Pitvarosi esettanulmányok[1]
A mai Csongrád megye területén lévő, egykori Csanád vármegyei Pitvarost nagymértékben érintette a csehszlovák–magyar lakosságcsere, s annak összes következménye.[2] A közel kétezer Csehszlovákiába áttelepülő pitvarosi szlovák helyére felvidéki magyarokat telepítettek be.[3] A lakosságcsere a település lakosságának etnikai és felekezeti megoszlását alaposan megváltoztatta, ennek eredményeként az iskolai oktatás nyelve szlovák helyett magyar lett, az evangélikus egyház dominanciája pedig megszűnt, meghatározó szerepét a katolikus egyház vette át.
A Szegedi Népbíróságnak a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárában őrzött iratai között öt pitvarosi lakos peranyagát őrzi: Polgár Józsefét, Gubcsó Andrásét, Takács Gézáért, Árgyusi Rajmundét és Szépe Lajosét. Polgár József és Gubcsó András „őslakos” pitvarosi volt, ők ketten már a lakosságcsere előtt is a faluban éltek, Takács Géza, Árgyusi Rajmund, Szépe Lajos pedig az 1947–1948. évben a településen lezajlott csehszlovák–magyar lakosságcsere keretében kerültek Pitvarosra, mindhárman a felvidéki Gútáról.[4]
Polgár József (sz. 1903. október 24.) helyi főmolnárnak az volt a bűne, hogy 1942 és 1944 között a Szálasi Ferenc vezette hungarista Nyilaskeresztes Párt tagja volt. Mint a periratokból kiderül, tevékenyen részt vett a pártszervezés munkájában is, amiért a Szegedi Népbíróság 1946. február 22-én hat havi börtönre és közügyektől való háromévnyi eltiltásra ítélte.[5]
Gubcsó András (sz. 1907. január 4.) pitvarosi evangélikus lelkész ellen azt hozta föl vádként a népügyészség, hogy 1944 szeptemberében – amikor a szovjet Vörös Hadsereg, éppen a térségben elérte a trianoni Magyarország határát – beszédet mondott, amelyben állítólag „kelet felöl érkező fellegről” beszélt. Ezzel a Szovjetunióból érkező kommunizmusra, illetve a demokratikus magyar politikai életre veszélyt jelentő szovjet befolyásra utalhatott. A vallomások ellentmondásossága miatt azonban ejtették ellene a vádat. Ordass Lajos, a bányai egyházkerület evangélikus püspöke levelet írt Gubcsó védelmében a Szegedi Népbíróságnak, amelyben kiemelte a magyarsághoz való lojalitását, ellentétben segédlelkészével, Bulik Andrással, aki a gyülekezetnek a magyarországi evangélikus egyháztól való elszakadását kimondta és sürgette a Csehszlovákiába való áttelepülést.[6]
Takács Géza (sz. 1914. március 29.) Gútáról áttelepített egykori csendőr szakaszvezető népbírósági peranyaga szerint 1947 szeptemberében – amikor a Felvidékről Pitvarosra telepített magyarok első transzportjával megérkezett – a vasútállomáson megkérdezte, hogy maradtak-e a faluban szlovákok, az igenlő válasz után azt mondta: „Lesz rá gondunk, hogy ne legyenek”.[7] 1948. március 14-én pedig egyike volt a magyar forradalom centenáriumára rendezett pitvarosi ünnepségen a szlovákellenes hangulatot gerjesztőknek. Ezért egy év börtönre, valamint öt év politikai jogfosztásra ítélte a Szegedi Népbíróság 1948. június 15-én. A Népbíróságok Országos Tanácsa azonban ezt 1949. április 19-i ítéletével hatheti fogházra mérsékelte, amit az előzetes letartóztatásban töltött idő beszámításával letöltöttnek vett, így Takács Géza akkor szabadult.[8]
Az 1948. március 14-i ünnepségen a rendzavarók között volt Árgyusi Rajmund (sz. 1927. január 24.). A szlovák Dovalovszki János, az esemény egyik szónoka a makói rendőrkapitányságon 1948. március 22-én tett tanúvallomásában a következőképpen foglalta össze a történteket: „A banketten valamennyi demokratikus párt szónoka röviden méltatta a 100. éves évfordulót. Amikor szlovák nyelvű beszédemet meg akartam kezdeni Árgyusi Vince[9], Szépe Lajos és Takács Géza betelepített pitvarosi lakosok elkezdtek kiabálni, hogy »bükkfanyelvet vagy kutyanyelvet hallani nem akarunk, menjetek Szlovákiába és ott beszéljetek ezen a bükkfanyelven«.”[10]
