Néhány éve még voltak képviselők, akik kopogtak a körmükkel a padon, ha ÁVH-ról esett szó a parlamentben. Főleg, ha mentegetni igyekezték a „dicső” elődöket. Kiváltképp a liberálisok és a szocialisták soraiban okozott ez gondot,- sérelmezték is, hajaj, mondván, az apák bűne nem szállhat a fiakra.

Dr. Rétvári Bence nem az apákra- az áldozataikra, a kitelepítettekre emlékeztette a Tisztelt Házat. Az ifjú kereszténydemokrata politikus azt kérte számon: miért nincs emlékműve a sok-sok ezer Hortobágyra telepítettnek?

- A legkevesebbet a hortobágyi kitelepítésekről hallottunk, hallunk, amikor az ötvenes évek szörnyűségeit és rémtetteit vesszük számba egymás után, pedig tízezer embernek, több ezer családnak az életét keserítette meg három évig ez a kényszermunkatábor. Ez az a tábor, amelynek méltó emlékhelye, méltó emlékműve ma sincs,- no nem a tábornak, hanem az ott szenvedett emberek emlékének.

- Gondoljuk csak végig, mi történt! Hortobágyi zárt táboroknak nevezi az ÁVH-s köznyelv ezt az intézményt, ahova 1950-ben vittek először embereket. Éjszaka törtek rájuk; szerencsétlen embereknek fél óra, szerencsésebbeknek két óra állt rendelkezésre, hogy összes vagyontárgyukat összeszedjék. Utána platós autóra, szekérre, vagy a legközelebbi vasútállomáson marhavagonokba rakták őket, és szállították Hortobágyra. A kényszermunkatáborokban helyezték el őket, a környező mezőgazdasági telepeken dolgoztak, fegyveresek kísérték őket, gyakran földön aludtak, szintén fegyveres őrizet mellett.
 

- Semmiféle bírói ítélet nem volt! Egész egyszerűen a megfélemlítés, az emberek rettegésének a fenntartása volt az, ami e mögött a kitelepítés mögött húzódott! Az áldozatok nem csak a szabadságukat vesztették el, nemcsak azt a 2-3 évet szenvedték el ott családostul, gyerekestül Hortobágyon: hiszen teljes vagyonelkobzással járt, megbélyegzettek lettek, utána egész életükben sajnos ennek a hátrányait kellett elszenvedniük!

- Tízezer emberről van szó! Tízezer ember szenvedéséről! Úgy gondolom, az ő esetükben egy méltó emlékműnek a felállítása igencsak ildomos lenne, már csak azért is, mert 2010. június 23-a lesz 60. évfordulója az első elhurcolás éjszakájának. Méltó lenne erre egy nagy emlékművet emelni vagy Budapesten, vagy ott, Hortobágyon, a táborok területén.

Arató Gergely oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár:
- Osztom képviselő úr nézeteit, osztom képviselő úr felháborodását, hiszen a mi korosztályunk számára is megdöbbentő ez az időszak, és ezen belül a kitelepítések, amelyekben teljes nyíltsággal mutatkozott meg a jogtiprás és a Rákosi-rendszer természete, hiszen itt valóban osztálybesorolás vagy éppen egyedi döntések alapján, mindenfajta jogi eljárás nélkül telepítettek ki sok ezer embert. Egyetértek abban, hogy a méltó megemlékezés, a méltó emlékmű jogos. Ugyanakkor szeretném tájékoztatni a képviselő urat arról, hogy alapvetően emlékművek felállítását civil szervezetek, önkormányzatok kezdeményezik, az Oktatási és Kulturális Minisztérium abban a helyzetben van, és az a lehetősége, hogy támogatást nyújtson az ilyen típusú szándékokhoz. Ebben az évben nem írtuk ki ezt a pályázatot; de amennyiben lesz majd ilyen típusú pályázat, akkor el fogjuk bírálni, és az emlékmű művészeti színvonala és az ehhez tartozó körülmények figyelembevételével a Képzőművészeti Lektorátus meghozza a döntést ezeknek a támogatásoknak odaítéléséről.

Dr. Rétvári Bence:
- Államtitkár Úr! Nekem meghatározók a gimnazista élményeim: elvittek a recski tábor helyére, és bemutatták, hogy milyen körülmények között éltek ott azok az emberek. Úgy gondolom: nem lehet feledni! A hortobágyi kitelepítettek érdekképviselete keresett meg, újságot adnak ki, próbálják egymásban tartani a lelket, és visszaemlékezni a maguk lehetőségeihez mérten a magyar történelemnek erre a nagyon szörnyű részére. Az ön pozitív válasza alapján, ha jól értettem, biztatni fogom őket, hogy nyújtsák be a pályázatukat a tárcához, és reménykedhetnek, hogy esztendő múltán, 2010. június 23-án méltó emlékeztető emlékhelye lesz Magyarországnak tízezer ember jogfosztásának.

Arató Gergely: oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár:
- Köszönöm Képviselő Úr! Akkor várjuk a kezdeményezést. De hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy a képviselő úr, mint önkormányzati politikus, maga is tehet abban, hogy megfelelő, méltó helyszíne legyen ennek az emlékműnek, és hogy találjunk egy olyan helyet, ahol valóban a megemlékezés méltó helyszíne, méltó emlékművel létrejöhet a túlélők megnyugtatására, a túlélőkről való megemlékezésre, az egész társadalom, mindannyiunk tanulságára.

Megtapsolták az MSZP és az SZDSZ padsoraiban az államtitkár válaszát. A lóversenyre járók azonban csendesen a szomszéd fülébe súgták:
- Ne fogadj rá!

 

Bartha Szabó József     2009. május 27.