Slachta Krisztina

A Stasi magyarországi operatív csoportja és a Páneurópai Piknik[i]

  A kelet-német állambiztonság magyarországi jelenlétének[1] utolsó fázisát jelenti az 1989-es év, melynek magyarországi eseményei, illetve a Stasi főállású tisztjeinek reakciója megelőlegezi az 1989-es ősz folyamán az NDK-ban történteket. Az egyre hatalmasabbá és ezáltal egyre lassabbá váló, szigorú katonai rendben működő kelet-német állambiztonsági szerv struktúrájánál, működési elveinél fogva nem tudta követni a felgyorsuló eseményeket, illetve ha információik rendelkezésre is álltak a készülő eseményről, nem tudtak elég gyorsan reagálni, a kirobbanó eseményt célzott intézkedésekkel megelőzni.[2] A Piknikről rendelkezésre álló információik ellenére képtelenek voltak a magyarországi operatív csoport tisztjei bármifajta reakcióra, illetve erre nem lett volna felhatalmazásuk, hiszen minden utasításnak Berlinből kellett érkeznie. Mire azonban a jelentések elérkeztek a kelet-berlini minisztérium illetékeseihez, és mire ők válaszoltak, addigra már nem csak a Pikniknek lett vége, hanem a magyar határt is megnyitották a kelet-német menekültek előtt.

A Stasit – és egyben az NDK vezetését is – 1989 folyamán leginkább az az új helyzet foglalkoztatta, ami az osztrák-magyar határszakaszon található fizikai akadály, a „vasfüggöny” lebontásának híre,[3] illetve Magyarországnak a Genfi Menekültügyi Konvencióhoz való csatlakozása[4] jelentett. A magyarországi idegenforgalom fejlődésével és a valutabevételek növelésének folyamatos igényével párhuzamosan a nyugati turisták ellenőrzése is enyhült, ami egyre jobban bosszantotta a Stasi munkatársait.[5] A magyar állambiztonság érdeklődési körébe, és kapacitásába viszont már gyakorlatilag nem fértek bele a kelet-németekkel kapcsolatos ügyek 1989-ben, akik ugyan egyre nagyobb számban érkeztek, de a magyarországi és a nemzetközi események sűrűsödése közepette nem élveztek jelentős figyelmet sem a sajtó, sem a közvélemény, sem a politika szereplői részéről egészen addig, amíg jelenlétük kikényszerítette a szeptemberi határnyitást.[6]

A Stasi ún. ZAIG részlege,[7] valamint a Magyarországon tartózkodó operatív csoport vezetője, és az ő jelentéseit megkapó berlini egységvezetők folyamatosan összefoglaló jelentésekben[8] tájékoztatták 1989 nyarán a miniszter elvtársat, azaz Erich Mielke hadseregfőparancsnokot, a Stasi teljhatalmú urát az osztrák-magyar határszakaszon bekövetkezett és a továbbiakban várható változásokról, valamint az eseményekkel kapcsolatos lakossági reakciókról. Roppant izgalmas és terjedelmes mindaz a hírszerzői jelentésekből, hírügynökségi információkból, sajtóhírekből és a budapesti operatív csoport jelentéseiből álló iratcsoport, amelyben óráról-óra követhetjük nyomon az augusztusi és szeptemberi eseményeket.[9] Ezek a dossziék összesen több-tízezer oldalnyi jelentést tartalmaznak,  itt azonban csak azokat az iratokat szeretném bemutatni, amelyek a Páneurópai Piknik szervezésével, illetve közvetlen következményeivel kapcsolatosak, melyek egyben előrevetítik a Stasi egyre nehezebb helyzetét is a „fokozódó nemzetközi helyzetben”.[10] 

A Stasi első információi arról, hogy Magyarországon mind a határőrizetben, mind pedig a tiltott határátlépés gyanújával, vagy kísérletével elfogottak kiadatásának eddigi gyakorlatában valami változni fog, egyrészt az NDK állampolgárokként itt élő, és az operatív csoport által IM-ként foglalkoztatottak jelentéseiből,[11] illetve a Magyarországon 1989. tavaszán elfogott, még a megszokott módon a Stasinak átadott, majd az NDK-ban vizsgálati fogságban kihallgatott NDK állampolgároktól származott.[12]

