Nem része a közgondolkodásnak, hogy a kádári diktatúra „puhának” minősítése a tudatos dezinformáció része volt, mely szerint a kommunista diktatúra - ezen belül a Rákosi, majd Kádár nevéhez kapcsolható -, minőségileg különbözött a náci, diktatúrától.
Jorge Semprun két nagy művének „A nagy utazás”-nak és az 1980-ban megjelent „De szép vasárnap” című könyvének ugyanaz a helyszíne, a buchenwaldi koncentrációs tábor. A szereplők és főként narrátor személye is ugyanaz. Semprun a nagy utazás élményanyagát villantja fel még egyszer, más hangsúlyokkal, más meglátásokkal, más kontextusban.
Mindkét diktatúrát elszenvedők egyrészt arra világították rá, hogy a kommunista és a náci diktatúra egylényegű. Másrészt arra hívják fel figyelmünket, hogy a Rákosi diktatúrához hasonlóan, ellenőrző mechanizmusaik révén a kádári diktatúra működtetői is az egész társadalomról rendelkeztek információkkal. A párt megrendelésére bármikor kreálhattak koncepciós pereket, ügyeket s még a „gondolatbűnt” is letartóztatással, börtönnel, közbiztonsági őrizet alá helyezéssel, a baráti társaságok szétbomlasztásával sújtották. Vagy éppen barátinak mondott társaságot hoztak létre, beszélgetéseket szerveztek, annak érdekében, hogy információhoz jussanak. A Rákosi és a Kádár nevével fémjelzett diktatúrák engesztelhetetlen gyűlöletet tápláltak a származás alapján osztályidegennek, népellenségnek bélyegzettekkel és családtagjaikkal szembeni. Politikai gyakorlattá vált, hogy a „múltat el kell törölni”, mind a tárgyakban, mind az emberekben élő múltat.
„A ’Párt’ által működtetett állambiztonsági szolgálatok mindvégig messzemenően megsértették az alapvető emberi jogi normákat, a magyar alkotmány deklarált elveit. A társadalomnak mély sebeket okoztak. Az 1970-es és 80-as évek finomodó technikái ellenére a szervek megmaradt és kutatható dossziéinak dokumentumai is emberi tragédiák tömegét rejtik. „[i]
A tanulmány korrajz. Emberi tragédiák közül mutat be néhányat és röviden e tragédiák előzményeit is. Azt a folyamatot, amely a szovjet csapatok s az őket kísérő NKVD tisztjeinek, a Sztálin parancsára hazánkba visszatérő kommunistáknak az un, moszkovitáknak magyar földre lépésével kezdődött. Azokat, akik Sztálin irányítása mellett meghatározták a „múlt embereinek” és családtagjaiknak sorsát. Azokét, akiket a földosztás és államosítás megfosztott vagyonuktól, anyagi létalapjuktól, majd megvonták tőlük a képzettségnek megfelelő munka végzésének lehetőségét is. A nyugdíjasok nyugdíját indoklás nélkül nem folyósították, mondván „dögöljenek meg pereputtyukkal együtt.” Életük végéig megfigyelték őket, leveleiket felbontották s csak a megfigyelőknek tetsző leveleket továbbították.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után, az úgynevezett Kádár korszakban[ii] átszervezett állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt elődpártjaival megegyezően a megszálló szovjet csapatoknak és az állambiztonsági szerveknek köszönhette létezését, hatalmát. 1956. október 23-át követően csak az egykori ÁVH állománya szállt szembe a magyar szabadság eszméjével, melyet fegyverrel kívánt vérbe fojtani. 1956. október 28-án Nagy Imre miniszterelnök feloszlatta az ÁVH-t, a törvény és mindenekfelett álló szervezetet. Az 1956. november 4.-i szovjet tankokkal levert forradalom után a régi-új hatalom urai, élükön Kádár Jánossal, tudták, hogy csak a politikai rendőrség elnyomó apparátusára támaszkodva működhetnek. A feloszlatott ÁVH állományának egy részét politikai nyomozóosztályokba ültették, más részük a belügyminisztériumban és a honvéd karhatalmi alakulatokban folytatta tevékenységét, hogy a néphatalmon esett sérelmeket megbosszulja. A BM Politikai Nyomozó Főosztály néven tovább működő ÁVH-sok kulcsszerepet kaptak a forradalom utáni megtorlás majd a restauráció időszakában is.
Kádár János a súlyosan kompromittált ÁVH vezetőket sem kívánta eltávolítani. Amikor később Tömpe András[iii] javaslatára mégis megtette, fontos, államinak tűnő, mégis alapvetően politikai pozíciókba jutatta őket. Nagykövetek, diplomaták, külkereskedők, a külképviseletek irányító apparátusának tagjai, vagy a hazai szellemi, kulturális élet kiemelt vezetői lettek. Így a személyek, a módszerek nem változtak, csak néhány kompromittálódott vezető került hazai és nemzetközi diplomáciai és kulturális intézmények vezető pozícióiba, biztosítva ezen intézmények „megfelelő” irányítását és szellemiségét.
Kádár Jánosnak a politikai rendőrség létrehozásában[iv]1956 előtt is kiemelt szerepe volt. Már Rajk László belügyminisztersége idején bábáskodott az ÁVO önállóvá tételénél. 1949 júliusában, amikor már két hónapja folyt a Rajk per, belügyminiszterként[v] azzal a javaslattal állt elő, hogy az egyetlen megbízható szervezet a belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága, ezért azt önállóvá kell tenni. Mi több, a hadsereget is ellenőrzése alá kell helyezni. A Rajk per Kádár szerint megmutatta, hogy a párt legfelsőbb vezetésében, a honvédelmi és a belügyminisztériumban is egyaránt vannak árulók. Kádár János 1949. évi decemberi előterjesztése nyomán a belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságából és a Honvéd Határőrségből önálló szervként jött létre az ÁVH.[vi] Kádár szerint az átszervezés sikeres megvalósulásának feltétele az volt, hogy az ÁVH-t a pártközpont irányítsa. Az ÁVH központi szervezetének párttitkára a Központi Vezetőség pártorganizátora legyen. Az előterjesztés, - majd a határozat, amely létrehozta az ÁVH-t – fontosnak tartotta, hogy a pártközpont és az ÁVH politikai osztálya között rendszerszerű kapcsolat legyen és abban a pártközpont irányítása érvényesüljön. Az ÁVH vezetője Péter Gábor államvédelmi altábornagy lett.[vii] Ugyanezen rendelet az ÁVH felügyeletével Kádár János belügyminisztert bízta meg.
Az ÁVH-nak bizonyítania kellett, hogy az ország ellenséges elemekkel van tele, akik a nép hatalmát meg kívánják törni. Ugyancsak bizonyítási kényszer jellemezte a politikai rendőrség 1956 utáni, a Kádár korszak alatti tevékenységét.
A politikai rendőrség vezető posztjait kommunista pártkáderek töltötték be. Tevékenységüket mindvégig kizárólag a szovjet tanácsadóknak nevezett pártkáderek jelenléte és irányítása mellett végezhették. E tevékenység során a társadalom tagjainak nemcsak közéleti, közhivatali szerepléseit tartották nyilván. A magánélet eseményei az „örökölt” személyi adatok (szülők társadalmi státusza, vallása, politikai minősítése, a külföldön élő rokoni kör), a regisztrált magánlevelek hivatalból ellenőrzött belbiztonsági információkként rögzültek a nyilvántartásokban, amelyeket az egyre gyarapodó számú megfigyeltekről vezettek. Az információk a pártvezetők hatalomgyakorlásának eszközei voltak.
Aki nem állt be pártkatonának, az nem tölthetett be felelős állami tisztséget
Az ügyvédek elleni politikai leszámolásra a forradalom leverését követően került sor. A Rákosi rendszer az ügyvédi működés jogi kereteihez nem nyúlt, hanem jelentéktelenné tette a jogvédelmi hivatásrendet. Az ügyvédi kar társadalmi természete szerint beilleszthetetlen egy monolit hatalmi renden felépülő igazságszolgáltatás szervezetrendszerébe. Ezért Kádárék az ügyvédi kar totális politikai integrációját (szakmai és szervezeti) kívánták elérni. Az 1957. évi 66. tvr., majd 1958. évi módosítása, az erkölcsi bizonyítvány szabályrendszerének megalkotásával a politikai megbízhatóság kritériumait fordította le a jogi normák nyelvére. Az erkölcsi bizonyítványt a belügyminisztérium által kijelölt szerv állította ki.[viii] Az ügyvédi kar jövőjét még két rendelet, az ügyvédi hivatás gyakorlásáról és az ügyvédek szervezeteiről szóló 1958. évi 12. törvényerejű rendelet,[ix] és az ügyvédi kamarákkal és az ügyvédek kamarai tagságával összefüggő egyes kérdésekről szóló 26/1958. (III. 30.) Korm. rendelet határozta meg.[x]
A jogszabályalkotással párhuzamosan a Politikai Bizottság rendelkezett a politikai tisztogatás megindításáról. A személyi változások jogi legitimitást kaptak, csak a politikailag megbízható jogászok maradhattak az ügyvédi testületben. Nezvál Ferenc igazságügy miniszter 1959. március 18-án az ügyvédkérdés politikai rendezéséről szóló Politikai Bizottsági határozat végrehajtásáról jelentést írt az MSZMP KB. Adminisztratív osztálya számára. E szerint 1958. április 1-én a felülvizsgálatot megelőzően 2822 ügyvéd volt. Véglegesen 863 ügyvéd került kizárásra[xi] politikai okból. Dr. Radnóti László ezek egyike volt. dr. Dubay Miklósné Bozsó Éva 2001-ben a vele készített interjúban mondta el nevelőapja kálváriáját.
„Anyám azzal a hírrel fogadott, hogy nevelő apám, Laci papa megbénult a fél oldalára, mert kapott az Ügyvédi Kamarától egy levelet, amelyben értesítik, törölték az ügyvédek sorából. Miért? Csak. Indokolás nincs. Vigasztalhatatlan volt. Csak feküdt az ágyban, és meredten bámulta a mennyezetet. Se anyámra se rám nem nézett. Motyogott valamit maga elé, de nem értettük meg. Természetesen az orvos utasításait szigorúan betartva próbáltuk egy kicsit visszahozni az életbe. A gyerekek, mint akik pontosan tudják, értik, hogy itt most nagy szükség van rájuk, elkezdtek mókázni, mesélgetni a Laci papának, aki azért fekszik fényes nappal is az ágyban, mert biztosan nagyon fáj a lába. „Fáj, Fáj, nagyon fáj, ha meggyógyul, majd nem fáj” szavalták buzgón a kis versikét.
Másnap első dolgom volt az Igazságügy Minisztériumba telefonálni, és kihallgatást kérni dr. Réczei László[xii] miniszterhelyettes úrtól, aki a Laci papát nagyon jól ismerte. Azonnal fogadott, és egy kicsit meglepődött, amikor meglátott, mert még mindig az a kis tejfelszőke feketeszemű gyermek volt az emlékezetében, aki régebben én voltam. Előadtam neki a sérelmemet, hogy az én drága Laci apómmal mi történt. A miniszterhelyettes úr nagyon mérges lett és azonnal telefonhoz ugrott, valakit felhívott. Az egyoldalú beszélgetésből megértettem, hogy azt az embert, aki a nyilasok idejében őt, a zsidó kollégát megmentette, nem lehet csak úgy kidobni az ügyvédi kamarából. Nekem azt mondta, hogy menjek csak haza szépen, a dolog el lesz intézve. Én nagyon hálásan megköszöntem a közbenjárását.
Elmondtam neki még azt is, hogy milyen rossz körülmények között laknak, mert 1951-ben elhurcolták őket a Hortobágyon, a Nagykunságban és Hajdúságban létrehozott 12 családi kényszermunkatábor ebesi egységébe. Ha esetleg nem hallott volna róla, mindezt azért, hogy mint a népi demokrácia ellenségei, vezekeljenek. Minden ingó és ingatlan vagyonuk hátrahagyásával, éjszaka, marhavagonba zárták őket, majd egy istállóban helyezték el. Sem mosakodási, sem fűtési lehetőségük nem volt. Az 1953. évi amnesztia óta, amikor elhagyhatták a munkatábort, az én Laci apóm, akinek ő az életét köszönheti, még nem tudott vásárolni magának egy valamirevaló ruhát. A bíróságtól védelemre csak a szegényjogos ügyeket kapja meg. A nedves, sőt vizes ebesi ól óta, amiben másfél évig lakott, a rettenetes reumája gyötri.
A miniszterhelyettes elkerekedett szemmel bámult rám, állítólag semmiről nem tudott, vagy esetleg csak nem akart tudni. Azt hiszem alig várta, hogy kituszkoljon az ajtón. Még azon a héten Laci papa megkapta a levelet a Kamarától, melyben bocsánatot kérnek tőle a „kellemetlen félreértésért”. A bénultsága lassan megszűnt, a szemébe visszaköltözött az elevenség, sőt az életkedv is látszott már az arcán. A kellemetlen félreértés néhány hónap múlva ismét bekövetkezett, de másodszor már nem kerestem meg a miniszterhelyettes urat.”
A megmentő dr. Radnóti László két évet töltött az ebesi kényszermunkatáborban, bírói ítélet nélkül, közigazgatási határozattal, mert származása szerint „osztályidegen”. Minden ingó és ingatlan vagyonát elkobozták. 1953-as amnesztiát követően nem érhetett vissza Szegedre, elkobzott vagyonát nem kapta vissza. 1957-ben visszaköltözhetett Szegedre, mert egy rokon befogadta a családot. 1958-ban az ügyvédi kamara törölte tagjai sorából. Az 1944-ben megmentett barát, Dr. Réczei László 1958-ban, a Kádár korszakban, a forradalmat leverő megtorlás időszakában Nezvál Ferenc igazságügy miniszter első helyettese volt.
1996. március 15- e alkalmából dr. Réczei Lászlót Horn Gyula miniszterelnök úr előterjesztésére a köztársasági elnök úr a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. A hivatalos indoklás szerint "kiemelkedő szakmai, tudományos és közéleti tevékenysége, egész életútja elismeréseként".
