változata, amikor a valóság elemeiből állítják össze a tényállást úgy, hogy azok tendenciózus csoportosítása után a tényállásnak már semmi köze sincs a valósághoz, csak a per valóságos céljához. Ez jellemző a legtöbb szabotázs típusú perre. A szabotázs – pereknél leggyakrabban vagy baleset elemeit használják fel (Pócspetri - ügy), vagy gazdasági folyamatok torz elemzése és a tényektől eltérő beállítása a fő eszköz (MAORT - per).
II. A tendenciózus koncepciós perek esetében nem elsősorban a konstruált vagy torzított tényállás játszik fő szerepet, hanem a joganyaggal történő visszaélés.
Ez különböző formákban történik:
A./ Az anyagi jogi szabályok sérelmével folytatott perek: Ebbe a csoportba tartozik pl. Mester Margit – az UINUM nővérek alapítója - ellen folytatott koncepciós per is. (Budapesti Megyei Bíróság B.III. 001250/1951. sz. ügy. Az ítélet kelte 1951. szept.26.)
Ez különböző formákban történik:
A./ Az anyagi jogi szabályok sérelmével folytatott perek: Ebbe a csoportba tartozik pl. Mester Margit – az UINUM nővérek alapítója - ellen folytatott koncepciós per is. (Budapesti Megyei Bíróság B.III. 001250/1951. sz. ügy. Az ítélet kelte 1951. szept.26.)
a./ Nyílt törvénysértéssel folytatott eljárások - tipikusan két variációt produkálnak:
1/ A törvény tartalmának érdemi „megfordítása”, miként azt az 1946. VII. törvénycikk esetében tették 1949. augusztus 12-én, amikor is a „demokratikus államrend” helyébe a „népi demokratikus államrend” lépett. Ezzel jogilag nem kevesebb történt, mint hogy a többpárt-rendszerű – parlamentáris demokrácia - berendezkedés védelmére alkotott törvény az egy párt-rendszerű diktatúra védelmét szolgálta. Ezen nem változtat az sem, hogy az 1946. évi VII. törvényt eredeti formájában is visszaélésszerűen használták fel.
2/ Nyílt törvénysértést jelentett, amikor bűncselekményt dekraláltak rendeleti úton, miként arról fentebb bővebben szóltunk.
b./ Az amorális jogszabályokon nyugvó ügyek sokasága külön csoportot képez. Ez esetben nincs nyílt törvényszegés, de a megalkotott joganyag teljes mértékben szemben áll a társadalom többsége által elfogadott erkölcsi normarendszerrel,(deviza-bűntettek, terv-bűntettek stb.). A koncepciós pereknek ez a csoportja- 1989 után - kizárólag a semmisségi törvényekkel volt orvosolhatók.
c./ Az állampolgári jogegyenlőség nyílt sérelmét jelentő un. osztály-hovatartozás szerinti ítéletek csoportjánál valós tényállás és valóban elkövetett bűncselekmények esetén is súlyos sérelem keletkezik, mert más nagyságrendű büntetést alkalmaznak a vádlott (esetenként a sértett) osztály-hovatartozására tekintettel.
B./ A törvénybe foglalt eljárási szabályok és alapelvek lerombolásával és titkos utasítások alkalmazásával folytatott eljárások.
A hatalom belviszályai – a „munkásmozgalmi – perek”
A perek, amelyekről eddig szóltunk, a kommunista hatalom eszközei voltak a magyar társadalom ellen. Ismeretes azonban a kommunista hatalom berkein belül is a koncepciós perek alkalmazása. Ezek az un. önfelszámoló perek (M. Kiss Sándor), amelyeket munkásmozgalmi pereknek is neveztek.
Legismertebb e körben a Rajk – per és szatellit perei.[lvi]
Nem csak az érintettek száma volt összehasonlíthatatlanul kisebb a társadalom egésze ellen viselt büntetőjogi hadjárattal érintettel több százezres nagyságrendjéhez (hiszen a munkásmozgalmi perekben érintettek száma alig haladta meg az ötszázat), hanem, mert a társadalomra gyakorolt hatás sem mérhető össze a többi koncepciós perével.
