Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Hatvan évvel a történtek után talán már külföldön is közhelyesen hangzik, hogy milyen elképesztően fontos esemény volt az 1956-os forradalom és szabadságharc az európai történelem és a magyar demokrácia szempontjából.
Meg kell jegyeznem azonban, hogy a Kádár-rendszert követően, a rendszerváltás utáni két évtizedben nem sikerült méltó módon megünnepelni a magyar nemzet egyik legdicsőségesebb fejezetét. Az 50. jubileum szégyenteljes módon háttérbe szorult a szocialista-liberális kormány botrányai, az irányított rendőri erőszak, a szemkilövetések, a békés tüntetők megverése és a szélsőjobboldali csoportok randalírozásai mögé. 2016-ra azt a célt tűzte ki az Orbán-kormány, hogy bekötözve a 2006-ban keletkezett sebeket, a 60. évforduló olyan legyen, melyre büszke lehet a magyarság határon innen és túl.
A XX. század nagy része a magyarok számára szenvedést és harcot hozott. 1956-ban kiharcoltuk nemzeti függetlenségünket és rövid időre úgy tűnt, hogy visszaállíthatjuk a polgári demokráciát. Három dolgot szerettek volna elérni a hősök:
nemzeti függetlenséget,
a folyamatos terror megszüntetését,
valamint egy keresztény és demokratikus Magyarországot.
A múlt feldolgozása nem egyszerű feladat. E tekintetben sokat tanulhatunk Németországtól. A rendszerváltás utáni Magyar Köztársaságnak beletört a bicskája, ahányszor megpróbálta. Traumából és széthúzásból rengeteg jutott az országnak az elmúlt bő száz esztendőben. Több mint húsz évvel a rendszerváltás után érett meg Magyarország arra, hogy képes legyen egységbe tömörülni és a múlt traumáit feldolgozni.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc azt üzeni, hogy ha baj van, csak magunkra számíthatunk. Senki nem védi meg az országot helyettünk.
Három fő tanulságot vonhatunk le a hatvan évvel ezelőtti történtekből.
Egyrészt azt, hogy az igazság szabaddá tesz. 1956-ban a magyarok sorsa által ismerhette meg a világ a kommunizmus bűneit és igazi arcát. Nyugat-Európában előtte sokan el sem tudták képzelni, milyen egy bolsevik rendszer természete és főleg a nyugati baloldali értelmiség részéről egyfajta romantikus „coolság” lengte körül a kelet-európai kommunista rendszereket. A forradalom leverése megmutatta, hogy a megszállók és a kollaboránsok kényük és kedvük szerint rendezhettek vérfürdőt, alkalmazhattak terrort. Elvehették a magántulajdonunkat, börtönbe zárhattak, megalázhattak, lerombolhatták városainkat és ellehetetleníthették hagyományos közösségeinket.
1956 a magyarok pontos valóságérzékeléséről is szólt. Hatvan éve egyszer már felnyitottuk a Nyugat szemét.
Nem kell nyerni ahhoz, hogy erkölcsi győztesként kerüljünk ki egy válsághelyzetből. A szabadságharc leverése számunkra a gyász mellett a büszkeségről is szól. Amíg csak erőnk és energiánk engedte, ellenálltunk a világ legnagyobb hadseregének, külső segítség nélkül. Számunkra a legfényesebb, legfelszabadítóbb harc 1956. Felszabadító, mert belülről szabadította föl a magyar népben rejlő titkos energiákat, a magyar erőforrást.
A felkelők pontosan tudták, hogy egy percnyi esélyük sincs a szovjet hadsereggel szemben, mégis megpróbálták a lehetetlent. A kishitűség kulcs az alávetettséghez, ahhoz, hogy mások mondják meg, mit tegyünk. De ők pozitívak tudtak maradni egy pokoli világban is. Patriotizmusuk, kötelességtudatuk és a belső erkölcsi iránytűjük az ország védelmére kötelezte őket. Akkori kiállásuk hozzájárult a Szovjetunió és a kommunizmus bukásához, valamint megalapozta a demokratikus Magyarország szellemiségét.
Ezért is tekintjük nemzeti hősöknek az ötvenhatosokat.
Aki megérti ’56-ot, megérti az itteni emberek végtelen szabadságvágyát. Nekünk, magyaroknak a 20. század megszállásai után kulcskérdés a nemzeti szuverenitás és a demokrácia. Ez azzal is jár, hogy nehezen tűrjük, ha külföldről beleszólnak olyan kérdésekbe, melyek a mi mindennapjainkat érintik. Ha a magyar nép úgy érzi, hogy kívülről akarják megmondani, mit és hogyan tegyen, a régi, szabadságharcos reflexek szerint reagál.