1996.november 5-én Dr. Kövér László, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a miniszterelnökhöz: "Mondd meg, kit tüntetsz ki, s megmondom, ki vagy!" címmel.[xiii]
Kövér László így fogalmazott: „dr. Réczei László abban az időszakban vállalt tehát szerepet a Kádár kormányzat egyik legátpolitizáltabb pozíciójában, amikor közismerten a legsötétebb terror uralkodott ebben az országban. Ebből az Igazságügyi Minisztérium is kivette a részét, többek között a megtorlást szolgáló jogszabályok előkészítésében. Kérdezem tisztelt miniszter urat: dr. Réczei László s a megtorló gépezetben hozzá hasonlóan részt vett állampolgárok ebbéli szerepükkel vajon nemzetüket szolgálták-e, az ország fejlődését segítették-e elő, előmozdították-e a haza érdekeit, vagy gyarapították- e az egyetemes emberi értékeket, s mindezek alapján méltóak-e a történelmi gyökereit 1956. október 23-ában megtaláló új magyar demokrácia kitüntetésére? „
Kuncze Gábor belügyminiszter válaszában ismertette, hogy a javaslatot Dr. Réczei 90. életévének betöltése alkalmából Kovács László külügyminiszter tette, az alábbi indoklással: "A nemzetközi magánjog kiemelkedő és elismert képviselője. Jogászi tevékenysége életpályája során kizárólag a civilisztika területére korlátozódott. E minőségében kiemelkedő szerepet játszott a magyar polgári törvénykönyv előkészítésében. Javaslatára és tevékeny közreműködésével jöttek létre Magyarországon először a diplomataképzés szakmai keretei a Közgazdaságtudományi Egyetemen, a nemzetközi kapcsolatok tanszékén. Diplomáciai szolgálata során Indiában, Ceylonban, Japánban, Burmában, Kambodzsában, Belgiumban és Luxemburgban képviselte hazánkat. 1968-ban együttműködésével készült el az a javaslat, amelynek alapján az ENSZ Közgyűlése létrehozta az ENSZ Kereskedelmi Jogi Bizottságát, amelyben 13 évig volt a magyar kormány képviselője. Ezt a tevékenységét az ENSZ- ben számos alkalommal elismeréssel méltatták. Tizenöt éven keresztül tagja volt a magánjog egységesítésére létesült Római Intézetnek és tagja a hágai állandó választott bíróság magyar nemzeti tanácsának”
Dr. Réczei László része volt a Sztálin nevével fémjelezhető propaganda gépezetnek, aminek eredményeként még ma sem tudja Európa hogy mi a különbség a kommunizmus szép eszméje és a gyakorlatban ránk kényszerített „létező” kommunizmus minden megélt napja között.
Az érdemelné a kitüntetést, aki a tudatlanságnak ezt a fennálló állapotát segítene eloszlatni. Dr. Radnóti László 1944-ben megmentett egy kollégát, aki zsidó volt. Tudva, vagy tudatlanul, ez a megmentett ember később nem segítette sem a megmentőjét, sem a nemzetet. Meggyőződésem, hogy dr. Radnóti László mindezt tudva is, ugyanúgy cselekedne. Mert a bajban lévő embertárs segítése az ő kultúrájához, értékrendjéhez tartozott.
A BM Politikai Nyomozó Főosztálya
A forradalmat követő megtorlás kezdeti időszaka után a belső reakciót elhárító osztály (II/5) munkatársai[xiv] egyrészt újragondolták az új helyzethez igazodó megfigyelési munkát, másrészt a meglévő, náluk maradt anyagokat is felhasználták annak érdekében, hogy minél előbb eredményeket produkáljanak. Mindvégig működött az önnön fontosságuk igazolásának kényszere.
Így indult pl. az 1919-es tanácsköztársaság leverését követő időszakban elkövetett cselekedetért még 1959-ben is nyomozás. Három okkal indokolták. Az elkövetők egy része illegalitásba vonult, más részük külföldre távozott, illetve nem sikerült megállapítani az elkövető pontos lakcímét. A belső reakciót elhárító osztály munkatársai kutattak a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete irattárában, a Pártörténeti Intézetben, ahol eredeti tárgyalási jegyzőkönyveket, ügyészségi feljegyzéseket, csendőrségi nyomozati anyagokat találtak az 1920-ban elkövetett gyilkosságokról. E tárgyban Hollós Ervin rendőr alezredes, osztályvezető két hónapi nyomozást, majd letartóztatásokat rendelt el.[xv]
(dokumentum 2 o. ebből 1 o.)
Az egyik letartóztatott Megay László egykori pilóta, akit IV. Károly léptetett elő főhadnaggyá, aki IV. Károly fiát Habsburg Ottót magyar nyelvre is tanította.
Megay László és családja szenvedéstörténete a második világháború befejezése utáni időszakról, a jogalkalmazásról, több, a társadalom egésze számára meggondolásra alkalmas elemet tartalmaz. Megay László édesapja altábornagy volt, aki 100 katasztrális hold földön gazdálkodott, Megay László 1926-ban örökölte a birtok felét, és azon gazdálkodott. Felesége Lippoczy Magda, akinek apja ugyancsak földbirtokos volt. 1938-tól katonai szolgálatot teljesített és birtokait bérbe adta. 1939-től a Veszprémi Lőszergyár hadiüzemi parancsnoka lett, így a család Veszprémbe költözött.
Lánya Megay Edith visszaemlékezésében így írt.
„1944-ben meglátogattunk a Megay nagymamát, aki Budapesten lakott. A nővéremmel egy darabig nála is maradtunk. Egy napon megjöttek a szüleink a másik nagymamával (Lippoczy), és nagynéninkkel. Édesapám furgonjával jöttek, ami jól meg volt pakolva néhány kisebb bútorral, háztartási eszközökkel és ruhával. A terv az volt, hogy Magyarországról nyugatra meneküljön a család. Németországba készültünk.
A nagynéni férje, Bárczay Gábor, - aki akkor már nem élt - két malomnak volt a tulajdonosa. Az egyik Érsekújváron volt, a másik Felsődobszán. Elindultunk Érsekújvárra. Bepakoltunk a telephez tartozó lakó épületbe, de kiderült, hogy nincsen megfelelő pince, ahová a bombázások elől menekülni lehetne. Ezért csak a holmink maradt itt, nekünk édesapám elintézte, hogy bemehessünk a városba, ahol egy többlakásos ház biztonságosnak hitt pincéjében kaptunk elhelyezést.
Itt történt, hogy a ház egyik lakója figyelmeztette édesapámat, hogy „valakit” keres a Gestapo, és már bent is vannak a házban. Nagymamám, aki eléggé nagyméretű hölgy volt, az ágyába fektette édesapámat, és maga pedig ráfeküdt. Nehéz takarókkal bugyolálta be magát, és úgy tett, mint aki nagyon beteg. A felfegyverzett Gestapo katonák hittek neki. Nekünk közben édesanyánk tündérmeséket olvasott fel, hogy figyelmünket elterelje. Akkor így menekült meg édesapám, akit azért kerestek, mert sok zsidó barátját bujtatta, és valaki feljelentette. Alig mentek el a Gestapo emberei, megszólalt a riasztó sziréna. Ez alkalommal Érsekújvárt mondhatni porig bombázták. Édesapám úgy gondolta, hogy minket a nehézségekhez kell szoktasson, és meg kell tanítson arra, hogy ezentúl félni nem szabad. Ahogy elcsendesedett a támadás, és a gépek elmentek, rögtön kivitt minket az utcára. Mindenfelé hullák hevertek és az épületekből csak romok maradtak. Hisztérikus emberek szaladgáltak mindenfelé. A város közepén volt egy ismerős kút, most egy megőrült meztelen embert láttunk körülötte szaladgálni. A családját kereste. Semmit nem értettünk, még nagyon fiatalok és nagyon megrémültek voltunk. Édesapám tanító terve az én esetemben nem járt sikerrel. Egész életemben féltem a haláltól és az emberi hisztériától.
Apám minden áron Németországba akart jutni a családjával együtt. Addig addig ügyeskedett, amíg amerikai fogságba nem jutott, sőt azt is elérte, hogy az amerikaiaktól hivatalos papírt, engedélyt szerzett arra, hogy a családját is kivigye. El is engedték a családért. Amikor Érsekújváron leszállt a vonatról, egy másik vágányon német hadifoglyokat szállító orosz vonat várakozott. Erről a vonatról két német megszökött. Mivel csak a létszám számított, elkapták az apámat, és feltették a német hadifoglyok közé. Így került orosz fogságba, ami öt és fél évig tartott.
Nagy szerencséje, hogy német hadifoglyok közé került. Halálra keresték őt az oroszok, de a magyarok között, ahol nem találták. Ha megtalálják, nem kétséges, hogy hazahozzák és felakasztják.
Apám német tisztekkel került egy táborba. Négyen elhatározták, hogy megszöknek. Négy kilométerre voltak a perzsa határtól, bátran elindultak gyalog. Nem számítottak arra, hogy autóval és vérebekkel fognak utánuk menni, de megtörtént. Amikor ezt észrevették, a három német futni kezdett, de egy-egy lövéssel hamar végeztek velük. Apám az üldözők autója felé futott, és belekapaszkodott az autóba. Ennyire közelről az orosz katona nem tudott, talán nem is akarat bele lőni. A fejével elkezdve verték a puskatussal, kiverték a fogait, eltörték a karját, ütötték ahol érték. Amikor ájultan leesett az autóról, azt hitték halott, és ott hagyták. Később jött egy furgon, egyetlen emberrel, összeszedni a négy halottat. Az ember észrevette, hogy apám lélegzik. Jószívű ember lehetett, Isten áldja meg érte, hogy megmentette az apám életét. Elvitte egy korházba, ahol egy évet töltött. Amikor már javult, segítette a többieket.
A korházból visszavitték a táborba. Egyik társával felfedeztek egy roncs autót a tábor területén, és felajánlották a tábor vezetőjének, hogy megjavítják a részére. A beleegyezés után hozzá is láttak, és egy évig ezen az autón dolgoztak. Ezáltal némi kiváltságokhoz jutottak. Nem siettek a munkával, de végül a második évben olyan volt az autó mint egy vadonatúj. Édesapámnak a régi boldog időkben is hobbija volt az autószerelés. A kiváltságokhoz tartozott az is, hogy kapott papírt és színes ceruzákat. Ezzel másik talentumát, a festést is gyakorolhatta. Emlékei alapján lefestette az édesanyámat, és minket, gyerekeket. Ennek a „vidám” életnek vége lett, amikor egy évre elvitték Szibériába. Ugyanis a megjavított autóval hárman szökést kíséreltek, de elfogták őket, s csak édesapám élte túl a 15 napi hideg vízben állást.
Szibériában alig volt étel meg víz, de volt nagy hideg. Iváshoz is havat olvasztottak. Sokan nem élték túl az itt tartózkodást. Valószínűleg ez is volt a cél. Édesapám gyakran elmesélte, hogy a túléléshez milyen technikával éltek. Szorosan egymás mellé körbe álltak, megfogták egymás kezét, és hangosan ismételték, hogy „nagyon meleg van, nagyon meleg van, nagyon meleg van”.
Megay László 1950 decemberében tért haza Szovjetunióból, mint átvett hadifogoly. Debrecenből internálták és 1951-ben a kazincbarcikai internáló táborba került. Beszámolója szerint az igazi megpróbáltatások, kínzások itt vártak rá. Részlet egyik leveléből:
kézzel írt levél részlete
„50-60 évesek már régen meghaltak, már aki a 80-90 évet megélte…. szép kort megélt. Édesapám a 70 évet sem érte meg, 69 éves korában már meghalt, pedig soha semmi baja, betegsége nem volt, és mégis hirtelen meghalt. Az tényleg úgy van, hogy kinek mi van előírva. Nővéremnek a kislánya 60 éves korában halt meg, , én már 2 világháborút megjártam a fronton az összes európai államokat
Mikor a börtönben voltam azt hittem, mire megszabadulok már olyan öreg leszek, hogy az életemnek is már vége lesz, de hogy a 100 évet megérem azt igazán nem mertem álmodni sem, és mégis csak az számít, kinek mi van előírva, akár egészségben, akár betegségben. Pláne ha azt számítom mennyi minden történt velem az is egy csodálatos dolog volt.
Sajnos a lábaim tönkre mentek, az orosz fogságban, mikor 15 napig egy bunkerben hasig érő hideg vízben álltam, ahova két másik társammal csuktak, az egyik százados 4 napnál tovább nem bírta, és meghalt. A másik a 15 napot végigcsinálta, de már lábra állni nem tudott, az a kórházban pusztult el. Énreám még csak ezután jött az igazi megpróbáltatás, amit idehaza az ávósok csináltak velem, amikor kezem hátul a lábamhoz kötözték lánccal és felhúztak a levegőbe reggeltől délig, így lógtam 6 órán keresztül, és mégis megértem a közel 100 esztendőt. Tüzes vassal szurkáltak minden nap, vertek, kínoztak, hogy hogyan majd szóban.”
Az 1953. évi amnesztia után nem nyerte vissza szabadságát. 1954. január 18-án a Budapesti Megyei Bíróság háborús bűntett miatt 2 év hat hónap börtönre és 3 év politikai jogvesztésre ítélte az 1951 óta Kazincbarcikán kényszermunkát végző Megay Lászlót, Az internálással a büntetését a bíróság letöltöttnek vette.[xvi] 1954-ben találkozhatott ismét családjával, akik hazatéréséről és internálását követő időszakáról nem hallhattak semmit, mivel az édesapának titoktartási kötelezettségéről nyilatkozatot kellett aláírnia.
A család sorsa is nehézségekkel terhelten alakult. özv. Megay Oszkárné nyugdíját 1950-ben indoklás nélkül megvonták. A Megay családot (Megay Oszkérnét, menyét Megay László Artúrnét, Edit unokáját és lányát Jós Miklósnét) 1951-ben kitelepítették Budapestről a Hajdú-Bihar megyei Nagyrábé községbe. 1951. december 7-i határozattal engedélyezte Tóth Vince rendőr százados, hogy Megay László Artúrné lányával Tálya községbe költözzön ápolásra szoruló édesanyjához. A családfenntartó Megay Edit lett 15 évesen, aki a Tályai kőbányába járt dolgozni.[xvii]
1954-től a család ismét együtt élhetett. Megay László szabadulása után Kazincbarcikán kapott villanyszerelői állást. A családja vele költözött Tályáről Kazincbarcikára egy szolgálati lakásba, ahol két szobában és egy konyhában 3 család élt. Megay Edith 1956-ban elhagyta Magyarországot, így édesapja későbbi életéről nincsenek személyes emlékei. Erről a levéltári dokumentumok tájékoztatnak.
