Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Engedjék meg, hogy először megköszönjem a megtisztelő felkérést. Ez talán annak a munkának is szól, melyet a 2010-es kormányváltás óta eltelt három és fél esztendőben végeztünk kollegáimmal a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, vagy, ahogy mi hívjuk, a KIM falai között.
Kiemelten fontos társadalmi missziónak tartom, hogy a kommunizmus bűneit a szélesebb közvélemény előtt is feltárjuk, az áldozatokra emlékezzünk, kárpótoljuk őket vagy családtagjaikat, a bűnösöket pedig emlékeztessük vétkeikre. A KIM parlamenti államtitikárakánt ezért is tartottam kiemelten fontosnak a hortobágyi munkatáborba hurcoltak ügyét és emlékművük átadását, a totális diktatúrák európai emléknapjának bevezetését a 2011-es magyar EU elnökség alatt, a kommunizmus üldözötteinek méltányos kárpótlását, vagy a kommunizmus bűneiben érintett magas rangú pártfunkcionáriusok kiemelt nyugdíj kiegészítésének megvonását.
Sajnálom, hogy a váratlanul közbejött államügyek végül elszólítottak a mai rendezvénytől, de kérem, higgyék el, hogy lélekben itt vagyok Önökkel.
A XX. század történelme sajnálatosan összefonódott a legsötétebb totális diktatúrákkal Ezek közül a legismertebb az olasz fasizmus, a német nácizmus, és a szovjet típusú bolsevizmus, valamint a kínai maoizmus. Ezeknek a káros ideológiáknak léteztek vérszomjas mutációi, mint Pol Pot és a vörös khmerek Kambodzsában, a náci fajelméletet az ortodox miszticizmussal vegyítő román Vasgárda, vagy éppen Nicolae Ceausescunak, a Kárpátok géniuszának nacionalista bolsevizmusa. Az általuk elkövetett rémtettekkel (genocídiumok, egész népcsoportok deportálása, elnyomása) méltán kerültek a történelem gyászlapjaira.
Európai kitekintésben, a legtöbb esetben a vétkesen és cinkosok megbűnhődtek (nürnbergi per, délszláv háborús bűnösök pere Hágában), de a kommunizmus gaztetteire mintha kevésbé lenne érzékeny Európa nyugati fele és a világ közvéleménye. A nürnbergi faji törvényeket és a magyar zsidótörvényeket réges régen eltörölték, a kommunizmus bűneinek jelentős részét is feltárták kelet-közép Európában, köszönhetően olyan szervezeteknek, mint Németországban a Joachim Gauck jelenlegi szövetségi elnök által 1990-2000 között vezetett Stasi Archívum, vagy Magyarországon a Terror Háza és hódmezővásárhelyi Emlékpont.
Magyarország pedig már több alkalommal bocsánatot kért a hazánkban élő németek egy jelentős részének kitelepítését a második világháború után, mely a szovjetek vezette SZEB (Szövetséges Ellenőrző Bizottság) intenciójára történt.
A pozitív példák eddig tartottak. Egész Kelet-közép Európában két olyan állam van, Csehország és Szlovákia, melyek továbbra is jogrendjük részének tekintik a felvidéki magyarok és a szudétanémetek „kollektív bűnösségét”, mely nyilvánvalóan ellentétes az Európai Unió jogával (EU Alapjogi Charta), és az e két állam által is ratifikált nemzetközi jogi dokumentumokkal (Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, ENSZ-1948 és Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, ENSZ-1966).
A Benes-dekrétumokat ráadásul 2007-ben megerősítette a szlovák törvényhozás, a Nemzeti Tanács, Václav Klaus akkori cseh köztársasági elnök pedig a Lisszaboni Szerződés ratifikálásának feltételéül szabta, hogy Csehországnak ne kelljen csatlakoznia az EU Alapjogi Chartájához.
Érdemes soha el nem felejtenünk 1945. április 6-át, mely fekete nap volt a felvidéki magyarok és a szudétanémetek életében. Ezen a napon fogadták el az ún. kassai kormányprogramot, mely Edvard Benes elnöki rendeleteinek, dekrétumainak alapját képezte. A Benes-dekrétumok célja az etnikailag homogén csehszlovák nemzetállam megteremtése volt, eszköze pedig sok ezer magyar és szudétanémet kollektív bűnösség alapján történő jogellenes elítélése, teljes vagyon és jogfosztása, végül pedig deportálása. A Benes által kevesebb, mint fél év alatt kibocsátott 143 elnöki dekrétumból 13 közvetlenül, 20 pedig közvetve foglalkozott a csehszlovákiai magyarok és németek kollektív bűnösségével.
Tette úgy mindezt, hogy Szlovákia 1939-1945 között a náci Németország csatlósaként, fasiszta bábállamként működött Jozef Tiso vezetésével; a szlovák fasiszta állam hetven ezer szlovákiai zsidó elhurcolásáért és halálért volt felelős.