Faludy György egyszer a következőt írta:
"...Ezerhétszázhárom,
nyolcszáznegyvennyolc és ötvenhat:
egyszer minden száz évben talpra állunk
kínzóink ellen…"
Nem véletlen, hogy Közép-Kelet-Európa országai ma, a migrációs válság idején sokkal érzékenyebben reagálnak a nemzeti szuverenitás, az identitás megőrzésének kérdésére, mint a nyugat-európai országok.
Tehát a nemzet érzékeli a veszélyhelyzetet, összezár és kifejezi nemtetszését. Időről időre új nemzeti egységeket hoz létre az önrendelkezés iránti vágy. Összezártunk ’56-ban, ’89-ben, 2010-ben és új egységbe tömörültünk 2016-ban is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Vannak olyan nézetek Európában, melyek szerint a kommunizmus bűnei enyhébbek, mint a nemzetiszocializmus gaztettei. A kommunizmussal kapcsolatban él valószínűleg a legtöbb téveszme a közéleti gondolkodásban. Hogyan lehetséges, hogy a nemzetiszocialista diktatúra jelképeit és mozgalmait tiltjuk, a nemzetközi szocialista diktatúrák jelképeivel és mozgalmaival szemben megengedőbbek vagyunk? Vajon mi ez a különös különbségtétel két nagyon is hasonló, embertelen rendszer között?
Szerintünk a kommunista és a nemzetiszocialista rezsimek alapvetései között nincsen számottevő különbség. Mindkettő a totális diktatúrán, a megbélyegzésen és a könyörtelen elnyomáson és népirtásokon alapult, így egyiket sem mentegethetjük.
Mindkettő egyenes tagadása volt a jogállamiság és a demokrácia értékeinek.
A kettős mércét érzékelve Magyarország 2010 óta nem csupán itthon, de külföldön is a 20. századi diktatúrák feldolgozásának motorja kíván lenni. Célunk, hogy a kettős mérce megszűnjön és mind hazánkban, mind külföldön helyén kezeljék a kommunizmus bűneit.
2011-ben, az EU Tanácsának magyar elnöksége idején magyar–litván–lengyel kezdeményezésre fogadták el a totalitárius rezsimek által elkövetett bűncselekmények áldozataira való emlékezésről szóló tanácsi következtetést. Ennek megfelelően az 1939-ben megkötött Molotov–Ribbentrop-paktum aláírásának napját, augusztus 23-át a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapjává nyilvánították. 2013-ban Magyarország adott otthont a megemlékezés-sorozatnak.
2010 óta igyekezzük minden eddiginél jobban kárpótolni a kommunista rendszerek által meghurcoltakat mind erkölcsi, mind anyagi értelemben.
A kormány évek óta folyamatosan felülvizsgálja a politikai okokból üldözötteknek járó nyugdíjkiegészítő juttatásokat. 30 százalékkal több kárpótlás jut a politikai rehabilitációs eljárásban részesülők számára. Jelentősen több pénz jár az osztályalapon kitelepítettek javára is. Továbbá az ’56-os forradalomban részt vettek juttatásának, az ún. nemzeti helytállási pótléknak az összegét is ez a kormány emelte meg.
Végül engedjék meg, hogy röviden ismertessem a jelenleg zajló ’56-os Emlékévet. A 2016 januárjában megkezdett és 2017 nyaráig tartó ’56-os Emlékév keretében egy olyan össznemzeti megemlékezés valósul meg a forradalomról és szabadságharcról, illetve annak hőseiről, melyre a rendszerváltás óta nem lehetett példa hazánkban. Az Emlékév keretein belül a 60. évforduló méltó megünneplésére az 1956-os Emlékbizottság pályázatokat ír ki. Új köztéri emlékművek, emlékhelyek nőnek ki a földből, új tudományos kötetek és irodalmi alkotások születnek, modern, színvonalas kiállítások nyílnak, valamint kulturális és tudományos programok szerveződnek. Az Emlékév célja a múlt minőségi, össznemzeti feldolgozása.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Albert Camus a következőt írta 1956-ban:
„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia.”
Úgy gondolom, hogy ’56 szelleme mindig képes üzenni Európának. Azt suttogja, hogy baj estén csak magunkra, valamint a valóság józan felmérésére és értelmezésére számíthatunk. Európa a 21. században is komoly kihívásokkal néz szembe. Meg kell találnia belső erkölcsi iránytűjét és kezébe kell vennie saját sorsát. Nemcsak Magyarországon, de Európában is új egységre van szükség.
Meg kell őriznünk identitásunkat, józanságunkat, le kell porolnunk a régi igazságokat és ha kell, férfias, kemény döntéseket kell hoznunk. Ezt üzeni ’56 szellemisége, mely hatvan évvel később aktuálisabb, mint valaha.
dr. Rétvári Bence államtitkár beszéde amely a Konrad-Adenauer-Stiftung és a Kommunizmus Bűnei Alapítvány 12. konferenciáján hangzott el.