„Emberek törvénytelen megkínzása, kivégzése által elkövetett háborús bűntett” Megay László elítélése 15 évi börtönbüntetésre
A Belügyminisztérium II/5. osztálya határozatot küldött dr. Béres László Legfőbb ügyészség vezető helyettesének nyomozás elrendelésére 1959. december 9-én. A határozat aláírója Hollós Ervin.
A cél a nyomozás folytatása volt: „a fehér terror által létrehozott különítmények, főként Prónay Pál alezredes és Ostenburg – Moravek Gyula tiszti különítményei által Magyarország területén elkövetett különféle terror cselekmények felderítése ügyében.”
A bűnüldöző szervek – fogalmazott Hollós Ervin - 1945-től folyamatosan nyomoztak az említett terrorcselekményekben részt vett személyek ügyében, de nem sikerült minden elkövetőt eljárás alá vonni. E tárgyban Hollós Ervin rendőr alezredes, osztályvezető két hónapi nyomozást rendelt el. A nyomozás eredményeként 1959. december 22-én előzetes letartóztatásba helyezték Megay Lászlót, akit háborús bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak.
Az 1960. február 22-én született vádirat nem említette, hogy Megay Lászlót 1954. I. 18-án a Budapesti Megyei bíróság háborús bűntett miatt elítélte. A nyomozati anyag a teljes élettörténetet, köztük a korábbi ítéletet is tartalmazza. A két háborús bűncselekmény ideje eltért egymástól. 1954-ben a vád az volt, hogy a „A veszprémi lőszergyárban a munkásokkal kegyetlenkedett. Akik nem jelentek meg a munkahelyen, azokat csendőrökkel vitette be. Az ilyeneket napppal dolgoztatta, éjjel pedig nyirkos óvóhelyre záratta be. Egy személyt, aki magasabb munkabért követelt megbilincseltette és az étkezdében helyeztette el:”[xviii] A veszprémi lőszergyár hadiüzem volt. Hadiüzemben minden ellenállás, szabotázs és az u.n. kegyetlenkedések büntetése azonnali kivégzés lett volna. E bűncselekmény Megay által történő bevallásának előzménye az ávósok korábban leírt kínzása volt.
1960-ban elrendelték elmeorvosi vizsgálatát is. Ennek kapcsán meg kell jegyezni, hogy Megay László az addig elszenvedett megpróbáltatások miatt fizikailag és szellemileg is leromlott állapotú már nem fiatal ember,1889-ben született. A szakvélemény dátuma 1960. január 10. Aláírói: dr Fáber Viktor igazságügyi orvos szakértő és dr. Paneth Gábor igazságügyi elmeorvos. A szakvélemény önéletrajzi adatokkal indul. Megay apja altábornagy volt, ő tiszti iskolát végzett. Az első világháborúban hadnagyi rangot ért el, a második világháborúban százados lett. A két világháború között az 50 holdas családi gazdaságot művelte. 1945 és 1950 között szovjet hadifogoly, hazakerülése után 1950. decemberében internálták. 1954. januári szabadulása után villanyszerelőként dolgozott.
Ezt követően a szakvélemény az 1920-ban történtekkel folytatódik. A fehér terror idején az Ostenburg különítmény tagja volt, mint gépkocsivezető és bevallottan nem vett részt semmiféle atrocitásban. Somogyi és Bacsó Vác felé szállításakor Újpesttől vezette a későbbi áldozatokat szállító gépkocsit. Az áldozatok Dunához kísérésében nem vett részt. „Ez éjszakai sötétségben történt, nem látott semmit, lövéseket nem hallott, mert a gépkocsi motorja járt és ezzel volt elfoglalva.”[xix] A kazincbarcikai internáló táborban mindezeket elmondta. Akkoriban nem indult e cselekedete miatt ellene eljárás. A szakvélemény néhány sora foglalkozik idegi panaszaival. Fiatal korában három hónapig ideggyógyászati kezelés alatt állt. A vizsgált időszakban gyomrában és lábában érez remegést, ilyenkor csapkod és falnak megy indulatában, beszéde akadozó és nehezen fejezi ki magát. A szakértők véleménye a következő:
„Megállapítjuk, hogy Megay László sem korábban sem jelenleg nem szenved elmebetegségben, sem öntudatzavarban. Cselekményei társadalmi veszélyességének felismerésére és akaratának megfelelő magatartásra teljes egészében képes. Ideges panaszai beszámíthatóságát nem befolyásolják.”[xx]
1960. február 29-én dr. Korom Mihály rendőr alezredes, osztályvezető Megay László előzetes letartóztatásának meghosszabbítását kérte. Előterjesztését azzal indokolta, hogy bizonyítékokkal rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy Megay részt vett Somogyi Béla és Bacsó Béla meggyilkolásában 1920. február 17-én, éjjel.
Az 1960. február 22-i vádirat szerint háborús bűntettet követett el. Aláíró: dr. Turányi László rendőr százados, aki az elmeorvosi szakvéleményben leírtakkal megegyezően írta le a gyilkosságot.
„Kovaroz Emil, Lehrer és Szakács Árpád, valamint Soltész (Uszu) István kiszállították a gépkocsiból a foglyokat, előbb az egyiket, vele a Duna partra mentek, ott kivégezték, utána visszatértek a másik fogolyért, akire hasonló sors várt… A nyomok eltüntetésében a tetteseket a járókelők közeledő lépteinek zaja akadályozta meg. Ezt hallva sietősen a várakozó gépkocsihoz mentek, amelyet már Megay László begyújtva, indulásra készen tartott, s így a Megay László által vezetett gépkocsi gyorsasága folytán sikerült elkerülniük a tetten érést…Fentiekből kétséget kizáró módon megállapítható, hogy a vád tárgyává tett bűncselekmény elkövetéséhez hozzájárult Megay László résztvevői cselekménye, amely szerves összefüggésben áll a bűntett (politikai gyilkosság) egészének történeti tényállásával.” [xxi]
Az 1960. március 23-i vádirat is háborús bűntett elkövetésével vádolta, melynek aláírója dr. Kertész János százados, a katonai ügyészség vezetője, a korábbi vádirattal egyezően. Ugyanezen a napon dr. Kertész János százados aláírásával született titkos vádirat szerint: „Terhelt a nyomozás során a tényállásra nézve részben beismerő vallomást tett, bűnösségét azonban nem ismerte el. Védekezésül azt adta elő, hogy nem volt tudomása arról, hogy Somogyival szemben gyilkosságot készítenek elő. A gépkocsiba ültetett két személyt nem ismerte, nem tudta, hogy őket kivégzés céljából viszik a Duna partra. Vallomása szerint csupán akkor szerzett tudomást a két személy meggyilkolásáról, amikor visszatértek cselekményük végrehajtása után a Palace Szállóba… A vádlott védekezése nem fogadható el. A két személy elrablásának és szállításának körülményei még a be nem avatott személy előtt is nyilvánvalóvá kellett tegyék a két személy elhurcolásának célját. Mindezek alapján megállapítható, hogy a terhelt magatartásával részese volt Somogyi Béla és Bacsó Béla meggyilkolásának.”[xxii]
A vádirat a terhelt osztályidegen származását elemezte még. Tartalmazza, hogy apja altábornagy volt és jelentős földbirtokkal is rendelkezett, felesége is földbirtokos családból származott.
A katonai bíróság emberek törvénytelen megkínzása, kivégzése által elkövetett háborús bűntett miatt 15 évi börtönre és 10 év politikai jogvesztésre ítélte. Megay Lászlót 10 év letöltése után 1969-ben, 80 éves korában szabadlábra helyezték. Felesége meghalt, lányai elköltöztek. Diósgyőrbe került, a Békeszállónak nevezett cigánytelepre. Anyagi lehetőségei csak ezt tették lehetővé. Nyugdíjat nem kapott, csak kegydíjat, néhány barát és rokon támogatta, biciklivel közlekedett s élt még 12 évet.
Nagy ajándék, hogy ismét ember lehetett
„Ahogyan apám nekem leírta, a Habsburg Otto látogatása azzal kezdődött, hogy a barátainak, hadifogoly társainak mesélt a királyfival történt találkozásokról és arról, hogy a királlyal is ismeretségben volt. A királyfit magyarul beszélni tanította, IV. Károlyt pedig testőrként kísérte utolsó Magyarországra jövetele alkalmával.
A barátok úgy döntöttek, hogy ezt levélben meg kell írnia Habsburg Ottónak. Hiába tiltakozott, a levelet a nevében megírták, és addig nem hagyták békében, amíg alá nem írta. A trónörökös postafordultával levélben válaszolt, és azt írta, hogy nagyon szeretne találkozni vele. Nem sokkal ezután kapott egy üzenetet Habsburg Ottó érkezéséről, hogy jön látogatni. Ez az újság a tudomására jutott a miskolci Demokrata Fórumnak, és sietve felkeresték. Nagy volt az elképedésük, amikor meglátták, hogy cigányputriban, s milyen embertelen körülmények között él. Itt akarja fogadni a főherceget? Nagy hirtelen kapott is a belvárosban egy frissen renovált egy szoba összkomfortos lakást. Az újságokban és a TV-ben is adtak róla híreket.
Apám boldogan számolt be arról, hogy milyen tisztelettel vette körül Habsburg Otto és felesége. Lillafüreden, a Hotel éttermében volt a nagy ebéd. Hat fekete Mercedes autó vitte őket, az elsőben a Habsburg család, a másodikban édesapám ült. A megérkezésnél a főherceg kiszállt az autóból, és édesapámnak ő nyitotta ki a kocsi ajtaját, és segítette kiszállni nehezen mozgó édesapámat. Az étteremben másfél órát beszélgettek.”
képek Megay László és Habsburg Ottó
„Édesapám levelében azt írta, hogy el sem tudja hinni, hogy ilyen nagy ajándékban részesült, mármint abban, hogy embernek nézték őt. Méghozzá Habsburg Ottó, a király, IV. Károly fia. Ezt tartotta élete legnagyobb eredményének. Kárpótlásnak minden szenvedéséért. Kimondhatatlanul boldog volt.
Habsburg Otto megígérte édesapámnak, hogy rövidesen ismét meglátogatja. Sajnos erre már nem került sor, mert édesapám meghalt 1990. október 7-én 92 éves korában. A 100 év újságírói túlzás, amit apám is elhitt.”
„A múlt embereinek célja a népi demokratikus államrend megdöntése”
Az 1956-os forradalom leverése után Kádárék azt akarták elhitetni a világgal, hogy a forradalmat „ellenséges”, „osztályidegen”, „reakciós elemek”, „a múlt emberei” amerikai bérencek támogatásával robbantották ki, vezetőik az egykori horthysta tisztek voltak. A széleskörű kutató munka és nyomozás nemcsak ennek a bizonyítása érdekében indult, illetve folytatódott. A cél, a szocializmus építése, a Kádár korszakban sem változott. Maradt minden úgy, ahogyan azt Rákosi Mátyás megfogalmazta. "A szocializmus építésének módjában és formájában minden nép adhat a magáéból újat és sajátosat, de az alapban, a lényegben, a döntő kérdésekben nincs külön nemzeti út.”
Ha nincs külön nemzeti út, akkor a lenini és sztálini úton kell haladni. A bolsevik forradalom vezetői, Lenin és elvtársai a könyörtelen osztályharc szellemében az ellenzéket, minden szembefordulót kiirtottak. Még a passzív ellenállókat is megsemmisítendőnek tekintették. Lácisz elvtárs az orosz Cseka egyik első főnöke beosztottai számára a feladatot így fogalmazta meg: „Mi nem egyes személyek ellen viselünk hadat. A burzsoáziát írtjuk ki, mint osztályt. Ha nyomoznak, ne irományok és bizonyítékok után kutassanak, hogy mit tett vagy mondott a vádlott a szovjet hatóságok ellen. Először is azt kérdezzék tőle, hogy melyik társadalmi osztályhoz tartozik, milyen származású, milyen nevelésben, oktatásban részesült, mi a foglalkozása.” [xxiii]
Állampolgárok tízezreinek a forradalom leverése után is csak az volt a vétke, hogy nem kívánatos elemeknek, osztályidegennek, népellenségnek, bélyegezték őket, akik származásuk, nevelésük, oktatásuk miatt kiirtásra ítéltettek.
A Fővárosi Főügyészség az I.r. Bolza Mariette vádlottat a BHÖ. 1. pont (1) bekezdésében foglalt szervezkedés bűntette miatt hatévi börtönre ítélte a Mária Légióban végzett munkája miatt
Bolza Mariette vádirata szerint „1956 tavaszán belső és külső reakció már erőteljesen munkálkodott a magyarországi ellenforradalom előkészítésén. Itthoni csatlósaikat mozgósították, akik hangzatos, demagóg frázisaikkal és társadalom életünkben valóban létező hiányosságokat felnagyítva igyekeztek a közhangulatot kormányzatunk és népi demokratikus államrendszerünk ellen szítani. Ugyanakkor a külföldi imperialista körök kémek és diverzánsok egész hadseregét készítette elő a demokratikus rendszerünk elleni támadásra. E diverzánsok hol diplomáciai kiküldöttként, hol turistaként jöttek Magyarországra és végezték bomlasztó munkájukat” [xxiv]
A szervezkedés fedőszerve a vádirat szerint a Mária Légió nevű ”burzsoá nemzetközi szervezet” volt. Ezért röviden ismertetem a szervezet tevékenységét. A Mária Légiót Írországban, Dublinban, 1921. szeptember 7.-én alapította néhány férfi. Az alapítók valami nagyot akartak tenni a Megváltóért, ezért a Római Birodalom hadseregének nevét és kifejezéseit alkalmazták magukra (légió, curia, szenátus, stb.) Ügy gondolták, hogy Jézus Krisztus minden emberért halt meg, a prostituáltakért is. Elmentek a prostituáltak negyedébe kettesével és megpróbálták megtéríteni őket. Igen szép eredményeket értek el.