A koncepciós perek – egyik megjelenési formája a kirakatperek alkalmazása 1945 -1956 között a civil társadalom megtörésének és a társadalom tagjainak félelembe tartásának egyik fő kormányzati eszköze volt. A lopakodó – majd kiteljesedő – kommunista diktatúra uralkodásának nélkülözhetetlen eszközéről, az 1956 után restaurált diktatúra sem mondott le, virulens utóéletének bemutatása azonban már nem ennek az előadásnak a tárgyát képezi..
[i] Szádeczky – Kardos Irma : Báthory Erzsébet igazsága -A koncepció jelei Báthory Erzsébet ügyében (Bp.1993)
[ii] Nagy László: Erdélyi boszorkányperek (Bp.1988).
[iii] Vö.: Hóman Bálint – Szekfű Gyula: Magyar történet IV.(Bp.1935) p.226. A törvényszék 20 személyt végeztetett ki ártatlanul vagyonuk elkobzása érdekében.
[iv] Vö. részletesen: Albert Soboul: Précis d’ historie de la Révolucion Francaise (Paris) magyarul: A Francia Forradalom története (Bp.1974) Az 1792-es „első terror” alatt Danton igazságügyminiszter hallgatólagos jóváhagyásával 1100 foglyot végeztek ki.
[v]Többek között Marie- Antoinette október 21.-i kivégzése után a 21 girondista (okt.31) madame Roland (nov.8.), Bailly (nov.10) halt a vesztőhelyen, összese 177 halálos ítéletet hajtottak végre.
[vi] VCSK (Cseka) Vszerusszijszkaja Csezvücsajnaja Komisszija po borbe sz kontrevolucijej, szpekulacijej i szabotazsem - Összoroszországi Rendkívüli Bizottmány az ellenforradalom, spekuláció és szabotázs elleni harcra (1917-1922).
[vii] Eligazítás a Cseka részére Vö.: Horváth Attila:.Koncepciós perek a szovjet típusú diktatúrákban in:Rubicon2015.10 p.27.
[viii] Zinovjev, polgári nevén Grigorij Jevszejevics Radomilszkij (1883.szept.24 Zelizavetgrád – 1936. aug. 25 Moszkva) Szovjet politikus. 1901-től a Szociáldemokrata párt tagja. 1902-től Svájcban él Leninnel. 1903-tól a bolsevik frakció tagja. 1906-ban a szentpétervári pártbizottság tagja. Ismét svájci emigrációban él. 1908-tól KB tag, a Pravda és Zvezda c. lapok szerkesztője. A szovjet hatalomátvétel után a petrográdi szovjet tagja, majd a polgárháború több frontján szolgál. 1919-1926 között a PB tag, Trockijval szemben Sztálint támogatta, de 1925-ben szembefordult Sztálinnal. A PB-ből kizárták és tisztségeitől megfosztották.1932-ben az Urálba száműzték, de 1933-ban visszatérhetett a száműzetésből. 1934-ben letartóztatták és kivégezték. 1988-ban rehabilitálták.
[ix] Id. Horváth. Uo.
[x] Dolmányos István: A Szovjetunió története II. 1917-1966 (Bp.1986) p.141-142.
[xi] „Vandervelde, Rosenfeld és Theodor Liebknecht elvtársakat”, akik ellen Moszkvában nagy tömegtüntetést rendeztek a bolsevik vezetők, ezzel fokozták az eszerek elleni gyűlölet – hadjáratot.
[xii] Dolmányos id. mű. p.180.
[xiii] Isaac Deutscher: Sztálin (Bp.1990) p.336-337.
[xiv] Német és japán hírszerzéssel vádoltak több személyt. Agyonlőtték: Pjatakov, Raderk, Szokolnyikov, és Muralov ismert bolsevik vezetőt.