Ugyanazon a napon a szintén szlovák nemzetiségű Hodák János pitvarosi lakos is vallomást tett, amely szerint 1948. március 14-én Dovalovszki János beszéde megkezdésekor „Árgyusi azt kiabálta, hogy kutyanyelvet hallani nem akarunk, ha nekünk nem volt szabad Szlovákiában magyarul beszélni, akkor ti se beszéljetek ezen a kutyanyelven. Ennek eredményeként a szabadságharc emlékére megrendezett ünnepi vacsora a magyar és a szlovák lakosság közötti ellentétekkel végződött.”[11]
Az államrendőrség makói államvédelmi osztályának 1948. április 23-án írt jelentése szerint a pitvarosi „demokráciaellenes” csoport vezetője Árgyusi Rajmund volt. „A betelepítés óta állandóan a kulák paraszt ifjúság és a B listázott értelmiségi ifjúság körében látható. Barátai közismertek soviniszta és demokráciaellenes magatartásukról, melyek vezetője Árgyusi Rajmund.”[12] A jelentés készítője szerint Árgyusi éjszaka részegen gyakran a rendőrség előtt járkált és kiabált, s a rendőröket provokálta, ezenkívül Horthy-nótákat húzatott a vendéglőkben és bálokon, sőt „a demokratikus rendőrséget[13] semmilyen embernek nevezte”[14]
Árgyusi Rajmund apja, Árgyusi Vince 1948. május 15-én levélben fordult az igazságügy-miniszterhez, amelyben fia mielőbbi szabadlábra helyezését kérte. Ezt azzal indokolta, hogy szüksége van legidősebb gyermeke munkaerejére, ahhoz, hogy családját – feleségét és tizenegy gyermekét – el tudja tartani. Kérelmében kifejtette, hogy a lakosságcsere után (amely során Gútáról telepítették át Pitvarosra) tizennégy kataszteri hold földet kapott, ami azonban nem elég a család eltartásához, ezért még hét és fél kataszteri holdat volt kénytelen mellé bérelni.[15] Az Árgyusi-család legfiatalabb tagja az 1946-ban született kislány volt, aki egyéves korában élte át az áttelepítéssel és a szülőföldtől való megfosztással járó megpróbáltatásokat. Végül Árgyusi Rajmundot 1948. június 15-én a Szegedi Népbíróság fölmentette és azonnal szabadlábra helyezte.
A szintén felvidéki származású Szépe Lajos (sz. 1922. február 14.) 1949. április 18-án – a rendőrség Makón 1949. április 30-án írt jelentése szerint – „a Földművesszövetkezet helyiségében, ahol egy asztalnál az MDP vezetősége ült együtt és ott borozgattak, Szépe Lajos odament az asztalhoz és az asztalon lévő poharakat fellökte, majd azt a kijelentést tette »szar kommunisták, nem virultok sokáig, mert pár hét múlva bejönnek az amerikai és angol csapatok, és akkor majd leszámolunk veletek, piszkos kommunisták«. Majd az asztaltól való távozáskor azt a kijelentést tette, hogy »megálljatok még, piszkos kommunisták, még mindannyiótokat le foglak szúrni nagykéssel«.”[16]
A kocsmai konfliktusban Szépe Lajos kommunista- és szlovákellenessége mellett valószínűleg az elfogyasztott alkohol is szerepet játszathatott, noha az egyik szemtanú, Lehoczki Pál Pitvaroson, 1949. április 26-án megfogalmazott vallomása szerint Szépe „a kijelentések alkalmával nem volt oly mértékben ittas, hogy ne tudta volna azt, hogy mit cselekszik, vagy milyen kijelentéseket használ.”[17] A pitvarosi kommunista vezetők szidalmazása és fenyegetése miatt Szépe Lajos szigorú büntetést kapott. 1949. szeptember 14-én a Szegedi Népbíróság egy év börtönre, három év hivatalvesztésre, politikai jogainak ugyanilyen időtartamú korlátozására és föllelhető vagyona egyharmadának elkobzására ítéltre. Ezt 1949. november 25-én a Népbíróságok Országos Tanácsa helybenhagyta.