Az alapítástól eltelt időszakban földünk minden részén elterjedt ez a katolikus, világi apostoli mozgalom. Kínában pl. 4000 embert öltek meg e tevékenységükért, amikor Mao az egyházak, a vallások ellen fellépett. A Mária Légiót az elmélyülést kereső, hitüket megélni és továbbadni kívánó emberek tartják fenn ma is. A mozgalom lényege a felismerés: "ahogy Mária adta a világnak Jézust, úgy kell nekünk is mindennap megmutatnunk Őt az embereknek". A mozgalomhoz tartozó imaközösségek a plébániai keretek között hetente, egy lelki atya vezetése mellett jönnek össze, imádkoznak, s beszélik meg a következő heti munkafeladatokat. A tagok minden héten kb. kétórányi lelki-gondozási, apostoli munkát vállalnak, melyről a következő alkalommal beszámolnak. Munkaterületeik a kórházak, a szociális otthonok, családok látogatása, lelki vigasz nyújtása, fizikai segítségnyújtás, apostolkodás, együttimádkozás, buzdítás a lelki életre, a napi szentmisén való részvételre, a gyakori szentáldozásra és Rózsafüzér imádkozásra.
A Mária Légió magyarországi tevékenységének is az volt a célja, hogy a bajba jutott embereken fizikai vagy lelki értelemben segítsen. Látogatták a Budakeszi határában lévő barakktábort - amely 1990-ben hajléktalanok otthona lett - ahol a faluról feljött emberek éltek. Azok, akiknek különböző okokból el kellett hagyni vidéki otthonaikat. Közülük többen betöréssel keresték kenyerüket, mert számukra a beilleszkedés rendkívül nehéz volt. Szociális munkások és pszichológusok nem segítették őket, hogy megtalálják helyüket a nagyvárosi agglomerációban, a korábbi vidéki közösségük helyett. Ezt a munkát vállalták - többek között - a Mária Légió tagjai. Két év alatt elérték, hogy a barakktábor lakóinak többsége elment dolgozni, hazaadták a fizetésüket, gyűjteni kezdtek rendes lakásra, méltó életkörülményekre. Mariette letartóztatása napjának délelőttjén is náluk járt.
A Mária Légiót hazánkban a szervezet osztrák frakciójának két szenátusi tagja indította be, akiknek a vádirat szerint „olyan személyre volt szükségük, aki származásánál, politikai beállítottságánál fogva szemben áll népi demokratikus rendszerünkkel.” [xxv]
A vádirat szerint az ellenforradalom leverése után 1957 tavaszán a Mária Légió osztrák szenátusának két tagja Anna Gereth és Gertrude Jarming ismét hazánkba látogatott, hogy az 1956-ban megkezdett, de nem eléggé hatékony illegális akciót kiszélesítsék. Az akció célja az volt, hogy a népi demokratikus államrend megszűnjön Magyarországon. Két lehetőséget fontolgatott az osztrák szenátus két tagja, Segítenek a harmadik világháború kirobbantásában vagy a levert ellenforradalmat újjáélesztik. Ennek érdekében a külső ellenségnek szövetkeznie kell a belső osztályellenséggel. A szövetség fedőszerve a Mária Légió karitatívnak álcázott tevékenysége.
„Bolza vádlott származásánál, neveltetésénél és politikai beállítottságánál fogva osztályellenség…osztályidegen származású, a Horthy fasizmus arisztokráciájának egyik tagja. Szülei dúsgazdag földbirtokosok voltak. Származásánál, neveltetésénél, politikai beállítottságánál fogva mindenkor esküdt ellensége népi demokratikus rendszerünknek, így ez az indítóoka cselekményének is ”[xxvi]
A Bolza család
A Bolza család olasz eredetű, a családnak grófi rangot Bolza Péter, a Mária Terézia rend lovagja szerzett katonai pályán elért sikereivel. Fia Bolza József (1780-1862) császári és királyi kamarás emeltette a Körös partján a ma is fennálló kastélyt. 1805-ben kötött házasságot gróf Batthyány Annával, ezért díszíti a kastély Körös felöli timpanonját a Bolza és a Batthyány család címere. Batthyány Anna nevéről lett elnevezve az Anna-liget, s viselte családi nevét megszüntetéséig a sportpályától nyugatra eső zárt kert (Batthyány kert). Bolza József anyagilag támogatta a mezőberényi gimnázium Szarvasra történő áthelyezését, nevéhez fűződik a szarvasi jobbágyságnak a földesúri hatalom alól való felszabadulásáról szóló szerződések megkötése. A Bolza család építtette a szarvasi római katolikus templomot.
Bolza József ötödik gyermeke volt Bolza Pál, Mariette édesapja. A budapesti egyetemen jogot végzett és a családi hagyományoknak megfelelően katonai pályára lépett, a második huszárezred tisztjeként főhadnagyi rangot ért el. Tagja volt a főrendi háznak. Édesapja halála után (1881) megörökölte a szarvasi kastélyt, és a szarvasi birtokot. 1895-ben megnősült, gróf Vigyázó Sándor Jozefa (1868-1912) lányát vette feleségül. Apósa szintén a szép kertek rajongója volt, nevéhez fűződik a tulajdonát képező vácrátóti arborétum felújítása.
Bolza Pálné védnöke volt a Szarvasi Leányegyesületnek, estélyeket, irodalmi délutánokat szervezett. Házasságukból egy gyermek, Mariette származott (született 1911. december 15-én). Az anya a szülés után néhány hónappal váratlanul fellépő betegsége következtében elhunyt. Bolza Pált felesége halála igen megviselte, visszavonult felesége somogyhárságyi birtokára. Csak 1930-ban, lánya házasságkötése után költözött vissza Szarvasra. Idejét birtokai irányítására és kertjének fejlesztésére fordította.
A mai arborétum kialakítása nagyapja, Bolza József telepítéseivel indult el, aki eladva ausztriai birtokát a Bolzák közül elsőként költözött Szarvasra. Mint testőrtisztre nagy hatást gyakorolt rá a schönbrunni császári kert, s Bolza József elhatározta, hogy birtoka egy részén parkot létesít. Elképzelését felesége Batthyány Anna is támogatta. A kertépítési munkálatokat a nagyapa után az unoka folytatta. Több jeles botanikus fordult meg kertjében. A szélsőséges éghajlatú megyében valóságos oázis lett a saját mikroklímával rendelkező Pepi-kert. Az arborétum neve (Pepi-kert) nagybátyja becenevéből származik, aki a területet adományozta Bolza Pálnak. Ma is hazánk legnagyobb területű arborétuma öt világrész növényeivel. A kert nemcsak a botanika iránt érdeklődők igényeit elégíti ki, hanem csodás szépségével és harmóniájával lenyűgöző élményt nyújt a szakismeretekkel nem rendelkező látogatóinak is. A kert 1943 óta országos jelentőségű természetvédelmi terület, Szarvas város egyik legfontosabb értéke, idegenforgalmi vonzerejét, hírét-nevét ma is elsősorban az arborétumának köszönheti. A szarvasi személyzete kifejezetten kedvelte, “amilyen arisztokrata az utcán, olyan demokrata a kastélyban” – mondta róla bátyja, Géza. A teleket Bolza Pál egyébként a Budapest, Dísz tér 7. szám alatti palotájában töltötte.
képek az arborétumról és a kastélyról – Kitiltott családok CD-ről
A kastély egy része a II. világháború utolsó éveiben katonatiszti szálláshely is volt. Amire a szovjet csapatok ideérkeztek (1944. október 6.) a gróf már a helybeli Havran-család körében tartózkodott. A kastélyába többet nem mehetett! Majd Fetzer József apát és Dörnyei József ügyvéd helyezte el a Vay-családnál. Itt élt 1946-ig, amíg a leánya érte nem jött és el nem vitte Somogyhárságyra. Itt hunyt el 1947. június 8-án, 86 éves korában. Szarvason temették el, hitvese mellé abban az érckoporsóban, amelyet már az 1930-as években megvásárolt magának.
Bolza Pál Szarvas, Római katolikus ótemető: Bolza mauzóleum Fotó: Kósa Károly
Bolza Mariette korai gyermekéveit Szarvason töltötte. Apja rendelkezése szerint középiskoláinak fontosabb tantárgyait négy nyelven kellett tanulnia. Kora gyermekségétől kezdve rajzolgatott, festegetett. Tízéves korától képezte magát a fővárosban, a főiskolai tanárok műtermeiben. Sokat sportolt és lovagolt. A lósportot kedvelte talán a legjobban. Naponta olykor órákat lovon ült, járta a szarvasi határt az angol telivéren. Gyakran megfordult az arborétumban, hol édesapja, hol a főkertész társaságában. Ő is rendkívül szerette a természetet, amely képeinek témájáról is kitűnik. A díszkertben maga is dolgozott. Mariette 19 éves korában, 1930. november 24-én ment férjhez (Budapesten) zichy és vásonkeői gr. Zichy Domokos attaséhoz. Három gyermekük született: Jenő, Margit, Katalin. Mindhárman halottak. Bolza Pál fiú ága 1947-tel zárult.
Zichy grófné 1935.-ben mint diplomata feleség került az osztrák fővárosba. Itt barátkozott össze Albertina helyettes igazgatónővel, s ennek kapcsán ismerte meg Böchler híres festőt, aki megosztotta vele műtermét. A Secession-kiállításra beküldött képeivel remekül debütált. Miután Hitler 1938-ban bevonult Ausztriába, a magyar nagykövetség nem működött tovább. A diplomata- család hazaköltözött a Mariette somogyhárságyi birtokára és egy új lakóház építésébe kezdtek. A ház épült, de közben a háború is kitört. Mariette a hadigondozottakat segítő szolgálatban vállalt feladatokat. A német megszállást követően, amikor az angol-amerikai bombázások folytak, egy légi csata éppen Hárságy fólött zajlott. Két gép lezuhant, egy német és egy amerikai pilótával. Mindnyájukat Mariette temette el illő tisztességgel. Ez valamiképpen a Gestapo tudomására jutott és majdnem áldozata lett Mariette a nemes tettének.
A szovjet megszállást követően egy ideig ezért a cselekedetéért ellenállónak minősült, s háromszáz katasztrális holdat meghagytak neki a hatalmas birtokból. Később persze mindenüktől megfosztották, még a maguk épített kúriától is. Ekkor már mind a három gyermeke megszületett. A földbirtok (7000 kat. hold) az állami gazdaságé lett. A Zichy-család nyolc évig éldegélt a dióspusztai sártengerben. Egy ideig Mariette irányította a hajdani birtokából lett állami gazdaságot. 1957-ben költöztek a főváros környékére, Budakeszire, Mariette nyelvtudásából tartotta el a családját. Férje kísérleti állatok gondozásával kereste kenyerét Budapesten a Vérellátó Intézetben. 1959-ben elváltak. 1961-ben letartóztatták.
A vádirat készítőit a tényállás megfogalmazásában nem befolyásolta, hogy az I. rendű vádlott Bolza Mariette 1959 tavaszán kapcsolódott be a Mária Légió tevékenységébe, s nem 1956-ban. Lakásán a házkutatás során sok ellenséges tartalmú brossurát foglaltak le. A házkutatásról szóló jelentés, - amelynek aláírója Mihók János rendőr százados és 1961. február 6.-án 23 órától 05 óráig tartott – tartalmazza a lefoglalt iratok jegyzékét. Idézem: „Egyházi, vallásos jellegű brossurákat: Dicséret- áldozat, Őszinte szó, Lelki beszélgetések, Riport az Istenről, Imára és lelki életre nevelés, Lelki beszélgetések, Riport az egyházról”
Letartóztatásának előzménye az 1960. június 21-én elfogadott párthatározat, amely a belső reakció elleni harc fő irányát - a nemzeti kommunista és horthysta szervezetek mellett - a katolikus klerikális erőkben jelölte meg. Az ügyvédi testület átpolitizálását követően az egyházak lojalitását is hasonló módon kívánták elérni. „A konszolidálódott kádári diktatúra az Állami Egyházügyi Hivatalt a titkosszolgálat rezidenciájává építette ki…1960 novembere és 1961 februárja között 800 személyt vettek őrizetbe (közülük 85 került előzetes letartóztatásba 22 pap, 25 volt szerzetes,38 világi hívő, s közülük 75 főt ítéltek el 1-12 év közötti szabadságvesztésre.”[xxvii]
Bolza Mariettet civilként a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel bűntettéért hatévi börtönre ítélte, mint főbüntetésre és mellékbüntetésként teljes vagyonelkobzásra valamint hat évre a törvényben meghatározott jogoktól való eltiltásra. A vádiratból az is kiderült, hogy letartóztatásakor a Rókus kórházban dolgozott laboratóriumi asszisztensként, akinek családi vagyonát korábban már elkobozták. „Bolza Mariette vádlott arisztokrata családból származik. Apja gróf Bolza Pál 4-500 hold földbirtokkal rendelkezett, anyja szintén grófi családból származik, kinek 3000 hold földje volt. Vádlott nagyszülei és anyja halála után kb. 6000 hold földet örökölt, továbbá egy bérházat Budapesten, melyet 1945 után államosítottak. Vádlott az iskoláit magánúton végezte. 1930-ban házasságot kötött gróf Zichy Domokossal, aki szintén jelentős földbirtokkal rendelkezett, férje a bécsi magyar követségen attasé volt.”[xxviii]
A teljes vagyonelkobzás a következőket jelentette: egy Hermes gyártmányú táska írógép, egy csomag írógéppapír, zsebnaptárok, címek és telefonszámok, 30.400 Ft. százforintos címletekben és 75.000 forintnyi ékszer. Ugyanazon vádirat 12. oldalán az olvasható, hogy a vádlott egy közösségi ház megvásárlása érdekében felajánlotta kb. 160 ezer forintot érő ékszereit.