[xv] Kun Miklós adatai szerint közel negyvenezer tisztet végeztek ki a teljes állomány 65 %-át
[xvi] Jelentései Magyarországon 1946-ban jelentek meg
[xvii] Kahler Frigyes: A „kettős normarendszer” a források tükrében. In: Büntetőjogi tanulmányok IV. Veszprém, 2003, VEAB, p. 14–22; és Hantó Zsuzsa: Ítélet nélkül. In: Collectio Iuridica Universitatis Debreceniensis IV. Debrecen, 2004. p. 101–136.
[xviii] Ries István (1885. nov. 14. Küngös–1950. szept. 15. Vác): ügyvéd, szociáldemokrata politikus. 1945. júl. 27.–1950. júl. 7-ig igazságügy-miniszter. Tíz nappal őrizetbe vétele előtt, július 17-én mentették fel. Az ÁVH vizsgálata során életét vesztette. Egyes adatok szerint agyonverték, mások szerint súlyos vesebetegségében nem kapott gyógyszert.
[xix] Visinszkíj, Andrej Januárevics (1883. dec.10. Odessza – 1954. nov.22. New York) Szovjet politikus. A sztálini „erősödő osztályharc” elméletének átültetője a jogelméletbe és büntetőjogi gyakorlatba. A valószínűsített bűnösség alapján álló ítéletek létjogosultságát kanonizálta. A kommunista államok jogelmélete és gyakorlata átvette nézeteit. 1933-1935 között a Szovjetunió Legfőbb Ügyészének helyettese, majd 1935-1939 között legfőbb ügyész. 1939-től a Népbiztosok Tanácsa (kormány) elnökhelyettese. Különböző állami tisztségeket töltött be volt külügyminiszter- helyettes, külügyminiszter, végül 1953-1ö54 között ENSZ képviselő Önkezével vetett végett életének.
[xx] Idézi Zinner Tibor: Adalékok a háborús és népellenes bűncselekményeket „elkövetők” felelősségre vonásához (avagy miért kell a semmisségi törvény) in: Büntetőjogi tanulmányok II.(szerk.: Kahler Frigyes) MTA VEAB Veszprém 2000.p.43.
[xxi] NOT: Népbíróságok Országos Tanácsa
[xxii] Mindszenty József [Pehm József] (1892. márc. 4 Csehimindszent – 1975. máj. 6. Bécs) 1903-ban Szombathelyen kezdte meg középiskolai tanulmányait, majd ugyanitt a papnevelő intézet hallgatója lett. 1915-ben szentelték pappá. Felsőpatonyi káplán, majd 1917-től Zalaegerszegen középiskolai hittanár. 1919. február 9-én a Károlyi-kormány főispánja utasítására letartóztatták, a kommün alatt szülőfalujába internálták. 1919 augusztusában visszatért Zalaegerszegre, ahol is októbertől plébános, 1921-től kerületi esperes. 1924-ben megkapta a c. pornói apát címet, 1937-ben XI. Pius pápa pápai prelátussá nevezte ki. A közéletben konzervatív, legitimista meggyőződésű, s mint ilyen fellép a nemzetiszocialista szervezetek ellen és bírálta Horthy kormányzóságát is. 1944-ben XII. Pius veszprémi püspökké nevezte ki. Tiltakozott a nyilasok zsidóüldözése ellen, ezért 1944 novemberében letartóztatták, és Sopronkőhidára hurcolták. 1945 augusztusában a hadifoglyok, a kitelepítések, a magyar kisebbség és az emberi jogok biztosítása érdekében szólalt fel, tiltakozott a vallásoktatás és az iskolák államosítása ellen. A kommunista vezetők koncepciós pert terveznek ellene, 1948. dec. 16.-án letartóztatták, majd életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. 1955-től Püspökszentlászlón, majd Felsőpetényben tartották őrizetben. 1956. okt. 30.-án a kormány utasítására páncélosok kiszabadították. Elfoglalta Budapesti székhelyét, felfüggesztette a békepapi vezetőket, felvette a kapcsolatot a Nagy Imre kormánnyal és november 3-án rádióbeszédet tartott. November 4-én az USA nagykövetségére menekült, ahonnan csak 1971. szept. 28.-án távozhatott. Rómában majd Bécsben élt és a külföldön élő magyarok pasztorációjával foglalkozott, valamint közzétette emlékiratait. Az ellene folyt pert 1990-ben semmissé nyilvánították, hamvait Máriacellből 1991-benhozták Esztergomban.