Egy Sopron környéki kis faluban, Zsirán élő, NDK állampolgárságú IM, aki magának a „Maca” fedőnevet választotta, és korábban Beremenden, a jugoszláv határ mentén élt és adott jelentéseket, egyik 1988. december 12-i jelentésében így számolt be a faluban terjedő friss pletykákról, melyeket saját tapasztalatai is megerősítettek:

„A helység lakóival folytatott beszélgetésekből az alábbi tényállás lett számomra ismeretes:

Magyar részről megkezdték az osztrák határszakaszon a védősáv határának a lebontását. Ez alatt a tulajdonképpeni határ előtti kerítés-rendszert kell érteni. Magam részéről még nem tapasztaltam ilyen jellegű munkálatokat; de néhány őrhelyet már eltávolítottak bizonyos falvak (Zsira) bejáratánál.”[13]

A Magyarországon tiltott határátlépés kísérlete miatt elfogott, és az NDK állambiztonsági szervek vizsgálati osztályának[14] még 1989. tavaszán, a megszokott ügymenetben átadott személyek kihallgatási jegyzőkönyveiben többször is rákérdeztek, és kiemelten kezelték mindazokat az információkat, melyeket a kihallgatott gyanúsítottak a változóban lévő magyar joggyakorlatról a magyarországi fogdákban velük szemben eljáró magyar tisztektől hallottak. A Stasi vezetése számára legfenyegetőbb hírek lényege az volt, hogy ha pár hónappal később kísérelték volna meg a határátlépést, akkor a magyar szerveknek már nem kellene őket átadnia a Stasinak.[15]

A június 12., a Genfi Menekültügyi Konvencióhoz való csatlakozásunk érvénybe lépése után vizsgálati fogságban lévőktől származó információk pedig azért voltak ijesztőek a Stasi számára, mert a jelentések szerint maguk a magyar határőrök, illetve a vizsgálati eljárást lefolytató hivatalos személyek javasolták az NDK-soknak, hogy adjanak be kérelmet menekültstátuszra, bár egyben jelezték is, hogy annak kimenetele még kétséges, mivel Magyarország még nem dolgozta ki mindazokat a jogszabályokat, melyek az új helyzetnek megfelelnek.[16]

A helyzet megoldása nem a magyar fél, és főleg pedig nem az állambiztonsági szervek kezében volt. Ezzel a magyar szerv tisztában is volt, míg a Stasi továbbra is ugyanazzal a mindent-tudó, felsőbbrendű helyzetből akarta kezelni és irányítani a kérdés megoldásának lehetőségeit, mint ahogyan azt tette az addigi 40 évben is.[17] A tárgyalások irataiból is kitűnik, hogy a magyar fél folyamatosan el akarta hárítani és minél tovább ki akarta tolni a konkrét kérdéseket felvető tárgyalásokat, egy új együttműködési megállapodás megkötésének lehetőségét pedig csak 1989 végére, 1990 elejére jelölték ki.[18]

A Stasi Magyarországra irányuló figyelme tehát még az addig megszokottnál is élesebben koncentrálódott a magyarországi változásokra, a politikai-gazdasági jellegű átalakulások híre mellett pedig még célzottabban a kelet-német nyaralókat, vagy egyre nyílvánvalóbban, már mint menekültként itt-tartózkodókat érintő intézkedésekre, fejleményekre fókuszáltak. Éppen ezért, a szokásosnál is kiélezettebb figyelem ellenére szembetűnő az a hibasorozat, amit a Stasi magyarországi tisztjei elkövettek a Piknikkel kapcsolatban. 

A Páneurópai Piknik szervezésének híréről gyakorlatilag csak egyetlen iratban találunk jelentést, azonban az éppen Gerd Vehres, az NDK akkori budapesti nagykövetének jelentésében található, mégpedig a HA II., vagyis a hírszerzés[19] dossziéjában. A jelentést tehát nem az operatív csoport tisztjei kapták hálózatuk tagjaitól, mivel akkor annak a HA VI., vagyis az idegenforgalom ellenőrzéséért felelős, és az operatív csoportokat irányító főosztály[20] iratai között lennének. A jelentés 1989. augusztus 11-én kelt, szövege pedig a következő:

„A Magyar Demokrata Fórum debreceni és soproni helyi szervezetei augusztus 19-én pikniket tartanak a „megnyitott vasfüggönynél” Sopron közelében, Sopron és Szentmargitbánya között, a Fertő-tó közelében). A fővédnökök Pozsgay államminiszter és Habsburg Ottó. A határon tartott tábortűzzel hívják fel a figyelmet Európa megosztottságának felszámolására. Résztvevőket várnak Magyarországról és Ausztriából is. A Budapestre akkreditált nagyköveteket meghívták. A szocialista országok (SL) nagykövetei jelenleg saját Külügyminisztériumaikkal konzultálnak. A szovjet nagykövet egy diplomata részvételét fogja javasolni. A csehszlovák nagykövet véleménye szerint nem lenne célszerű a részvétel. A jelenlegi szituációra való tekintettel én sem tartom célszerűnek a részvételünket. Döntést várok.”[21] 

A nagykövet jelentésében felteszi azt a logikus kérdést is, hogy vajon nem lesz-e baj abból, hogy az osztrák-magyar határszakasz pár óra teljesen nyitva lesz?[22] Ennek a jelentésnek augusztus 11. a dátumozása, mégsem történt semmilyen ellenlépés az esemény 19-i megrendezéséig hátralévő nyolc napban, sőt, az iratok között a kérdésre érdemi választ adó iratot sem találtam.

Közvetlenül a Piknik utáni dátumozású iratokban főleg az események rekonstruálására történik kísérlet a sajtóban megjelent, illetve a magyar belügyi szervek információi alapján. Egy 1989.08.21-i jelentésben a következőket olvashatjuk: 

„A rendelkezésre álló információk ellenére, miszerint az úgynevezett Páneurópai Piknik során várható NDK-állampolgárok provokatív határáttörése, nem (volt) megfelelő a határőrizeti szervek részéről a biztosítás. (…)

A mai napon jelenti a magyar sajtó, hogy gyakorlatilag másfél órán keresztül volt lehetőség az ellenőrzés nélküli határátlépésre. A határőrség közlése szerint több mint 150 NDK állampolgár(-ról van szó), míg a sajtó 360 főt nevez meg.”[23]

Már a közvetlenül a Piknik utáni napokban keletkezett jelentésekben is felmerül a kelet-német menekültek, határ-áttörők által hátrahagyott NDK rendszámú autók sorsa is, először 1989. augusztus 22-én:

„A magyar Vámhivatal 1989. augusztus 22-i jelentése szerint kb. 200  NDK-rendszámú személygépjármű tartózkodik Magyarországon, melyet annak tulajdonosai hátrahagytak. Ezek közül 194 darab található Sopron környékén.

A magyar Vámhivatal kéri annak eldöntését, hogy ezen gépjárművek szállítási és raktározási költségeinek forintban való kiegyenlítése mellett, mikor és hogyan veszi át azokat a budapesti nagykövetség konzuli osztálya.”[24]

A Páneurópai Piknikkel kapcsolatos iratok a határnyitást követően a szeptember 11-re vonatkozó sajtóhírek, hírszerzői és nagyköveti jelentések, magyar belügyi és határőrségi adatok között találhatóak meg.[25] Ezzel párhuzamosan megfigyelhető a Piknik eseményei és következményei iránti csökkenő érdeklődés is, hiszen a Pikniken adódó menekülési lehetőséget kihasználó kelet-németek sokszorosa hagyta el Magyarországot a határnyitáskor, illetve az azt követő napokban. Ennek fényében éppen az a feltűnő, hogy az ország létét veszélyeztető esemény bekövetkezte után még mindig érdekesek a Piknikkel kapcsolatos információk, a kelet-berlini tiszteket még mindig foglalkoztatja, hogy ki tudhatott a budapesti operatív csoport tagjai közül a tervezettnek feltételezett akcióról. 