A per idején Bolza Mariette a Gyorskocsi utcában tartózkodott, majd a kalocsai női börtönbe került. Börtönévei alatt kenyérbélből és nyálból sakkfigurákat gyúrt, amikor kiderült, hogy a rabtársak lelki egyensúlyának megtartásában segít a sakk. Mária – reliefeket is készített ugyancsak kenyérből és nyálból társainak. Segítettek egymásnak, hogy gyógyszerhez jussanak. Amikor varrótanfolyamot hirdettek, Mariette jelentkezett, mert füzet és írószerszám járt azoknak, akik a tanfolyamra jelentkeztek. Így portrékat készíthetett rabtársairól, fegyőreiről, nevelőtisztjeiről. Rabtársainak karácsonyra naptárt rajzolt. A többiek látva készülődését elkezdtek egymás számára apró emléktárgyakat készíteni. Egyik analfabéta rabtársuk, akit Mariette nem tudott megtanítani írni, zöld rongyokat és gyertyákat szerzett, amiből karácsonyfát készített. Még a fegyőrök is segítettek, hogy senki se zavarja meg a tiltott karácsonyi ünneplést, ahol elénekelték a Miatyánkot és a Himnuszt is.
1962-ben meghalt nagyobbik lánya, aki két pici gyermeket hagyott árván. Temetésén nem vehetett részt, pedig még a gyilkos is, ha hozzátartozója meghalt fegyőr kíséretébe elmehetett a temetésére. Bolza Mariette még levelet sem írhatott, hogy megtudakolja, mi történt valójában. A nevelőtiszt úgy tartotta, hogy a „Bolza Mariette – féléknek csak dögöljenek meg a gyermekei”. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor Mariette szívében gyűlölet támadt rabtartói iránt.
1963-ban amnesztiával szabadult. A börtönt elhagyva alig talált munkát, mígnem egy jótevő segítségével műszaki fordító lett, majd pedig szinkrontolmács. Ekkor már a keresete lehetővé tette a festés folytatását. Képei külföldre is kikerültek. 1988-ban Franciaországban nyert velük érmet egy rangos tárlaton. A 80-as évektől már itthon is elismerték. A Szarvasi Arborétumban olaj- és akvarell képeiből állandó kiállítást rendeztek 1985-ben. Egyik kritikusa szerint, szemléletmódja realista, finom, hangulatos, könnyed akvarelleket, olajképeket festett. Elsősorban a természet motívumait dolgozta fel, növények, fák, virágok, bokrok jelentek meg alkotásain, portrészerű hűséggel. Megörökítette az épített környezet elemeit (kolostorok, várak, templomok), az emberábrázolás csak másodlagos fontosságú volt számára.
Rövid ideig tartó betegsége után 1996-ban Budapesten hunyt el. Budakeszin temették el, ahol a teljes vagyonelkobzás majd kitelepítés után a család élt.
A „múlt emberei” sosem lehetnek biztonságban
Az ÁVH létrehozásában kulcsszerepet vállaló Kádár János politikai rendőrsége követte a Rákosi által megfogalmazott „nincs külön nemzeti út” szellemiségét s a mindennapi teendő0k ellátásakor is az NKVD szakértői segítségével létrehozott megfigyelési iratanyagra támaszkodott. 1945-től külön „Objektum dossziékat” nyitottak[xxix] az arisztokratákról,[xxx] tőkésekről[xxxi] és a földbirtokosokról.[xxxii] Úgyszintén minden egyes településen az ellenséges elemekről, mint pl. volt csendőrök, a nem magyar nemzetiségűek, külfölddel levelezők, külföldön családi és baráti kapcsolatokkal rendelkezők, kulákok, papok és egyéb klerikális személyek.[xxxiii] A nyilvántartások kiegészítették egymást, ugyanazon személyek több dossziéban is szerepeltek.
1957. július 4-én jelentés készült a volt uralkodó osztály 30 tagjának[xxxiv] ellenforradalom alatt kifejtett tevékenységéről. A jelentők azt kifogásolták, hogy a felsorolt személyek rendszeresen találkoznak egymással nyilvános helyeken és lakásaikon is. Segítik egymást anyagilag, ebédet biztosítanak a jobb anyagi helyzetben lévők az arra rászoruló társaiknak. Megbeszélik a napi politikai eseményeket is, s nem elégedettek az 1945 utáni gazdasági és társadalmi változásokkal. Az ellenforradalom idején változásban reménykedtek, többen segítették az ellenforradalmárokat, fegyverrel, információval, élelemmel. Révhegyi Ferenc volt horthysta ezredes a Keresztény Néppárt létrehozásáról értekezett a volt uralkodó osztály több tagjával, többnyire lakásán, közülük Khuen Héderváry volt gróf tárgyalásokat folytatott Mindszentyvel az új párt létrehozásáról, valamint Lőwenstein Hubertus herceggel az új magyar kormány megalakításáról. Az új kormány összetételéről folytatott tárgyalások központi alakja, szervezője dr. Knób Sándor a GYOSZ (Gyáriparosok Országos Szövetsége) volt ügyvezető igazgatója. A megfigyeltekről az összefoglaló vélemény:
„A Kádár kormányt nem ismerik el. Az ellenforradalom alatt „szent forradalomról” beszéltek, várták a rendszerváltoztatást.” [xxxv]
A 30 megfigyelt személy közül néhány embert hosszabb, rövidebb időre őrizetbe vettek, de börtönbüntetést nem szabtak ki egyikükre sem.
1958-tól az új irányítók szerint az említett kategóriáknak külön objektum dossziékban való nyilvántartása már nem volt aktuális. Létszámuk lecsökkent elhalálozás, korábbi deportálás, kitelepítés, nyugatra távozás stb. következtében.[xxxvi] 1958 májusában az említett ellenséges „elemekre” vonatkozó korábbi megfigyelő dossziék iratanyagát az állambiztonsági szervek egyesítették „Arisztokraták, tőkések, volt horthysta államapparátus tagjai” valamint „vegyes ellenséges kategória” megnevezéssel.[xxxvii]
1 o. objektum dosszié
E munka folytatásaként 1958-ban „Antidemokratikus[xxxviii] személyek ellenőrzése” tárgyú országos akciót indítottak. Az „antidemokratikus személyek ellenőrzése” tárgyú megfigyelések keretében a településekre és a személyekre vonatkozó korábban felsorolt objektum dossziék alapján listákat készítettek. Az így létrejött listákat összevetették az 1930-as évek összeírásainak adataival, mint pl. Gazdacímtár, Igazolt nemesek, tőkések, ipari üzemek tulajdonosai stb. Az 1930-as években készült adatbázisok szolgáltatták az 1945 előtti vagyoni helyzet nevek szerinti kimutatását és ezt egészítették ki az 1944 novemberétől készített listák adataival. Néhány példa.
„Bíró Pálné Kovács Mária született 1894 –ben, Budapesten, anyja neve Abaffy Alice Mária. Szerepel az „Igazolt nemesek” 1937. évi kiadás 33. oldalán, mint abafalvy és felsőlehotai nemes. Nemességét a belügyminiszter 1929-ben a 26.031. sz. alatt igazolta.”
„Bábai Fried Ervin István, született Miskolcon 1916-ban, anyja Gottfried Mária, volt földbirtokos, Magyarország Címtára 1931. évi kiadás 445. sz. irattári könyv szerint.”
„Dr. Héjjas Elek, 1891-ben Kecskeméten született, anyja: Héjjas Sára. Volt földbirtokos, szerepel az 1935-évi földbirtokosok évkönyvében.”
„Kendeffy Ádám szerepel Magyar Tiszti cím és névtárban” [xxxix]
A települések objektum dossziéinak adatai, az „Arisztokraták, tőkések, volt horthysta államapparátus tagjai” valamint „vegyes ellenséges kategória” nyilvántartásaiban szereplő személyek így egy tágabb megfigyelő rendszerben is megjelentek.
A személyek száma növekedhetett is, ugyanis pl. a korábbi kuláklisták kevesebb nevet tartalmaztak, mint amelyek az 1952-53-ban Házi Árpád belügyminiszter útmutatásai alapján készültek. A kuláklistákat néhány hónappal később, Nagy Imre utasítására a júniusi kormányprogram alapján a belügyminisztérium begyűjtötte és titkosította.[xl] 1958-ban ezek a listák a titkosítás ellenére újra előkerültek az „antidemokratikus személyek ellenőrzése” kapcsán és a nyilvántartások részét képezték „földbirtokosok” címszó alatt.[xli]
objektum dosszié – földbirtokosok
Így került Szigeti István 1958-ban a hivatalosan nem létező kuláklistára, mint megbízhatatlan.
dokumentum – fél o.
Az antidemokratikus személyek ellenőrzését követően az elvégzendő feladatot 5 pontban rögzítették. A már említett forrásokban igazolt adatokból össze kellett állítani, hogy
- a vizsgált személynek mennyi földje volt, hány alkalmazottat tartott, milyen egyéb vagyonnal rendelkezett a „felszabadulás előtt”,
- milyen pártnak vagy szervezetnek volt a tagja a „felszabadulás előtt”,
- volt-e büntetve a „felszabadulás után”, mikor, miért, mennyire,
- tevékenysége az „ellenforradalom alatt”,
- tevékenysége az „ellenforradalom után” 1956 és 1968 között.
Példák az elvégzett feladatról.
„dr. Teleki László a gyömrői Teleki kastélyban nőtt fel. Apja Teleki Tibor koronaőr, főrendi házi tag, édesanyja Széchenyi Alice a legnagyobb magyar Széchenyi István unokája. Maga is grófi címet viselt és jelentős földbirtokkal rendelkezett. Jogi diplomát szerzett és angol, német valamint francia nyelven tolmácsolt. A Keresztyén Ifjúsági Szervezetek munkájában vett részt, Teleki Pál főcserkész munkatársa és külügyi kapcsolatainak irányítója volt. 1951-ben szervezkedés bűntettéért 7 évi börtönbüntetésre ítélték, feleségét Tállyára telepítették. 1956-ban szabadult. Az ellenforradalom alatt nem fejtett ki ellenséges tevékenységet. Arisztokrata származása miatt 1960 VII. 5-én külön nyilvántartásba vették és tevékenységéről figyelő dossziét nyitottak. 1962. október 10-én Lengyelországban vasúti szerencsétlenség következtében feleségével együtt életét vesztette, melyet az V. kerületi tanács halotti anyakönyvi másolattal bizonyított. A fentiek alapján figyelő dossziéját irattárba helyezték.”[xlii]
„Augner Antónia Nádasdy Pálné
Nádasdyné az ellenforradalom előtt került Nádasladányból Almádiba, férje ekkor börtönben ült valutázásért. Ez az asszony a grófnak második felesége volt. Mielőtt elvette bártáncosnő volt a pesti Arizónában. A gróf első házasságából született kisebbik kb. 17 éves lányával költözött Almádiba és egy bizonyos Rácz nevű embernél laktak, ő és mostoha leánya. A gróf nem telepedett itt le, hanem beállt Zircen egy gazdaságba, és állítólag kondás volt, majd Pestre került a patyolathoz.. Jött az ellenforradalom a leány disszidált Bécsbe, állítólag most is ott van, színésznő. A grófnő mostoha lánya Pesten volt férjnél, az is disszidált, de nem e férjével és egy csecsemő gyereket is itt hagyott. Állítólag Ausztráliába disszidált.”[xliii]
„gróf Csáky Sándor
„Mint volt, földbirtokos, gróf, apja alezredes volt, 1926-ban meghalt, 500 kh. földjét hadikölcsönökbe fektette és elvesztette az I. világháború alatt. A fiú csak grófi címet, földbirtokot nem örökölt. Anyja bárói családból származik, meghalt 1956-ban. Négyen voltak testvérek, kettő külföldre távozott, egyik 1945-ben, a másik 1956-ban disszidált. Leány testvére orvos professzor férjével Pesten él. 1934-ben kölcsönből épített házat Budakalászon. Érettségi után a Postatakarékhoz, majd a Nemzeti Bankhoz került. 1950-ben származása miatt felmondták állását. Ezt követően segédmunkákból élt. Felesége is grófi családból származott, gróf Zichy Nándor lánya, 3 gyerekük van. Politikai pártnak nem tagja, ellenforradalmi tevékenységet nem fejtett ki, 1957. március 14-én preventív őrizetbe vették termelőszövetkezet elleni izgatás gyanúja miatt. Az izgatásra vonatkozó cselekmény dokumentálva nem lett. Veszélyes, ellenséges személy”[xliv]
„Gróf Khuen Héderváry Károly. Zágrábban született 1888-ban, anyja gróf Teleki Margit. Budapesten államtudományi egyetemet végzett. 1914-1918 közt huszár főhadnagy az orosz és román fronton. A Felsőház tagja. 1943-ban vagyona értéke 2.297.389 pengő, éves jövedelme 157.690 pengő volt. Első felesége Nemes Margit volt. 1959-ben feleségül vette Lidelof Sarolta bárónőt. Egyik házasságból sem született gyereke. Budapesten a II. Csalogány u. 12.-ben lakik. A Kéziszövők Háziipari Szövetkezetében bedolgozó. Az ellenforradalom előtt ugyanitt lakott és dolgozott. A volt arisztokratás és földbirtokosok ellenséges kategóriájába tartozik. 1956. november 3-án Révhegyi Ferenc volt horthysta ezredes lakásán részt vett egy volt horthysta elemekből álló megbeszélésen, ahol ő maga u.n. földbirtokos reformról beszélt. Nov. 2-án pártalakítás céljából Mindszenthyvel tárgyalt. Ugyanezen a napon felkereste herceg Lőwensteint, akivel tárgyalásokat folytatott. 1957.július 17-én került őrizetbe. Ügyében a vizsgálat 1957 decemberében lezárult. Ügyét átadtuk a Budapesti Ügyészségnek.”[xlv]
„Szapáry Gyuléné sz. Hadik Etelka, 1908-ban született Mosdáson, anyja neve Pallavichini Stefánia. Budapesten. az V. ker. Bécsi út 5. sz. alatt élt. Grófi családból származik, férje is gróf és földbirtokos volt. Négy gyermeke van, akik külföldön élnek. 1948-ban az angolok hírszerző tevékenységre beszervezték, amit 1949. december 21-ig – őrizetbe vételéig – folytatott. Ezen tevékenységéért 1950-ben 10 évi fogházra ítélték. 1956-ban szabadult. Több ízben kért kivándorló útlevelet. Kérelmét 1962 decemberében teljesítették. Kivándorló útlevelet kapott Ausztriába és 1962 decemberében elhagyta az országot. A fentiek alapján kérem engedélyezni figyelő dossziéjának megszüntetését.