[xxiii] NOT. I. 687/1949/22 ítélet
[xxiv] Feri (Fusch) Sándor (1895. szept.29. Gyöngyös – 1986. máj.9 Budapest) jogász, kommunista politikus. Banktisztviselő, ügyvéd. MKP Jogügyi Osztály vezetője (1945. jan. – 1950. dec. 31) 1946-tól közjegyzői gyakorlatot is folytatott. Szoros kapcsolatban állt a szovjet állambiztonsági szervekkel. A Legfelsőbb Bíróság bírája (1950 – 1957. jan.31. 1953.máj 31.-én elbocsátották, de dec.21.-én visszavették.)
[xxv] Major Ákos dr. (1908. máj. 25 Újpest – 1987.máj.29. Budapest) 1927-ben katonai szolgálatba lépett. 1933-tól hadbíró, illetve katonai ügyész volt. 1942. május 31.-től 1943. május 26-ig a keleti fronton szolgált. Ilovszkoje faluban részt vett Horthy István halála körülményeinek vizsgálatában. 1940-től 1945-ig századosi rendfokozatot viselt. 1945 januárjában igazolták, majd gyorsan emelkedett a katonai ranglétrán és 1946-ra szolgálaton kívüli hadbíró vezérőrnagyi rendfokozatot ért el. 1945. elején a Budapesti Népbíróság elnöke, majd 1946-tól 1948-ig a Népbíróság Országos Tanácsa (NOT) elnöke.
[xxvi] Olti (Obetko) Vilmos dr. (1914. jan. 31. Billéd –2005. május 29., Budapest). Szegeden joghallgató, majd a Harmadik Birodalomban ösztöndíjas. Részt vett az ellenállásban. 1945-ig a Budapesti Polgári Törvényszék joggyakornoka, majd népügyész, az IM Börtönügyi Főosztálya, majd a Budapesti Uzsorabíróság után a Budapesti Népbíróság tanácselnöke, 1948. első felében már a bíróság elnöke.
Olti maga is elismerte, hogy a Kommunista Párt legfelsőbb vezetésnek utasításai szerint „ítélkezett” a Mindszenty - perben, a Nitrokémia - ügyben, a Pócspetri – perben, a Rajk- perben vagy a MAORT perben. Éppúgy végrehajtotta a politikai elvárásokat, mind a Standard ügyben, ahol az ÁVH jelölte bírónak .A történelem fintora, hogy a matuzsálemi kort megélt Olti Vilmos rég megtagadott vallásához visszatérve keresett feloldozást és hagyta el e világot.
[xxvii] Rákosi Mátyás [Rosenfeld Mátyás] (1892. márc. 9. Ada -197. febr.5. Gorkij Szovjetunió) külkereskedő, kommunista politikus. A Keleti Kereskedelmi Akadémia elvégzése után (1912) ösztöndíjas Hamburgban, majd Londonba utazott. Az első világháborúban zászlósként szolgált, 1915-ben orosz fogságba esett Csitában bekapcsolódott a forradalmi mozgalomba, majd 1918-ban Pétervárra került és innen utazott 1918 májusában Szabadkára. 1918 november1 végén csatlakozik a Kommunisták Magyarországi Pártjához és a párt vidéki titkára lett. 1919-ben a magyar kommün alatt népbiztos, áprilistól a fronton Kárpátalja teljhatalmú megbízottja, júniusban a Vörös Őrség parancsnoka. 1925 szeptemberében Budapesten elfogták, majd 8 és fél év börtönre ítélték. 1935-ben a második Rákosi-perben a kommün alatt betöltött szerepéért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. Fogolycsere keretében a Szovjetunióba távozott, ahol a Kommunista Internacionálé tisztségviselője lett. 1944 decemberében tért vissza Magyarországra. 1945-1956 között a MKP (MDP) PB tagja, főtitkár, első titkár. 1945. febr. 24 – 1956 júl.18.-ig között miniszterelnök-helyettes, és államminiszter 1952. aug. 25 – 1953. júl. 4-ig kormányfő. Vezetésével a szovjet érdekek maradék nélküli kiszolgálásával véres diktatúrát valósított meg Magyarországon.1956.júliusi ülésén az MDP KV leváltotta elsőtitkári posztjáról. Ez után a Szovjetunióba emigrált és nem térhetett többé vissza Magyarországra.
