Kiadványaink

A kiadó előszava

Kedves érdeklődő olvasó, Ön a Kommunizmus Bűnei Alapítvány tanulmánykötetét tartja kezében. Ez a könyv válogatást tartalmaz az elmúlt két évben a Gellért szállóban megrendezett, immár hagyományos konferenciákon elhangzott előadásokból. A konferenciák tematikusan dolgozták fel a magyarországi kommunizmus társadalmunkat sújtó bűneit, amelyeket a magyarságnak az 1945-ben bekövetkezett úgynevezett felszabadulás óta a rendszerváltozásig az élet minden területén el kellett szenvednie. A konferenciákat a Konrad-Adenauer-Stifung (KAS) budapesti kirendeltségével közösen szerveztük, amiért ezen a helyen is köszönetet mondok az Alapítvány volt vezetőjének, Hans Kaiser úrnak, aki a sorozat elindításában szerzett elévülhetetlen érdemeket, míg a sorozat folytatásának lehetőségét Frank Spengler úrnak, a KAS jelenlegi vezetőjének és segítőkész munkatársainak, első sorban dr. Bauer Bence úrnak köszönhetjük. Külön ki kell hangsúlyoznom előadóink áldozatos munkáját, akiknek nívós, szakmai szempontból kifogástalan előadásai – szám szerint 15 dolgozatról van szó – sokszor több éves kutatás eredményei voltak, melyet ők ellenszolgáltatás nélkül bocsátottak a konferenciák rendelkezésére. Ezen túlmenően, vállalták előadásaik lektorált és lábjegyzetekkel ellátott változatának elkészítését is, ami a közlemények tudományos igényeit is kielégíti. Említést érdemel, hogy több konferencián német és szlovákiai előadók is részt vettek, kiknek előadásai bepillantást engedtek a kommunizmus bűneinek nemzetközi jellegére. Örömmel állapíthattuk meg, hogy konferenciáinkat nagy közönségérdeklődés kísérte, telt ház jellemezte a programjainkat, ami igazolja a Kommunizmus Bűnei Alapítvány munkájának szükségességét. Kötetünk megjelenését a Barankovics Alapítvány és a Konrad-Adenauer-Stiftung nagylelkű hozzájárulása tette lehetővé, amiért magam és előadóink nevében mondok köszönetet.

Eötvös Péter Kommunizmus Bűnei Alapítvány