Kiss Ervin r. őrgy. alosztályvezető
Lovász István r. szds
Dr. Tihanyi Sándor r. alezredes, osztályvezető
1963. január. 24.”[xlvi]
A cél a megbélyegzés és a tudatos ellenségkeresés volt. Az 1945-ig az ország gazdasági, politikai, és kulturális életében fontos szerepet betöltők akkor is nyilvántartásban maradtak, ha elhagyták az országot, de élt még hozzátartozó, rokon vagy levelező partner Magyarországon. A figyelő dossziékat akkor helyezték irattárba, ha a figyelt személy halálát halotti anyagkönyvi másolattal sikerült bizonyítani, vagy ha a család minden tagja elhagyta az országot.
Ellenőrizték az antidemokratikus személyek és családok bel- és külföldi levelezéseit. A levelek tartalmáról feljegyzéseket készítettek, ennek alapján a magyarországi és külföldön szolgálatot teljesítő ügynököknek megbízásokat adtak, hogy kit és hol figyeljenek. A levéltitok folyamatos megsértése tette lehetővé, hogy az ügynököknek megfogalmazzák a napi feladatokat, azaz milyen információkat gyűjtsenek a Magyarországon élő osztályidegen, ellenséges elemek és velük levelezők mindennapjairól, lakásviszonyaikról, munkahelyeikről, szabadidejük eltöltéséről. A válaszok alapján újabb megbízások születtek.
Esetenként úgy döntöttek, hogy a levelet nem továbbítják a címzettnek, így jelentős számú eredet levéllel is találkoztam kutatásaim során.
A levelek tartalmát összefoglaló jelentésekből megtudjuk, hogy az internált, bebörtönzött, deportált családfők egy része szabadulása után külön albérletbe költözött, hogy a családtagokat megkímélje az esetenként megmaradt vagyon teljes elkobzástól. Igyekeztek maguknak legális munkalehetőséget biztosítani, s mint fizikai segédmunkát végzők: villanyszerelő, asztalos, kárpitos, sálfestő, stb. dolgoztak. Jelentős számban kisipari szövetkezetekben vállaltak munkát. Voltak, akik nyelvtudásukat kamatoztatták úgy, hogy nyelvórákat adtak, vagy más neve alatt fordítottak. A nők nyelvórákat adtak, mint ápolónők kórházban dolgoztak, vagy takarítani, varrni jártak.
A lefektetett 5 pontnak megfelelően az ügynökök figyelemmel kísérték és jelentették, hogy a különböző településeken dolgozó családfők hetente hányszor, mely napokon látogatják családtagjaikat. Ugyanis az 1953-as amnesztia után sem tudott több, teljes vagyonelkobzást szenvedett család egy fedél alá kerülni, hiszen az albérleti szobák erre nem adtak lehetőséget. Az egyetlen albérleti szobába bezsúfolódott család sem maradhatott együtt, hiszen a munkaképes családtagok munkahelye rendszeresen változott. Pártgyűléseken hívták fel az öntudatos párttagok figyelmét az egykori kizsákmányolók puszta jelenlétének kártékony következményeire. A megoldást abban látták, hogy a párttagok kiközösítik és erre kényszerítik a többi dolgozót is, mindaddig, amíg távozásra nem kényszerítik az „osztályidegeneket” . Ezért egy-egy munkavállaló munkakönyvében 30-40 különböző munkahely pecsétje van, mert erre kényszerítették őket. Sokszor csak több száz kilométer távolságban tudtak elhelyezkedni. Ugyanakkor olyan alacsony volt a segédmunkási bér, hogy abból átmeneti szállásra, utazásra, s a család támogatására csak folyamatos éhezés és az egykor jó minőségű ruhadarabok „szitává” hordása árán volt lehetőség. A gyerekek az általános iskola elvégzése után csak egyházi középiskolákban tanulhattak tovább. Ha azokban nem jutott férőhely, dolgozniuk kellett, kizárólag segédmunkásként.
A fővárosban élő „osztályidegen elemek”
Az 1956-os forradalmat követő időszakban a Magyarországon maradt családtagok közül sokan Budapesten kerestek és találtak munkát. 1961. november 2.-i keltezéssel, a politikai rendőrség jelentést készített a fővárosban élő osztályidegen elemekről. A nem teljes körű felmérést 22 kerületben végezték el.
E munka során 171 börtönből szabadult osztályidegenről szereztek tudomást, mely szám nem tükrözte a volt politikai elítéltek pontos számát. A szabadult személyek kisebb vállalatoknál, fizikai munkásként dolgoztak, pl. gróf Teleki László vagy Kállay Miklós, akit a Szovjetunióban 25 évre ítéltek háborús bűnökért, a Chemolimpex Vállalat fizikai dolgozója volt. Sokan közülük kisipari szövetkezetekben találtak munkát. 12 osztályidegen elemmel „fertőzött” kisipari termelő szövetkezetet vizsgáltak. Ezeknél a foglalkoztatottak 10-15%-a volt osztályidegen. Jelentős részük korábban büntetve is volt. Származásukon kívül nem tudtak terhelő tevékenységet rájuk bizonyítani. Kifogásolták, hogy a szövetkezetek vezetői hallgatnak tanácsaikra, s így jelentős forgalomnövekedést is sokszor az ő munkájuknak tulajdonítanak, amit a jelentők megalapozatlan véleményként írtak le.
Az ügynökök feladatait is megfogalmazták 14 pontban, melyek között sok az átfedés és értelmezhetetlen feladat. A lényeg annak ellenőrzése, hogy a fizikai munkásként foglalkoztatott arisztokraták nyelvtudását, egyetemi diplomáját a szövetkezetek vezetői hasznosítják-e, mert ahhoz a belügyminisztérium külön engedélye kellett volna. Kerületenként ellenőrizni kell a nyilvános helyeket, presszókat, éttermeket megbízható ügynökök foglalkoztatásával, akiket rendszeresen ellenőrizni kell. Fontos, hogy a kórházakban és a kerületi tanácsoknál is legyen megbízható informátor, aki szükség esetén jelent. Ellenőrizni kell az egyetemi klubokban bridzselőket és a filatélia tagságát is „osztályidegen fertőzöttség szempontjából.”
A felmérés során 13 osztályidegen csoportosulásról szereztek információt. A csoportok tagjai nyilvános helyeken, kávéházakban és magánlakásokon találkoztak és beszélgettek. Közülük négyben ügynökök beépítésével sikerült elérni a „bomlasztást” oly módon, hogy néhányukat, a hangadókat behívták a rendőrségre „elbeszélgetésre”. A Táncsics körúti Kis presszóban találkozók hangadóját Dr. Szilágyi Gyula egykori közelIátási miniszteri titkárt, aki német nyelvtanárként dolgozott 1945 után. A Sasadi vendéglőben találkozó vári öregfiúk hangadóját Németh László volt belügyminiszteri irodaigazgatót, valamint a Belvárosi kávéházban találkozók közül többeket. A rendőrségen állásvesztéssel és egyéb szankciókkal fenyegették meg őket. Ennek eredményeként a nyilvános találkozások megszűntek.
Kilenc csoportosulás igényelt további ellenőrzést, mivel nem találtak megfelelő beépíthető személyt. Informátoraik kilenc osztályidegen személyt neveztek meg, akik eddig feltáratlan helyeken járnak össze, Gróf Bethlen Mária, Cukor Ferenc volt földbirtokos, Bárdossy kivégzett miniszter öccse, Kéri Gyula volt építési nagyvállalkozó, Kun András volt földbirtokos, egykori Hangya szövetkezeti vezetők, Vaszileszku János Romániából áttelepült, Butok István és dr. Kacsó Zoltán volt ügyvéd. Az informátorok tudni vélték, hogy az összejöveteleken „ellenséges hangnemben tárgyaltak a közeli rendszerváltozásról” és „megvitatták esetleges restaurációs terveiket”.[xlvii]
A folyamatos ellenőrzésekkel az érintettek tudomására hozták, hogy a párt ökle bármikor lesújthat.
Így az 1945 óta figyelt „ellenséges elemekről”, az 1945 előtti anyagi helyzettel együtt naprakész nyilvántartások álltak rendelkezésre. Aktivizálták a forradalmat megelőző ügynökhálózatot is a Belügyminisztérium III. főcsoportfőnökségének[xlviii] irányítása alatt. Jelentéseikkel arra hívták fel megbízóik figyelmét, hogy az „ellenség” sosem alszik. Tevékenységüket széles információs anyaggal tudták alátámasztani, hogy a megfelelő pillanatban le tudjanak csapni a népi demokrácia „ellenfeleire”. Ha a pártnak valamilyen információra volt szüksége, viszonylag gyorsan elkészülhettek a jelentések. Többféle módszert alkalmaztak, minden felmerült személyről törzslapot készítettek, a belügyminisztérium egyes alosztályainál lévő anyagokat a felmerült személyek esetén egyesítették. A megfigyeltekre új ügynököket is állítottak, lehetőség szerint a megfigyelt ismeretségi vagy baráti köréből. A telefonok lehallgatása és a levelek felbontása és ellenőrzése napi gyakorlat volt, a munkahelyen és lakásokon is működtették a lehallgató készülékeket, konspirációs fotókat készítettek és az irattárakban a lefotózott személyek között igyekeztek kapcsolatot és azokhoz bizonyító adatokat találni. A találkozókon is készítettek felvételeket.
A kitelepítéstől a „bomlasztás bomlasztásáig”
Dr. Mátyásfalvi (Glatz) György családjának sorsa is példa arra, hogy 1945-től a család, a szűkebb és tágabb közösség, a gondolkodás, a megbeszélés, a kételkedés lehetőségének felszámolása, a társadalom tagjainak atomizálása volt a cél.
A közmondás szerint „erős vár az én házam”. A ház, az otthon, a család menedéket jelent. Nagyon fontos ez a társadalom részére. Ha a család bármely tagja a munkahelyéről, az iskolából hazamegy, akkor az igazságtalanság, a méltánytalanság, a mellőzöttség után kell legyen egy hely, ahol megnyugodhat. Ezzel szemben a pártállam célja az volt, hogy az emberek ne érezzék, hogy van biztonságos hely, ahová haza lehet térni. Még a szűk családi biztonságba vetett hitet is következetesen meg lehetett sérteni. Az volt a cél, hogy mindenki lássa a letartóztatást, az elhurcolást, érezze, hogy mindenki terror alatt van, hogy senki, sehol nincs biztonságban, még az otthonában sem, mert a lehallgató készülékek bármikor, bárki lakásában elhelyezhetők anélkül, hogy az ott lakók tudnának róla. A privát szférát is a politikai rendőrség emberei bármikor megsérthették. A gyárakban, a munkahelyeken, tömegközlekedési eszközökön, mozikban, színházakban pedig kiépített besúgóhálózat figyelte mindazokat, akik 1945 előtt a politikai és gazdasági elit tagjai, az országos, megyei és helyi adminisztráció és gazdasági élet irányítói és meghatározó tagjai voltak. A kiskorú gyerekeket is felhasználták, vagy megkísérelték felhasználni őket, hogy információt szerezzenek a szüleikről. Megszólították őket az utcán és ártatlannak tűnő kérdéseket tettek fel a szülők, nagyszülők, rokonok, barátok látogatásairól, hol töltik szabadidejüket stb.
A Mátyásfalvi család nem rendelkezett jelentős vagyonnal, 3 szobás bérelt lakásban laktak a szülők és két gyermek, valamint egy albérlő. Dr. Mátyásfalvi György a pénzügyminisztériumban dolgozott 1949 decemberéig. Kemény György korábbi államtitkár „jobb keze” volt a pártiratok szerint. Dr. Mátyásfalvi György szaktudása, demokratikus elkötelezettsége és németellenes beállítottsága miatt 1945 után is hivatalában maradhatott, a kiépülő népi demokratikus államrend is számíthatott munkájára. Nem került „B” listára, hivatalnokként igazolták, 1949. december 31-ig, amikor elbocsátották. Ezt követően a Budapesti Tejipari Egyesületnél dolgozott pénzügyesként, és többé nem került vissza a pénzügyminisztériumba.
A család kétszer is mentesült a Budapestről történő kitelepítés alól.[xlix]Dr. Mátyásfalvi György feleségének szüleit, akik földbirtokosok voltak 1945 előtt, kitelepítették1951. június 4-én Jászkisérre, annak ellenére, hogy a nagypapát, Beretvás Jánost a kihívott rendőrorvos „szállításra alkalmatlannak” ítélte. Menetesítésüket Kútfalvi Hédi sem tudta keresztülvinni.[l]
Dr. Mátyásfalvi György 1949 után egy tíztagú, egykor a pénzügyminisztériumban dolgozó, de később az elbocsátások után is egymással kapcsolatot tartó baráti társaság tagja volt. 1959-től a Pénzügyminisztériumi Asztaltársaság is a „Harmadikos” majd „Ellenállók” fedőnevű nyomozás kapcsán a megfigyelt csoportok egyike lett.
A politikai rendőrség „Harmadikos” majd az „Ellenállók” összefoglaló néven gyűjtött információkat értelmiségiek ellen, akik németellenes, nagytőke- és nagybérlőellenes, reformer gondolkodásúak voltak. A második világháborút közvetlenül követő években a népi írók és paraszt politikusok által létrehozott Nemzeti Parasztpártban politizáltak. A párt 1949-ben, a kommunisták hatalomátvételét követően beszüntette tevékenységét, bár hivatalosan nem szűnt meg. Az 1956-os forradalom idején Petőfi Párt néven alakult újjá a párt, de a Kádár-rezsim ismét felszámolta. A résztvevők sem politikusi sem közéleti pályafutásukat nem folytathatták, képzettségüknek megfelelő munkát nem kaphattak. 1956-os tevékenységük miatt többségük nem került börtönbe, de velük is éreztették, hogy „nemkívánatosak elemek”. Fizikai munkásként, esetenként könyvelőkét dolgozhattak.
1957 tavaszától az ügynöki jelentések felhívták az MSZMP vezetőinek figyelmét arra, hogy meg kell akadályozni a kommunista ellenes erők összefogásának lehetőségét. A legtehetségesebb ügynökök azt javasolták, jelentessék meg a népi írók műveit, s oszlassák el azt a legendát, hogy a népiek nem hajlandók kollaborálni a kommunistákkal. Így csökkenne a meg nem alkuvók Püski Sándor, Bodor György és Zsigmond Gyula egykori parasztpártiakra és a fiatalokra gyakorolt hatása. Igazuk lett.