Kitűnő példát nyújt a Stasi köreiben eluralkodó ún. „Orientierungslosigkeit”, vagyis „tájékozódás-vesztés” állapotára az a levélváltás is,[26] amelyben a kelet-berlini központból a HA II., a hírszerzés vezetői rákérdeztek a budapesti operatív csoport vezetőjétől arra, hogy valóban nem tudtak-e a Sopronnál augusztus 19-ére szervezett „tömeges embercsempész akcióról”? A levélváltásból sajnos csak a budapesti válasz található meg a dossziékban, amiből kiderül, hogy a kérdést 1989. szeptember 11-én, pont a határnyitás napján küldték el Berlinből. A válaszlevél dátumozása szeptember 16., vagyis majdnem egy hónappal az események megtörténte és hat nappal a már megtörtént határnyitás után jut vissza a kérdés Budapestre, miután az információ végigjárta a hatalmasra duzzadt berlini apparátus ügyosztályait:

„Az Operativ csoport számára nem voltak ismeretesek sem hivatalos, sem nem-hivatalos[27] forrásból információk

 NDK állampolgárok részvételéről ezen a rendezvényen, és erről a magyar testvérszerv sem szolgált semmilyen információval. Ennek az eseménynek a publicitása Sopronra és környékére koncentrálódott, ahol ebben az időpontban jelentős számú NDK állampolgár tartózkodott, akik már többször kíséreltek meg illegális határátlépést, és oda voltak csalogatva erre az eseményre egy reklámkampány által. Azt is közölték, hogy egy delegáció találkozására is sor kerül egy magyar és egy osztrák határmenti helység között. Ennek érdekében a magyar határőrség a még meglévő határ-kerítésben egy ideiglenes kaput építtetett. A nyugati tömeg-média által szervezett tömeges menekülésról sem azt megelőzően, sem utána nem volt tudomása az Operativ csoportnak. A magyar testvérszerv számára is meglepőek voltak ezek az események, és kérdésemre elmondták, hogy a Sopron menti határterület környékén tartózkodó NDK állampolgárok spontán akciójáról volt szó, amiről azt megelőzően nem volt információjuk.”

Kérdéses azonban, hogy mennyire adhatunk hitelt az OPG vezetőjének válaszára, amivel lehet, hogy csak a saját és a munkatásai becsületét akarta menteni, amikor azt írta válaszában, hogy „sem hivatalos, sem nem-hivatalos forrásból nem volt tudomásuk az előre eltervezett tömeges embercsempész akcióról.”[28]

A felduzzadt bürokrácia mértékét példázza az az irat is a gyűjtődossziékban, ami egy, a Piknikre vonatkozó infromációt tartalmaz egy potsdami besúgó, nem-hivatalos munkatárs jelentéséből. Az augusztus első felében, a budapesti Forma I. futamon járt csoport tagjainak egyike írta 1989. szeptember 23-i dátumozású jelentésében a következőket:

„Ismerősöm megállapította Magyarországon azt is, hogy néhány nyugat-német, osztrák és magyar személyautón szórólapokat helyeztek el, melyek az osztrák-magyar határ megnyitásának idejéről tájékoztattak. Ezáltal bátorították a Magyarországon tartózkodó NDK állampolgárokat a határ illegális átlépésére.”[29]

Már nem csak a Piknik során menekülteket érinti a hátrahagyott autók sorsa, de a kérdés a határnyitást követően már nem választható szét az iratokban. Feltételezhetjük azt is, hogy akik már a határnyitás után legálisan hagyhatták el az országot, azok saját autójukkal távoztak és azt nem hagyták hátra valahol a magyar-orszták határnál egy félreeső útszakaszon. Ebben a kérdésben is a magyar fél rúgta fel az addig megszokott ügymenetet 1989. szeptember 21-én, de a kelet-német felet nem is ennek ténye botránykoztatja meg igazán, hanem az, hogy a magyarok nem közölték, hogy pontosan melyik idevonatkozó egyezményt mondják fel – egyszerűen csak beszüntették a Magyarországon maradt értéktárgyak átadásának addigi gyakorlatát:[30]

            „Ennek a döntésnek a jogi alapját nem közölte eddig a magyar fél. A közlést, hogy melyik megfelelő egyezményt helyezték a döntéssel hatályon kívül, eddig nem pontosította a Magyar Népköztársaság.”[31]