[xxviii] Dr. Tímár István [Schwartz] (1913. ápr. 5 Budapest – 1991. dec.19. Budapest) államvédelmi ezredes, jogász. 1944. dec. – 1948. dec. között a politikai rendőrség tisztje. Péter Gábor helyettese, majd az IM. Büntetőjogi és Ügyészi Főosztály vezetője 1953. januári letartóztatásáig. 1954.-ben 11 év börtönre ítélik, majd a legfőbb ügyész óvása után 1956 októberében szabadul1957. februárjában rehabilitálják. A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese 1962. szept. 30.-ig. Nyugdíjazásáig a Szerzői Jogvédő Hivatal főigazgatója.
[xxix] Péter Gábor: [polgári nevén: Eisenberger Benjámin] (1906-1993) Szabó, pártmunkás, államvédelmi altábornagy, könyvtáros. 1931-től a kommunista párt tagja, a szovjet titkosszolgálat fedőszerve – a Vörös Segély – munkatársa. 1932 - ben Moszkvában a Vörös Segély kongresszusán szervezte be a GPU. Az ÁVO-ÁVH vezetője, Rákosi akaratának kiszolgálója. 1953-ban Rákosi parancsára letartóztatták cionista összeesküvés vádjával.1954-ben életfogytig tartó büntetését 1957-ben 7 évre változtatják.1960-ban egyéni kegyelemmel szabadult. Ezt követően könyvtárosként dolgozott.
[xxx] MOL-276. fond. 54/51 ő. e. p.1. Idézi Zinner: Qui prodest? In. Büntetőjogi tanulmányok X. Bp. Magyar Közlöny és Lapkiadó p. 34.
[xxxi] Molnár Erik dr. (1894. dec. 6. Újvidék–1966. aug. 6., Budapest): jogász, történész, kommunista politikus. 1944. dec. 22.–1948. szept. 26. között különböző miniszteri tárcákat vezetett. 1948. szept. 10-től 1949. szept. 26-ig nagykövet volt a Szovjetunióban. Igazságügy-miniszter 1950. júl. 17.–1952. nov. 14., valamint 1953. okt. 30.–1956. okt. 31. között. 1953. júl. 24-től 1954. okt. 30.-ig a Legfelsőbb Bíróság elnöke. 1956-ot követően – 1966-ig – az MTA Történettudományi Intézetének igazgatója.
[xxxii] Vö.: a Minisztertanács 3063/1989 sz. határozatával létrehozott jogász – történész bizottság jogász albizottsága (vezetője prof. Földvári József) elkészítette az igazságügy miniszternek: Az 1945 – 1952 között koncepciós elemeket tartalmazó büntető ügyek felülvizsgálatára létrehozott jogász albizottságának jelentése (Bp. én) [a továbbiakban Jelentés:] c munkát
[xxxiii] BHÖ.(Hatályos anyagi büntetőjogi szabályok hivatalos összeállítása – Közzé teszi az Igazságügyminisztérium Bp.1949) 1. pont. Vö: 1946: VII. tc.1.§.
[xxxiv] „Tűrhetetlen volna, hogy a demokratikus haladást biztosító államrendet és államformát reakciós erők szervezkedése akár alakilag jogellenesnek nem minősíthető eszközökkel is veszélyeztesse” (Kiemelés tőlem K. F.) NOT. I. 687/1949/22 ítélet a Mindszenty – perben.