1959 elején a hatalom és az egyes népi írók között létrejött hallgatólagos kiegyezés, köztük a legnagyobbak - Németh László, Illyés Gyula, Tamási Áron, Féja Géza – „behódolását” követően csak kevesen maradtak az egykor a nemzeti parasztpártban politizálók közül, akik nem voltak hajlandók kiegyezni, behódolni a kádári diktatúrának. A továbbra is ellenállókkal szemben az ügynökök kemény leszámolást javasoltak, de a semlegesítésük és nem mártírrá tételük árán. A politikai nyomozó hatóság 1958 májusától „a népies írók körében tapasztalható ellenséges tevékenység felderítésére és elhárítására” dossziét létesített „Harmadikosok” fedőnéven. A fedőnév a harmadik út megfogalmazóira utal, a népi falukutató mozgalom meghatározó szellemeire, akik abból indultak ki, hogy a magyarság számára nem lehet a jövő sem a despotikus szocializmus, mert szemben áll a szabadságjogokkal, de nem lehet jövő az a liberális kapitalizmus sem, amely elutasítja a szociális igazságosság gondolatát. A harmadik út e kettő között van, amely a szociális igazságosságra való törekvés mellett biztosítja az emberi és polgári szabadságjogok érvényesülését, elutasítja a magántulajdon felszámolását és a kötelező ateizmust.
1961 tavaszán a belügyi szervek a „Harmadikosok” elnevezésű ügyet „Ellenállókra”[li] keresztelték át. Az átnevezésre utasítást adó Hollós Ervin osztályvezető – már szervezetté nagyította az ismerősök összejöveteleit, feltételezve, hogy a találkozások és beszélgetések mögött államellenes összeesküvési szándék rejlik. Bírálták nemzeti elkötelezettségüket, vágyukat, hogy Magyarország megszállt ország helyett semleges ország legyen és szolidaritásukat az elszakadt magyar kisebbségek felé.
A perre a politikai nyomozó hatóságoknak volt leginkább szükségük, de a pártpolitikusoknak is jól jött, hogy a sztálinisták elleni intézkedések mellett a másik oldalra is lesújthattak. A vád ellenük a népi demokratikus rendszer megdöntésére irányuló szervezkedés volt 1962-ben. Zsigmond Gyulát háromévi börtönbüntetésre ítélték, Bodor György három és fél évet kapott, Püski Sándor négy és fél évet. A vádirat szerint Püski Sándor minden megnyilatkozása a népi demokratikus rendszer elleni gyűlöletét tükrözte. A letartóztatott ellenállók 1963 tavaszán az általános amnesztia keretében hagyhatták el a börtönt.
A „Pénzügyminisztériumi asztaltársaság”
Az „ellenállók” vezetőinek letartóztatása után a politikai rendőrség gépezetében összekapcsolódott az „Ellenállók” és a Pénzügyminisztériumi társaság tevékenysége is. A konkrét kapcsolódási pont – Zsigmond Gyula személye volt, aki a Parasztpárt polgári szárnyához tartozott. Egyszer vagy többször, ez ma már nem megállapítható felkereste a volt pénzügyesek, főként a Pesti Barnabás utcában lévő „100 éves” étteremben összejáró társaságát. A politikai nyomozó osztály önigazolási kényszere arra ösztönözte az egyes nyomozókat, hogy bizonyítsák, az „Ellenállók” tevékenysége szélesebb körű volt, hiszen kapcsolatrendszerük több megfigyelés alatt álló társaságra is kiterjedt.
A több éves megfigyelés eredménye az lett, hogy a 10 tagú pénzügyminisztériumi asztaltársaság tagjai „nem szőttek tevőleges összeesküvést”. Ennek ellenére mégis ellenséges tényként kezelték, hogy a társaság tagjai információikat egyesítve próbáltak országuk és a világ eseményeiben tájékozódni, segítették egymást állás szerzésében, állásvesztés esetén anyagilag is. Ez elég ok volt a politikai rendőrség részéről a „bomlasztásnak” nevezett tevékenység megindítására.
Ha a megrendelők nem elégedtek volna meg Zsigmondék letartóztatásával, a nyomozók találtak volna okot a megfigyelt társaságok szinte bármely tagjának letartóztatására. A módszerek rávilágítanak arra a tényre, hogy a politikai rendőrség sosem felejtett. Egy országban ahol a büntetőperek nem jogi tények, hanem politikai megrendelés alapján kreálódtak, minden apró momentumnak szerepe lett.
Ezt mutatja dr. Mátyásfalvi György III./III.-as nyilvántartási kartonja, mely szerint „Személye felmerült a Standard ügyben is”. A Standard-per (a Standard Villamossági Rt. - a későbbi BHG - meghatározó szakemberei elleni eljárás) kiváltó oka az volt, hogy a hidegháború kiéleződésével egyre fontosabbá vált a hadiipar, világszínvonalon álló automata telefonközpontok, rádióadókhoz szükséges felszerelések és a katonailag is hasznosítható híradás-technikai eszközök gyártása. Az 5 éves terv indulása előtt, 1949 nyarán a magyar kormány egy újabb kísérletet tett híradás-technikai vonalon az amerikai embargós politika csökkentése érdekében. A már elkészült szerződéstervezet ugyanis a konszern részéről a legújabb műszaki dokumentációk megküldésének kötelezettségét is tartalmazta. A szerződés aláírására végül nem került sor, mert az Egyesült Államok Egyesített Vezérkara nem adott rá engedélyt, ugyanis a szerződés katonailag is hasznosítható híradás-technikai eszközöket biztosított volna a magyar állam és rajta keresztül a Szovjetunió részére. 1949 végén napirendre került - a szocialista építés ütemének gyorsítása indokával - a magánszektor további államosítása. A vádak szerint, amíg a többi államosított vállalat műszaki értelmisége jelentősen közeledett az „új munkaadóhoz", addig a Standarden belül a műszakiak többsége még a konszern felé mutatott nagyobb lojalitást. Kémtevékenységgel is vádolták a mérnököket .A per irányítója az ÁVH részéről Radványi Dezső volt (a Kádár korszakban a TV osztályvezetője). A per során két halálos ítéletet hoztak és meghurcolták Dr. Kozma Lászlót a BME Villamos Kar későbbi dékánját a magyar számítástechnikai iskola egyik legjelentősebb alakját. A per ill. a hozzá hasonló perek (mint MAORT) koncepciós jellegét már a történelem könyvekben oktatták, számos irodalmi alkotás számolt be róla, amikor 1988 augusztusában (a per után 38 évvel!) a BM III./III.-as nyilvántartás szerint Mátyásfalvi György „Személye felmerült a Standard ügyben is”. Ennek a megjegyzésnek nincs információ tartalma, mert akkor már köztudott volt, hogy a per koncepciós jellegű volt, hanem egyértelmű, hogy megbélyegzés volt a célja.
Jelentés a volt kizsákmányoló osztályok tagjainak ellenőrzéséről
A belügyminiszter elvtárs[lii]1963. december 5-i parancsa szerint végrehajtották az osztályon nyilvántartásban szereplő személyek felülvizsgálatát. 1966. április 10-én e munkáról jelentés készült.
1.o. jelentés
A parancsnak megfelelően törölték a nyilvántartásból azt a 712 főt, „akik kizárólag osztályhelyzetük miatt kerültek nyilvántartásba.” Közülük 1966-ban 483-an éltek Magyarországon, 209 arisztokrata, 67 földbirtokos és 207 egykori tőkés. 209 fő disszidált és 20-an meghaltak.
91 fő maradt a volt kizsákmányolók kategóriába tartozó személyek közül a nyilvántartásban. Ezek közül „F” dossziét nyitottak 23 személyre.
„F” dossziéba került pl. Andrássy Ilona grófnő, aki 1917-ben született. Ápolónőként dolgozott a Sziklakórházban, 1939. szeptember 17-e után a lengyel menekülteket segítette. A háború után 1950-ben az árkusi családi kényszermunkatáborba került, bírói ítélet nélkül, közigazgatási határozattal. Ahol 1953-ig, az amnesztiáig fejőnőként dolgozott. 1961-ben hűtlenség (kémkedés), külföldiekkel levelezés útján fenntartott kapcsolat vádjával 4 évi börtönre ítélték. 1990-ben hunyt el.
Azokra nyitottak „F” dossziét, akikre osztályhelyzetüktől függetlenül terhelő adatokkal rendelkeztek a múltból, börtön, internálás, kényszermunka, amit letöltöttek. 1963 utáni tevékenységükről a „terhelő adat” két személy esetében az ellenséges kijelentés (Szarka gyula, Stipsicz István, amit az anyag nem tartalmaz – H.Zs.) 5 személy[liii] esetében érdekes külföldi kapcsolat, a többieknél nincs érdemleges adat, de csak azért, írta a jelentés, mert az „ellenőrzés nem kielégítő”
Elsődleges ellenőrzés alá vonták dr. Sternberg József[liv] 65 éves volt arisztokrata műfordítót, aki összejöveteleket tartott lakásán. Felmerült vele kapcsolatban a hírszerzés gyanúja is, mert érdemleges osztrák és nyugatnémet kapcsolatokkal rendelkezett.
67 személy a nyilvántartásban maradt, az ő tevékenységük az 1945-től induló adatgyűjtés eredménye, 1966-ban nem álltak állandó ellenőrzés alatt.[lv] Nyilvántartásban maradásuk oka alapvetően a származás, tőkés, arisztokrata vagy földbirtokos, hogy kiterjedt nyugati kapcsolatokkal rendelkeznek, ami csak a múltra vonatkozhatott, hiszen utazni nem lehetett, levelezésüket viszont ellenőrizték, hogy kapcsolatot tartanak ellenséges beállítottságú személyekkel, azaz a barátaikkal, ami miatt izgatás vádjával bármikor közbiztonsági őrizet alá vonhatták őket.
A fiatal,1945 után született nemzedéknek is tudnia kell, hogy „nincs külön nemzeti út”
Lovag és Fitos[lvi]
Egy hatszáz oldalas dosszié szereplői[lvii] 1968-69-ben maguk sem tudták, hogy az állambiztonsági szervek játékszerei. E szervek a két fiatalt, az angol követség titkárnőjét Alexandrát („Fitos” fedőnévvel) és a műegyetemi hallgatót Miklóst („Lovag” fedőnévvel) nemcsak állandó megfigyelés alatt tartották, hanem különböző módon „segítették” szerelmük kibontakozását. „Biztosították” találkáik színhelyeit, ahol titokban magnó és fotófelvételeket készítettek, amint erre a kutatható dossziék rávilágítanak. Mindezt annak érdekében tették, hogy a két fiatal vádolható legyen kémkedés vagy egyéb bűncselekmény elkövetésével. Az állambiztonsági szervek tudatmódosító szerek alkalmazásától sem riadtak volna vissza.
Alexandra és Miklós 1968 kora tavaszán, áprilisban találkozott először Dunakeszi- Alagon a diplomata lovas istállóban, ahol Alexandra lovagolt, Miklós kisegítő munkákat végzett az istállók körül. A Diplomata Istállót és vendégeit hivatalból figyelők egyike Lajti Rudolf,[lviii]aki történetesen a gyanútlan Miklós jó barátja is, az 1968. május 30-i jelentésben már arról írt, hogy Alexandra és Miklós „viszonyt folytatnak.” A belügyi szervek Alexandráról 1968. február 9-én nyitottak személyi dossziét „Fitos” fedőnéven, amibe hamarosan „Lovag” is belekerül.
Kapcsolatukról több, barátnak vélt ügynök jelentett, mint a „Markos” fedőnevű III/III-as ügynök és a Szász házaspár. Szász Ágnesnek az angol nyelvű szövegek lehallgatásában és leíratásában is fontos szerepe volt. Rajtuk kívül egy beszervezett rokon is készített jelentéseket, illetve a szorgos szervek általi környezettanulmányok, telefonlehallgatások, titkos követések, levélfigyelések, fényképek gondoskodtak arról, hogy magánéletük egy pillanata se maradjon titokban.
„mert zsarnokság ott van
jelenvalóan
mindenekben,..
ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van a
légyottban,…
mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,…
ő les, hiába futnál,
fogoly vagy, s egyben foglár…”[lix]
A figyelés eredménye az lett, hogy 1 év után véget ért Alexandra kezdődő külügyi karrierje, ugyanis hivatali szolgálata lejárta előtt visszahívták Londonba, 1968. decemberben. Szerette volna szerelmét viszont látni távozását követően is, de Miklós nem kapott útlevelet, Jugoszláviába sem. Ezért Alexandra megszervezte, hogy nyugatnémet barátja, Rüdiger autója rejtekén kicsempéssze Miklóst Magyarországról. A szervek Miklós minden lépéséről tudtak, így a határon elfogták őket, s a bíróság Miklóst 6 hónapi, Rüdigert egy év letöltendő szabadságvesztésre ítélte.
Az állambiztonsági szervek munkája eredményt hozott. Egy diplomáciai státuszban lévő, de „megbízhatatlannak” minősülő titkárnőt sikerült visszarendeltetni. Disszidálási és embercsempész kísérletet időben lelepleztek, s ezáltal megakadályoztak. Egy nyugatnémet állampolgárságú egyetemistát legálisan börtönbe zártak Magyarországon. Egy egyetemistát kitiltottak Magyarország összes felsőfokú tanintézményéből. Miklós ugyanis utolsó évét fejezte be a Műszaki egyetemen, diplomamunkáját is beadta, csak a védés időpontjában már börtönben ült. A sors kegye, hogy Miklós csaknem 3 év elteltével mégis megvédhette diplomáját.