A hátrahagyott autók sorsát mindeddig egyrészt az 1965-ös vízum kérdésekről szóló egyezmény,[32] másrészt pedig az 1972-ben megkötött konzuli egyezmény[33] szabályozta, ami a küldő fél állampolgárai értékeinek védelmére vonatkozik.[34] Az iratokból az derül ki, hogy még az NDK egyes minisztériumai között sem volt egységes az álláspont, az Állambiztonsági Minisztérium és az Igazságügy Minisztárium mellett a Külügyminisztérium is bekapcsolódott a hivatalos levelezésbe, illetve a magyar álláspont – a felmondani kívánt egyezmény konkrét megnevezésére irányuló kelet-német igény – kipuhatolására is több irányból történt próbálkozás, a Belügyminisztériumot az MfS, míg a magyar Külügyminisztéiumot az NDK külügy bombázta levelekkel szeptember végén, október elején.[35]

Az autók sorsát tárgyaló levelezés első olvasatra alapvetően nagyon precíz, pontos ügymenetet sugall, alapos, jól felkészült hivatalnokokat feltételez. Azonban ha a levelek és iratok dátumára pillantunk, máris teljesen más fényben tűnik fel a kérdés: a kelet-német államhatalom az utolsó órájába érkezett, közeledett az 1989 október 7-i 40 éves évfordulóra tervezett ünnepségsorozat, amely mint tudjuk, hatalmas tüntetésbe torkollott. Az ország széthullását érzékelő – hiszen, aki kiment az utcára ezekben a napokban Kelet-Berlinben, annak ezt érzékelnie kellett – hivatalnokok és – az utcai közhangulatot valóban kevésbé ismerő – miniszterek egyik legfőbb problémája az volt, hogy hogyan szerezzék vissza Magyarországtól azokat a menekülők által itthagyott autókat, melyek többsége több éves Trabant, legfejjebb Wartburg volt. Milyen tragikus mértékű lehet egy állam gazdaságának állapota, ha ezektől az elhagyott – és többségében kifosztott – öreg autók is számítanak a népgazdaság számára?

Mindazon ismert nemzetközi és belpolitikai események közepette, amelyeik 1989-es évet jellemezték, érthető, hogy a magyar állambiztonságnak ezekben a hónapokban nem a Stasival való együttműködés kérdése volt a legfontosabb, és szinte nem is volt más választásuk, mint minél tovább halogatni a konkrét tárgyalásokat. A kelet-német menekültek ügyével párhuzamosan zajlottak mindazok a változások is, amelyek az ország politikai, gazdasági és jogi rendszerének átalakulása, illetve átalakítása mellett indukálták a Belügyminisztérium szervezeti egységeibe betagozódott állambiztonsági szervek átstruktúrálódását is.[36]

A Piknikről és a határnyitásról szóló jelentések és levélváltások is megelőlegezik már azt a Stasira jellemző állapotot, ami aztán később az NDK-beli tűntetések és ellenzéki megmozdulások idején is megbénították a „céget”. A hatalmasra nőtt, bürokratikus és katonai hierarchiában működő szervezetben annak méretei miatt annyira lelassult az információ-áramlás, hogy mire Magyarországról, illetve az NDK vidéki városaiból eljutott egy információ, mire azt kiértékelték, összefoglalták, felsőbb és még felsőbb szintekre küldözgették, és mire érdemi döntés születhetett volna, addigra az NDK létét megrengető események már rég meg is történtek.[37]

 

 

 

 

Irodalomjegyzék

Cseh Gergő Bendegúz: A magyar állambiztonsági szervek intézménytörténeti vázlata, 1945-1990. In: Gyarmati György (Szerk.): Trezor I. A Történeti Hivatal évkönyve 1999. Történeti Hivatal. Budapest. 1999. p.73-90.

Dunai Andrea: Nyaralók megfigyelés alatt. A Stasi a Balatonnál. In: Kádárizmus - mélyfúrások. Szerk.: Tischler János. 1956-os Intézet. Budapest. 2009. p.410-437.

Gieseke, Jens: Der Mielke-Konzern. Die Geschichte der Stasi 1945-1990. Deutsche Verlags-Anstalt. München. 2001.

Gyarmati György: A vasfüggöny és az állambiztonsági szervek alkonya Magyarországon 1989-ben. In: Gyarmati György (Szerk.): A Páneurópai Piknik és határáttörés húsz év távlatából. L’Harmattan Kiadó. Sopron – Budapest, 2010. p. 95-116.