Az 1945. augusztus 2-án Benes által kiadott 33. elnöki dekrétum automatikusan megfosztotta a felvidéki magyarokat állampolgárságuktól (akik TB jogosultságaikat, így nyugdíjukat is elveszítették), elrendelte minden magyar nemzetiségű állami alkalmazott automatikus elbocsájtását, száműzte a magyar nyelv használatát a közéletből, ennek érdekében pedig feloszlatták a magyar nyelvű egyesületeket és más társadalmi szervezeteket. Az egzisztenciális elelhetlenítés eszközeként pedig kizárták a magyar nyelvű hallgatókat a csehszlovákiai felsőoktatásból, befagyasztották a magyar nemzetiségű polgárok bankbetéteit, a magyaroktól és németektől elkobzott földekre pedig cseheket és szlovákokat telepítettek be.
A csehszlovákiai magyar közéleti elitet koncepciós perekkel fejezték le; a legismertebb gr. Eszterházy János, a zsidómentő magyar politikus esete, aki a szlovák parlamentben egyedüliként ellenezte a felvidéki zsidók deportálását, és akit cinikus módon éppen a fasizmussal való együttműködésért ítéltek halálra, majd életfogytiglani börtönre a második világháború utáni Csehszlovákiában (egy évig a szovjet titkosszolgálat által üzemeltetett moszkvai Ljubjanka börtön „vendégszeretetét” is élvezte). 1946 novembere és 1937 februárja között fűtetlen marhavagonokban 44 ezer embert (köztük nőket, gyerekeket és időseket) hurcoltak el csehországi kényszermunkára.
A „lakosságcsere egyezmény” keretében pedig 76 616 magyart üldöztek el szülőföldjéről és telepítettek át a trianoni Magyarországra, akik 160 ezer hold földet és 15 700 házat és lakást hagytak maguk után (Magyarországról 60 257 szlovák települt át önként, akik 15 ezer kataszteri hold földet és 4400 lakóházat hagytak maguk után).
Heinz Fischer osztrák köztársasági elnökként 2010-ben a következő nyilatkozatot adta: „[a Benes-dekrétumok] olyan súlyos jogtalanságot jelentenek, amelyet Európának nem szabadna törvényesítenie. (…) Az a tény, hogy Václav Klaus cseh államfő a Lisszaboni Szerződés ratifikálásának feltételéül szabta meg, hogy Csehország mentesüljön az Európai Emberi Jogi Charta hatálya alól, ténylegesen nem befolyásolja a Benes-dekrétumok megítélését. (…) Mint osztrák szövetségi elnök, továbbra is törekedni fogok történelmünk sötét oldalainak felderítésére, és az emberei jogok határainkon belüli, de azokon túli tiszteletben tartására is. Az Európai Unióban erre jobb esélyek vannak, mint a 20. század Európájában voltak "
Karel Schwarzenberg, Csehország egyik legnépszerűbb politikusa, a TOP’09 párt elnöke, volt külügyminiszter (2007-2009, 2010-2013) pedig a következőképpen szólt a 2013-as cseh elnökválasztás jelöltjeként: „Mindig azt mondtam, és emellett most is kitartok, hogy azt, amit 1945-ben tettünk, ma az emberi jogok durva megsértéseként ítélnék el. Az akkori kormány - beleértve Edvard Benes államfőt - is valószínűleg Hágában találná magát.” E kijelentése miatt sajnos durva támadásokat kapott a cseh politikai elit különböző részeitől, és az elnökválasztáson is csak második helyezést tudott elérni.
A fenti nyilatkozatokból is kitűnik, hogy az európai politikusok szinte egyöntetűen elítélik a Benes-dekrétumokat, és a cseheknek, valamint a szlovákoknak is érdekük volna, hogy azok csak a sötét múlt lapjai közé tartozzanak, ám a restitúciótól, történelmi igazságtételtől, vagy talán csak a bocsánatkéréstől félve mégis fenntartják annak hatályát.
A Visegrádi Négyek példája is jól mutatja, hogy a térség tartós sikere csak a közép-európai nemzetek együttműködésével képzelhető el, mely egyre inkább megvalósulni látszik, ám a Benes-dekrétumok hatályban maradása ezt a kívánatos folyamatot is hátráltathatja.
Ezen a téren reménykeltő Miroslav Lajcak szlovák külügyminiszter 2013. márciusi nyilatkozata, melyet a Benes-dekrétumok miatti magyar-szlovák feszültségekkel kapcsolatban adott:: „Igen. Ám Magyarországgal kapcsolatban lényegesebb összetettebb ügyről van szó. Az ilyesmihez két félre van szükség. Ahhoz, hogy ilyen érzékeny dolgok megoldódjanak, ki kell alakítani a megfelelő légkört. Két éve ez még elképzelhetetlen volt. Ma már elképzelhető."
Reméljük, hogy a szavakat hamarosan tettek is követik, és a Benes-dekrétumok odakerülnek végre, ahová valók: a történelem szemétdombjára.
dr. Rétvári Bence
államtitkár, a KDNP alelnöke