1971-ben egy belügyminiszteri feljegyzésben ismét megjelent Alexandra és Miklós története. Benkei András[lx]1971. november 9-én tájékoztatás céljából mellékelte Biszku Bélának az MSZMP KB titkárának és Komócsin Zoltánnak az MSZMP KB külügyi titkárának „a budapesti angol nagykövetség diplomáciai státuszban lévő tagjainak, státuszukkal össze nem egyeztethető, a Magyar Népköztársaság érdekeit és biztonságát sértő tevékenységéről szóló” feljegyzését. A 3. pont szerint:
„PARMENTER ALEXANDRA (Redditch, 1943, III.1.) az angol követség volt gépírónője. Magyarországról való eltávozása után egy nyugat-német állampolgár bevonásával, 1969 júniusában megszervezte Tóth Miklós egyetemi hallgató, magyar állampolgár kiszöktetését. A bíróság a nyugatnémet és a magyar állampolgárt elítélte.”[lxi]
Elkövetők és áldozataik
Az elemzett iratanyag ízelítőt ad az állambiztonsági szervek levert forradalmunkat követő tevékenységéről. A dokumentumokon átsüt a gyűlölet, amely a régi - új politikai elit magatartását irányította az un. osztályidegenekkel, nép ellenségeivel, múlt embereivel szemben. Az osztályidegen származás minden korábbi cselekedetnél, embermentő tevékenységnél erősebbnek bizonyult a megsemmisítés felé vezető úton.
A megfigyelt családok jelentős vagyonnal rendelkeztek 1945 előtt. Ezek a tárgyi értékek, kastélyok, föld, lakások, berendezési tárgyak, képek, étkészletek stb a későbbi évtizedekben az új nómenklatúra érdekét és kényelmét szolgálták. Azok az értékek is, melyeket e megbélyegzett családok településük szűkebb illetve tágabb közössége számára hoztak létre.
A vagyon egykori létrehozói viszont úgy szerepeltek, mint kizsákmányolók, naplopók, értéktelen emberek. Még az embermentők sem váltak kivétellé, pedig az emberi élet a legnagyobb érték, akkor is, ha az élet mentője a „múlt embere”.
A tanulmányt olvasó képet kap a megfigyelők és megbízóik, az emberek elemi jogait megsértők tetteiről, ugyanakkor az emberi tartás, tisztesség diadaláról tájékozódhat. E kettősségben felfedezhető a társadalmat ma is feszítő indulatok és ellentétek eredete, gyökere. A nemzeti identitás hiányának, illetve megosztottságának oka. Reményeim szerint a személyes sorsok és vallomások hitelesítik a sokakban akár nosztalgiát kiváltó Kádár korszak igazi arcát. Egy világos diagnózis pedig elengedhetetlen feltétele a gyógyulásnak.
1.sz. melléklet
2.sz. melléklet
[i] Tabajdi Gábor – Ungváry Krisztián: Elhallgatott múlt, 1956-os Intézet, Corvina, 2008, 11.o
[ii] Az 1956 és 1988 közötti időszak közkeletű elnevezése
[iii] Tömpe András 1913-1971 gépészmérnök, hírszerző vezérőrnagy, diplomata, kiadói igazgató, 1959-ben belügyminiszteri főtanácsadó
[iv] Politika Rendészeti Osztály (PRO), Államvédelmi Osztály (ÁVO), Államvédelmi Hatóság (ÁVH)
[v] Rajk László 1946. március 20- 1948. augusztus 5 között belügyminiszter, utódja Kádár János 1948. augusztus 5 – 1950. június 23. között
[vi] A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 4353/1949/268 MT. számú rendelete
[vii] A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 4353/1949/268 MT. számú rendelete
[viii] Gyekiczky Tamás: Rendcsinálás – Tisztogatás az ügyvédi karban 1957-1958. Dokumentumok. In: Jogtörténeti Szemle, 2008/1 52-58.o.
[ix] Az Országos Bizottság helyébe az Országos Ügyvédi Tanács lépett
[x] A rendelet 3. § értelmében 1958. szeptember 1. és december 31. között kellett megszervezni a tagságra vonatkozó kérdéseket
[xi] MOL M KS 288 f. 30/1959 cs. 12 öe,. In: Gyekiczky Tamás: Rendcsinálás – Tisztogatás az ügyvédi karban 1957-1958. Dokumentumok. In: Jogtörténeti Szemle, 2008/1
[xii]dr.Réczei László (1906 – 1997) Apja kereskedelmi alkalmazott volt. 1928-ban a szegedi egyetemen jogtudományi doktori oklevelet szerzett, majd ügyvédi vizsgát tett. 1933-tól Szegeden ügyvédi gyakorlatot folytatott. A második világháború alatt három évig katona, majd munkaszolgálatos, a munkaszolgálatból 1944-ben megszökött. Ezt követően bújtatta dr. Radnóti László.
[xiii] Interpelláció a miniszterelnökhöz– 1996. november 5.
[xiv] II/5 Osztály (belső reakció elhárítása) vezetője Hollós Ervin 1957.május – 1962. június
[xv] ÁBTL 3.1.9. V-146053, 3.1.9. V-84655
[xvi] ÁBTL 2.2.1. I/15. 3. /163
[xvii] ÁBTL 2.5.6 15/19
[xviii] ÁBTL 3.1.9. V-84655/3/33
[xix] ÁBTL 3.1.9. V-146053
[xx] ÁBTL 3.1.9. V-146053
[xxi] ÁBTL 3.1.9. V-146053
[xxii] ÁBTL 3.1.9. V-146053
[xxiii] Stéphane Courtois: A kommunizmus vétkei. In.: Stéphane Courtois- Niocolas Werth – Jean – Louis Panné – Karel Bartosek – Jean-Louis Margolin – Andrzej Paczkowski: A kommunizmus fekete könyve. Bűntény, terror, megtorlás. Nagyvilág Kiadó, Budapest 2000, 16. o.
[xxiv] T.B.XVI. 9232/1961/5./7..o.
[xxv] T.B.XVI. 9232/1961/5./7..o.
[xxvi] T.B.XVI. 9232/1961/5./5..o.
[xxvii]Kahler Frigyes: Vallásüldözés a kommunista pártállamban, avagy koncepciós perek Magyarországon a katolikus egyház tagjai ellen. In: Gellért – konferenciák. Előadások a kommunizmus bűneiről. Kommunizmus Bűnei Alapítvány, Budapest, 2014, 216-217.o.
[xxviii] T.B.XVI. 9232/1961/5./4...o
[xxix]Objektum (vonal) dosszié: „A kémelhárítás, a belső reakció elhárítása, büntetés végrehajtás, a határőr-felderítés és a fegyveres erőknek a katonai elhárításhoz tartozó szerveinél parancsokban, utasításokban meghatározott objektumokra (intézmények, üzemek stb.), illetve egyes meghatározott témákra (ún. vonalakra) vonatkozó adatok összegyűjtésére szolgáló dosszié.” In.: ÁBTL Tájékoztató a leggyakrabban előforduló állambiztonsági szakkifejezésekről, rövidítésekről és kódokról.
[xxx] ÁBTL 3.1.5. O-16517
[xxxi] ÁBTL 3.1.5. O- 12753
[xxxii] ÁBTL 3.1.5. O-12752
[xxxiii] A településekről készített objektum dossziék elvesztek vagy megsemmisítették azokat. Néhány megmaradt objektum dosszié tájékoztat a tartalomról. Hercegszántó község figyelő anyagaiban listák és kimutatások készültek: 1) a határsávban lévő megbízhatatlan személyekről; 2) a kulákokról; 3) a Parasztszövetség vezetőiről; 4) a községben bizalmas munkát végző személyekről; 5) a kitelepített személyekről; 6) a falu aktív ellenséges elemeiről; 7) a jugoszláv kettős birtokosokról; 8) Hercegszántó községben élő volt jugoszláv partizánokról; 9) a Hercegszántó községben élő, jugoszláv kapcsolatokkal rendelkező személyekről; 10) azokról, akik állandó alkalmazottat, vagy cselédet tartottak.
[xxxiv] Khuen- Héderváry Károly, Révhegyi Ferenc, Kalmár János, Bornemissza Géza, Dr. Knób Sándor, Kállay Tibor, özv. Riedl Lajosné, Szinyey Merse Pál, dr. Kerekes Pál, dr. Aczél Attiláné, Kerényi Béla, Mezey István, Benyovszky Móric, özv. Forneth Lászlóné, Bánkuti Géza. , Lamotte Károly, Kemény György, dr. Prém Lóránd, Karg György, özv. gróf Teleki Sándorné, Apor István, Hajek Rezső, Urbán Gáspár, Joó Sándorné, Badits István, Ruzsinszky Zoltán, Erdős Zoltán, Orendás János, Mátéffy Zoltán, Kazacsay Gyula
[xxxv] ÁBTL 3.1.5. O-16517
[xxxvi] ÁBTL 3.1.5. O-16517
[xxxvii] ÁBTL 3.1.5. O-12764
[xxxviii] Elgondolkodtató, hogy az addig "osztályidegen" stb. megnevezés átváltozott "antidemokratikussá" Hogy lehetne demokratikusabb egy gróf, minthogy elmegy portásnak, kapálni pedig egy hét alatt megtanul, és jól csinálja. Esetleg jobban, mint egy volt agrárproletár.
[xxxix] ÁBTL 3.1.5. O-16517
[xl] MOL XIX-B-1-q tárgy: kuláklisták összegyűjtése és felterjesztése
[xli] ÁBTL 3.1.5. O-12752/a
[xlii] ÁBTL 3.1.5. O-16517 126 o.
[xliii] ÁBTL O-12752
[xliv] ÁBTL O-12752
[xlv] ÁBTL O-12752 (1960. június 1-jén halt meg Budapesten. Vele kihalt a Khuen-Héderváry család.)
[xlvi] ÁBTL O-16517, 127.o.
[xlvii] ÁBTL O-16517
[xlviii] 1962 második felében került sor a kádári állambiztonsági szolgálatok átszervezésére. A III. főcsoportfőnök Galambos József rendőr vezérőrnagy lett, a III. Főcsoportfőnökség III/III. belső elhárításának csoportfőnöke Rácz Sándor rendőr alezredes.
[xlix]ÁBTL 2.5.6. 116/21 Júniusban megkapták Öcsödre a kitelepítési papírt, de azt dr. Mátyásfalvi Györgynek még aznap sikerült visszavonatnia. Utána a család úgy érezte, hogy biztonságban van, de július 16-án újabb papír érkezett, mely kényszerlakhelyként Gyöngyösoroszit jelölte meg. 17-én a 4 tagú Mátyásfalvi család elindult Gyöngyösoroszi felé. Mátyásfalvi György a gyöngyösi pályaudvaron feladott egy lapot édesanyjának, hogy kizárólag Hédivel beszéljen. Kútfalvi Hédi volt Vas Zoltán titkárnője s később felesége lett. Kútfalvi Hédi sok embernek segített dr. Mátyásfalvi György beadványát sem hagyta és nap, mint nap elővette a fellebbezési kérelmet. Kútfalvi Hédi jóindulata és helytállása kellett ahhoz, hogy a felmentési kérvény a hivatalban ne vesszen el. Így szeptember 29-én hatályon kívül helyezte a Mátyásfalvi család kitiltási határozatát Cziráki Ferenc. 3-4 hónap után megkapták a felmentést. A legtöbb felmentés Vas Zoltán nevéhez fűződik, a levéltári dokumentumok szerint 18, de közöttük nem szerepel pl. a Mátyásfalvi család. Visszaköltözhetett Budapestre, ami óriási előny volt, mert a Mátyásfalvi testvérek tanulhattak, gimnáziumba majd egyetemre kerülhettek. A lakást már elvették, de a család ugyanabba a házba visszaköltözhetett dr. Mátyásfalvi György édesanyjához.
[l]ÁBTL 2.5.6. 42/33 1951
[li] ÁBTL 0-11803/25-a
[lii]Pap János (1925-1994), Politikus, pártfunkcionárius. 1949-től az MDP Veszprém Megyei Bizottsága munkatársa, valamint 1957-1961 és 1965-1985 között az MSZMP Veszprém Megyei Bizottsága első titkára volt. 1961-1963 között belügyminiszter, majd 1965-ig miniszterelnök-helyettes volt. Brusznyai Árpád kivégzésének szorgalmazója.
[liii] Andrássy Ilona, Teleki József, Klimkó Dezsőné, Benyovszky Móric, Stipsicz István
[liv] gróf dr. Sternberg József (1901-1967) ügyvéd, újságíró, műfordító, 1955-től főleg, mint német műfordító tevékenykedett. Ő fordította Homoki - Nagy István, Kittenberger Kálmán, Szabolcsi Bence és Fekete István könyveit.
[lv] ÁBTL3.1.5. O-16517 A 90 személyre vonatkozó részletes forrásanyag a mellékletben található. Az 1. sz. melléklet 23, a 2. sz.. melléklet 67 nevet. tartalmaz.
[lvi] A „Lovag” Tóth Miklós 2008-ban kikérte iratanyagát az Állambiztonsági Levéltárból, majd megírta megfigyelésük történetét: Lovag és Fitos, egy lehallgatott szerelem címmel. A Pytheas Könyvmanufaktúra 2014-ben két változatban jelentette meg e személyi dossziék iratanyagát. Az A4-es formátumú, keménykötéses könyv lapjainak egyik oldalán a szervek sziszifuszi munkáját bemutató dokumentumrészletek, míg a másik oldalán a szerelem regénye bontakozik ki, ahogy a Lovag fedőnevű célszemély átélte. A másik A3 formátumú könyv a dokumentumok nélküli szerelemregény, de az olvasó a hivatkozott dokumentumokat a kiadó honlapján megnézheti.
[lvii] ÁBTL 3.1.5. O-15142/1, 1/a, 2, O-20072, V-156029
[lviii]Az 1943-ban született Lajti Rudolf 1968-ban, egyetemistaként a belügyminisztérium III//6-os osztályának tisztje volt. Édesapja Lajti Tibor szakszervezeti vezető, diplomata, aki érettségizett szűcsipari szakmunkásként fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba. 1931-ben tért haza franciaországi emigrációjából 1932-ben belépett a Kommunista Pártba. 1949-től az MDP Központi Vezetősége külügyi osztályán dolgozott. Követ (1960–63), ill. nagykövet Brüsszelben (1964-65), Luxemburgban (1960–65) és Hágában (1968–70). 1970-ig, nyugdíjazásáig főosztályvezető a külügyminisztériumban. dr. Lajti Rudolf ma klinikai szakpszichológus, több e tárgyú könyv szerzője.
[lix] Részlet Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról c. verséből
[lx] Benkei András 1963. december 7 – 1980. április 24 között belügyminiszter
[lxi] ÁBTL 3.1.5. O-20072