Jobst Ágnes: A magyar állambiztonsági szervek és a Stasi együttműködése. In: Állambiztonság és rendszerváltás. Szerk.: Okváth Imre. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, L’Harmattan Kiadó. Budapest. 2010. p.63-103.

Oplatka András: Egy döntés története. Magyar határnyitás – 1989. szeptember 11. nulla óra. Helikon Kiadó. Budapest. 2008.

Tantzscher, Monika: Die verlängerte Mauer. Die Zusammenarbeit der Sicherheitsdienste der Warschauer-Pakt-Staaten bei der Verhinderung von „Republikflucht.” BStU, Abteilung Bildung und Forschung. Berlin. 2001.

Tantzscher, Monika: Hauptabteilung VI: Grenzkontrollen, Reise- und Touristenverkehr. MfS-Handbuch, Teil III/14. BStU, Abteilung Bildung und Forschung. Berlin. 2005.

Tóth Imre: A keletnémet menekültkérdés hatása a Berlin-Bonn-Budapest „háromszög” kapcsolatrendszerére. In: Gyarmati György (Szerk.): A Páneurópai Piknik és határáttörés húsz év távlatából. L’Harmattan Kiadó. Sopron – Budapest. 2010. p. 67-94.

Wiedman, Roland: Die Organisationsstruktur des Ministeriums für Staatssicherheit 1989. MfS-Handbuch. BstU, Abteilung Bildung und Forschung. Berlin. 1996.

[1] A Stasi magyarországi operatív csoportjának tevékenységéről részletesen lásd: Slachta Krisztina: Állambiztonság és idegenforgalom a Balaton partján. Német-német találkozások 1961-1989 között Magyarországon. In: A Páneurópai Piknik és határáttörés húsz év távlatából, Szerk.: Gyarmati György, L’Harmattan Kiadó, Sopron – Budapest, 2010. 39-58.; Slachta Krisztina: A Stasi operatív csoportja Magyarországon 1964-1989. In: Baráth Magdolna, Bánkuti Gábor, Rainer M. János (szerk.) Megértő történelem: Tanulmányok a hatvanéves Gyarmati György tiszteletére. Budapest: L'Harmattan Kiadó, 2011. pp. 101-112. valamint Dunai Andrea: Nyaralók megfigyelés alatt. A Stasi a Balatonnál. In: Kádárizmus - mélyfúrások. Szerk.: Tischler János. 1956-os Intézet. Budapest. 2009. p.410-437.; Jobst Ágnes: A magyar állambiztonsági szervek és a Stasi együttműködése. In: Állambiztonság és rendszerváltás. Szerk.: Okváth Imre. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, L’Harmattan Kiadó. Budapest. 2010. p.63-103.   

[2] Gieseke, Jens: Der Mielke-Konzern. Die Geschichte der Stasi.1945-1990. Deutsche Verlags-Anstalt. München. 2001. p.248-262.

[3] Fényképes beszámoló jelent meg az eseményről például a Der Spiegel hasábjain is: Fröhlicher Schmaus. Ein Signal für Osteuropa: Ungarn reißt den Eisernen Vorhang nieder. In: Der Spiegel. 43. Évfolyam, 19. szám, 1989. május 8. p.173.

[4] Gyarmati György: A vasfüggöny és az állambiztonsági szervek alkonya Magyarországon 1989-ben. In: Gyarmati György (Szerk.): A Páneurópai Piknik és határáttörés húsz év távlatából. L’Harmattan Kiadó. Sopron – Budapest. 2010. p.95-116.

[5] Például: BStU MfS Sekr. Neiber Nr. 1003.

[6] Oplatka András: Egy döntés története. Magyar határnyitás – 1989. szeptember 11. nulla óra. Budapest. Helikon Kiadó. 2008. 44.p.; 82.p.; ÁBTL 2.7.1 NOIJ összefoglaló jelentések. 1989.  Az átlagosan 300-400 oldalnyi havi jelentés között csak elvétve akad 1-2, amelyik a nyugati határszakasszal, vagy a német-német kapcsolatokkal, német beutazókkal foglalkozik.

[7] Például: BStU MfS ZAIG. Nr. 4253.  p. 2.

[8] Például: BStU MfS HA IX Nr. 17163.; BStU MfS HA II Nr. 38877.; BStU MfS Sekr. Mittig Nr. 179.