[xxxv] BHÖ. 2. 1946: VII. tc.2.§.
[xxxvi] Kahler Frigyes Joghalál Magyarországon 1945-1989 (Bp. Zrínyi 1993) p.197 200. és Jelentés p.9.
[xxxvii] 1946. augusztus 1-től.
[xxxviii] Vö: Jelentés 11-13.
[xxxix] BHÖ. 31. pont. Gyakorlatát vö.Kahler Joghalál p.197-202.
[xl] Jelentés: p.14.
[xli] Kahler Frigyes: Az ítélkezés irányítása Magyarországon 1949-1956.I.,II. in: Magyar Jog 19913. p.133-141; 1991. 4. p.205-209-
[xlii] Kahler: Joghalál. p.147-183.
[xliii] M. Kiss Sándor: Vázlat az ÁVH- ról I-II- in: Hitel. 1989/2 és 4; Vö. még: Államvédelem a Rákosi –korszakban Tanulmányok és dokumentumok a politikai rendőrség második világháború utáni tevékenységéről (szerk: Gyarmati György) Történeti Hivatal 2000. Kiszely Gábor. ÁVH egy terrorszervezet története Korona Bp.2000.
[xliv] A hivatkozott perekből fontosabb iratok fakszimilében: Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez 1-5 (Közgazdasági és jogi könyvkiadó Bp.1992,1993,1994,1995,1996)[Horváth Ibolya, Solt Pál, Szabó Győző, Zanathy János, Zinner Tibor]
[xlv] Csicsery - Rónay István, Cserenyey Géza: Koncepciós per a Független Kisgazdapárt szétzúzására 1947 (Bp. 1956-os Intézet 1998) Vö. még Szakács Sándor Zinner Tibor:A háború „megváltozott természete”- Adatok és adalékok, tények és összefüggések 1944-1948 (Bp.1997) p.329-248.Szekér Nóra:A „Magyar Közösség”története 2009 Pázmány Péter Katolikus Egyesem doktori iskola, M Kiss Sándor: A várva várt ratifikáció – jegyzetek a diktatúra természetrajzához in. Magyar Szemle XXIV.9-10, Polerik Mária: A „Magyar Közösség” ügy és tanulságai www.hu.sulinet45/szerviz/szakirod/palerik2.htm
[xlvi] Szakács – Zinner: A háború…p.349-361.
[xlvii] Uo.p.362-379.
[xlviii] A Standard Oil Company of New Yersey magyarországi munkatársai ellen folyó perekben gazdasági kártevés, szabotázs és kémkedés az ügyek fő tartalma.
[xlix] Szakács- Zinner: a háború…p.413-422.
[l] Uo.p.379-380.
[li] Uo.p.381-387. A Budapesti Népbíróság Nb. XII.3269/1948 sz ügyében a perújítási nyomozásban tisztázódott (Legfőbb Ügyészség Nyom.19060/1989, hogy baleset és nem gyilkosság történt. A perben két halálos ítéletet hoztak, Királyfalvi Miklós jegyzőt nyomban kivégezték Asztalos János plébános kegyelmet kapott így életfogytig tartó börtönt kapott.
[lii] Szakács - Zinner: A háború… 387-389. Vö. még: Lénárd Ödön: Erő az erőtlenségben .
[liii] Gergely Jenő – Izsák Lajos: a Mindszenty-per (Bp.1989), Kahler Frigyes: A főcsapás iránya:Esztergom – Mindszenty bíboros pere (Don Bosco 1998), Gergely Jenő: A Mindszenty per (Bp. Kossuth 2002)
[liv] Balogh Margit, Szabó Csaba: a Grősz per (Kossuth 2002)
[lv] Szakács – Zinner: A háború…p.422-424
[lvi] Vö. Zinner Tibor: „ A nagy politikai affér”, a Rajk – Brankov ügy I - II- Saxum kiadó 2013 -2014.