Összességében megállapítható, hogy egy kivételével (Polgár József ügye) a pitvarosiak ellen indított népbírósági perekben előkerült a lakosságcsere, illetve a szlovákság és a magyarság szimbiózisának kérdése, s a jegyzőkönyvekből, jelentések, tanúvallomásokból elénk tárulnak a mély indulatokat kiváltó nemzetiségi ellentétek. Az a sztereotípia is kirajzolódik a periratokból, mintha a Felvidékről kitelepített magyarok „jobboldaliak”, az itt maradt szlovákok pedig „baloldaliak” lettek volna. A politikai preferenciák nemzetiségi hovatartozáshoz való kötése igencsak leegyszerűsítő, bár valóban alátámasztható forrásokkal, hogy a Felvidékről magyar nemzetiségük miatt Pitvarosra áttelepítettek inkább a Független Kisgazdapárttal keresték a kapcsolatot, s volt bennük bizonyos kommunistaellenesség. Ugyanakkor a Magyar Kommunista Párt helyi vezetői a szlovákságból kerültek ki. Elég csak az 1948. március 14-i ünnepség szónokára, a már említett Dovalovszki Jánosra, vagy a pitvarosi kommunista alapszervezet és a nemzeti bizottság elnökére, Hosztyina Györgyre utalni.[18]
[1] A csehszlovák–magyar lakosságcsere Csanád vármegyei eseményivel kapcsolatos kutatásaimat a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány „Dunatáji népek kutatása” szakalapítványa támogatta.
[2] A lakosságcseréről lásd bővebben: Vadkerty Katalin: A reszlovakizáció. Pozsony, 1993.; Uő: A deportálások. A szlovákiai magyarok kényszerközmunkája 1945–1948 között. Pozsony, 1998.; Uő: A belső telepítések és a lakosságcsere. Pozsony, 1999. Pitvaros történetéről lásd bővebben: Komoly Pál: Pitvarosi tanulmányok. Szerk. Tóth István. Szeged, 1992; Bernula Mihály: Pitvarosi krónika. Szubjektív fejezetek a magyarországi szlovákok történetéhez. Hely és év nélkül. [Horpács, 1999.]
[3] A csehszlovák–magyar lakosságcsere Békés és Csanád vármegyei eseményeiről sok adatok közölt Kugler József monográfiája (Lakosságcsere a Délkelet-Alföldön. Budapest, 2000.). A lakosságcsere pitvarosi eseményeiről lásd bővebben: M. Pelesz Nelli: A csehszlovák–magyar lakosságcsere története és következményei. Belvedere Meridionale, 2007. 5–8. sz. 88–94.; Miklós Péter: A csehszlovák–magyar lakosságcsere Csanád vármegyei történetéhez. In: Múzeumi kutatások Csongrád megyében. 2007. Szerk. Tóth István. Szeged, 2008. 93–100. Ezek mellett fölhasználtam Pelesz Nelli: A csehszlovák-magyar lakosságcsere Csanád vármegyében. Adatok Pitvaros, Csanádalberti és Ambrózfalva 1945 és 1949 közötti történetéhez című kéziratos szakdolgozatát [Szeged, SZTE BTK Történeti Intézet, 2007.].
[4] Vö. Angyal Béla. Gúta. 1945–1949. [Második, bővített kiadás.] Dunaszerdahely, 2007.
[5] Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára. Szegedi Népbíróság iratai. VII. 2. (a továbbiakban: CSML SZNI) NB 865/1945.
[6] CSML SZNI NB 191/1946.
[7] CSML SZNI NB 1088/1948.
[8] CSML SZNI NB 1088/1948.
[9] Helyesen Árgyusi Rajmund, akinek az apját hívták Árgyusi Vincének.
[10] CSML SZNI NB 1091/1948.
[11] CSML SZNI NB 1091/1948.
[12] CSML SZNI NB 1091/1948.
[13] Nyílván a „demokratikus” rendőrség tagjait.
[14] CSML SZNI NB 1091/1948.
[15] CSML SZNI NB 1091/1948.
[16] CSML SZNI NB 533/1949.
[17] CSML SZNI NB 533/1949.
[18] Vö. A munkásmozgalom Csongrád megyei harcosainak életrajzi lexikona. Főszerk. Antalffy György, szerk. Kanyó Ferenc és Rácz János. Szeged, 1987. 108. (Dovalovszki Pál) és 182. (Hosztyina György)