[9] BStU MfS HA II. Nr. 38059; BStU MfS HA II. Nr. 38060; BStU MfS HA II. Nr. 38061.

[10] Tóth Imre: A keletnémet menekültkérdés hatása a Berlin-Bonn-Budapest „háromszög” kapcsolatrendszerére. In: Gyarmati György (Szerk.): A Páneurópai Piknik és határáttörés húsz év távlatából. L’Harmattan Kiadó. Sopron – Budapest. 2010. p. 67-94.

[11] BStU MfS AIM 13155/91. T.II/1. p. 155-156.

[12] BStU MfS HA IX. Nr. 4385.

[13] BStU MfS AIM 13155/91. T.II/1. p. 155-156.

[14] Az MfS HA IX. számú főosztálya.

[15] BStU MfS HA IX. Nr. 4385. p. 135-137.

[16] BStU MfS HA IX. Nr. 4385. p. 14.; BStU MfS HA IX. Nr. 4385. p. 10-11.; p. 22-23.; p. 47-48.; p. 85.; p. 100-106.

[17] BStU MfS HA IX Nr. 1003.; BStU MfS Sekr. Neiber Nr. 366.

[18] BStU MfS HA IX. Nr. 17163.  p.10-13.; BStU MfS HA IX. Nr. 2450.  p.28-31.; BStU MfS Sekr. Schwanitz Nr. 31. p. 13.

[19] Wiedman, Roland: Die Organisationsstruktur des Ministeriums für Staatssicherheit 1989. MfS-Handbuch. BStU, Abteilung Bildung und Forschung. Berlin. 1996. p.102.

[20] Wiedman, Roland: Die Organisationsstruktur des Ministeriums für Staatssicherheit 1989. MfS-Handbuch. BStU, Abteilung Bildung und Forschung. Berlin. 1996. p.234.

[21] BStU MfS HA II. Nr. 38059. p.29.

[22] BStU MfS HA II. Nr. 38059. p.29.

[23] BStU MfS HA II. Nr. 38059. p.60.

[24] BStU MfS HA II. Nr. 38059. p.64.

[25] BStU MfS HA II. Nr. 38060. és BStU MfS HA II. Nr. 38061. dossziék

[26] BStU MfS HA II. Nr. 38060. p.56.

[27] Vagyis „inoffizielle Quelle“, azaz a besúgóhálózat tagjaitól, ún. „Inoffizelle Mitarbeiter“-tól származó információ

[28] BStU MfS HA II. Nr. 38060. p.57.

[29] BStU MfS BV Potsdam KD PW Nr. 356. p.31-32.

[30] BStU MfS ZKG Nr. 3439. p.1-11.

[31] BStU MfS ZKG Nr. 3439. p.1.

[32] Multilaterale Vereinbarung über die Zollabfertigung der vorübergehend ein- und ausgeführten Straßenfahrzeuge. 1965. Október 22.

[33] Konsularvertrag der DDR und UVR. 1972. Június 28.

[34] BStU MfS ZKG Nr. 3439. p.2.

[35] BStU MfS ZKG Nr. 3439. p.7-11.

[36] Cseh Gergő Bendegúz: A magyar állambiztonsági szervek intézménytörténeti vázlata, 1945-1990. In: Gyarmati György (Szerk.): Trezor I. A Történeti Hivatal évkönyve 1999. Történeti Hivatal. Budapest. 1999. p. 89.

[37] Gieseke, Jens: Der Mielke-Konzern. Die Geschichte der Stasi.1945-1990. Deutsche Verlags-Anstalt. München. 2001. p.248-262.

[i] Levéltári kutatásaimat a Berlini Collegium Hungaricum „Német egység a Balatonnál” című kiállítási projektjének, az OKM Klebelsberg Kuno Ösztöndíjának, a DAAD fiatal kutatói ösztöndíjának, valamint a müncheni IKGS (Institut für deutsche Kultur und Geschichte Südosteuropas) támogatásával végeztem, a kutatás eredményeinek feldolgozása a magyar és a kelet-német állambiztonság együttműködéséről szóló PhD dolgozatom elkészítése formájában folyamatban van.

Támogatóink

Minden jog fenntartva - 2017 - Kommunizmus Bűnei Alapítvány - WEB B3D FX