Napok óta rosszul érzem magamat, mert nem tudtam befejezni egy konstruktív gondolatmenetet, megkaptam a választ, mielőtt feltehettem volna a kérdést. Nagyon kedves baráti társaságban csevegtünk arról, amit ma minden magyar embert, hogy pontosabban fogalmazzak; minden itt élő állampolgárt foglalkoztat: mi lesz ebből a kívülről-belülről bőségesen övön alul csépelt, kiütés előtt rogyadozó magyar társadalomból. Mindnyájan úgy éreztük, okosak és erősek vagyunk, most éppen rogyadozunk ugyan, de elég taktikánk, elég energiánk van, és két menet között kifújjuk annyira magunkat, hogy újult erővel, mindent beleadva, megfordítsuk a küzdelem menetét. Ez az utolsó menet 2011 Szilvesztere előtt, a Parlament még megszavaz néhány törvényt a harakiriből ébredező erőtlen oppozíció nem kis bosszúságára.
Na, ja. Harakiri. Dehogy gondoltak a hatalmon lévő baloldali hazudozók arra, hogy politikájukkal olyan önpusztító folyamatot indítanak el, ami csak egy harakirihez hasonlítható. Mire észbe kaptak, oda volt minden, s most a hazudozás mellett kénytelenek olyan fegyverhez nyúlni, amely a történelem folyamán mindig eredményt hozott nekik, ez az erőszak a fegyvere: a terror, a törvénytelenség, a rágalmazás, a zsarolás. A hazudozás jó szokása megmaradt. Itthon már kevésbé hisszük, de külföldön, az Európai Parlamentben és a New Yorkban még ott ragadtak a bukott rendszer politikai hitvallói, kommunisták és ultraliberálisok (van e még különbség?), tapasztalt spekulánsok, akiknek kizárólag a profit az istenük, miközben tevékenységükkel egyre veszélyesebb helyzetbe sodorják a magyar gazdaságot. Sajnos néha minden politikusnak, ha nem is hazudnia, de el kell hallgatnia a valóságot, ez megbocsájtható és megbocsájtandó, hiszen a Haza, a Nép érdekében történik, de a Haza elleni hazudozás megbocsájthatatlan.
És megbocsájthatatlan, ha odáig fajul ez az erkölcsi morál, hogy hazudni kezd a nép. A társadalom. Ha természetes az, hogy lehazudom a bajok okát, mert én is a baj oka vagyok, mert nem fizetek adót, feketén dolgozok és dolgoztatok, csúszópénzeket kapok és adok, éhbérért dolgoztatok orvosokat, akik közül egyesek a helyzetet kihasználva százmilliókat is kereshetnek paraszolvenciából, ahol az engedély nélküli építkezések fölött néhány tízezerért szemet hunyunk, ahol a Rózsadombon luxus BMW-k, Mercédeszek, Porschék és Audik száguldoznak, miközben a nép egy nagy része kukákból tartja el magát.
A rongyos, mocskos szerencsétlennek tudnia kell, törvénytelen dolog közterületen alva fagyni meg, míg a közönséges bűnöket elkövető maffiózó luxusvillájában házi őrizetben töltheti börtönbüntetését, és a bíró, aki ezt neki megítéli, még mindig ott ül a bírói székben. Mi több, ezt a botrányt egy kereskedelmi tévé minden magyarországi cenzúra ellenére konzekvencia nélkül közvetíthette.
De a fő fegyver nem más, mint az erőszak és terror, ha puhább formában is, de a társadalmi, gazdasági és erkölcsi nyomás, az egyszerű ember megfélemlítése egyrészt, a demokratikus folyamatok erőszakos megbénítása másrészt olyan politikai fegyver, melyhez folyamodni közönséges bűnözés. De nem ám a baloldal szemében, hiszen a terror első megnyilvánulásai a Francia Forradalom idején pozitív erkölcsi értékként jelentkeztek: „A terror nem más, mint gyors, szigorú és hajthatatlan igazságtétel, ezért tehát voltaképpen az erény megnyilvánulása. ” – mondja Maximilien Robespierre, és ezt bizonyos körök még ma is vallják, mert hát a sztálini „vörös terror” anyatején nevelkedettek és azok leszármazottai számára az erőszak erkölcsi szükséglet volt. És a legutóbbi időkig ezt itthon is gyakorolta a hatalom, hiszen többek között a kommunista Lukács György szerint: ”a cél szentesíti az eszközt gondolat jegyében a szocializmus kiépítésének útján a terrormódszerek elfogadhatók.” És ennek jegyében láncolták magukat az LMP-sek a Parlament kocsibejárójának sorompójához ma már nyilván puhább módszert alkalmazván, mint a boldogan hozzájuk csapódott Szemkilövő, „na, végre egy kis erkölcsös terror” felkiáltással. De: Egy demokratikus folyamat erőszakos úton való megakadályozása, az bűnös terror itthon is és más demokráciában is. Közönséges bűntény. Az ilyesmit elkövetőt a világ minden országában letartóztatják.
A „Der Spiegel” ezt az akciót semleges formában közli, és nyilván kapcsolatba hozza azokkal a törvényjavaslatokkal, amelyeket az LMP-seknek a Parlamenten belül kellet volna a demokrácia jegyében nem megszavazniuk. A cikk ezután elítéli Orbán Viktor politikáját, mint a katasztrofális gazdasági helyzet okozóját és a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének veszélyeztetőjét – bizony ez az a hazugság, amely aktiválja a baloldal következő itt már egyértelműen magyarellenes fegyverét, a financiális zsarolást.
2011. december 30.-án a Parlament demokratikus többsége egy jobb, tisztább, erkölcsösebb és biztonságosabb élet biztosítása érdekében törvényeket szavazott meg. (Ma 317 Forint egy Euro.) És Átmeneti Rendelkezéseket, melyek többek között kimondják az MSZMP, mint kommunista párt bűnösségét, no és az MSZMP utódpártja, az MSZP jogfolytonosságát, tehát kommunista, vagy, ha úgy tetszik posztkommunista mivoltát. És ezáltal a bűnösségét.
Ez tehát a válasz. A demokrácia válasza egy kérdésre, vagy esetleg többre: miért bűnösek a kommunisták? Egyáltalán kik a kommunisták? Él e még ez a fogalom? És miért ellenségeink?
Az utóbbi hónapok beszélgetései és irodalmi élményeim eredményeként bátorkodom leszögezni néhány számomra világossá vált ezzel kapcsolatos alapgondolatot. Az első, és legfontosabb: a kommunisták nem tartoznak semmilyen nemzetiséghez! Bár különböző országokban különböző nyelven a nemzet fogalmát felhasználják céljaik eléréséhez, fő céljuk a nemzetközileg működő hatalom. Tehát a kommunisták nem magyarok, nem szerbek, nem is oroszok és nem zsidók! Csak kommunisták.
Ez utóbbiról dr. Dénes Béla győzött meg, az Ávósvilág Magyarországon című könyvének negyvenegyedik oldalán.( ISBN: 9634409121 ) Tulajdonképpen az egész könyv meggyőző, de ezen az oldalon összefoglalódik mindannak a jogtalan vádnak a megcáfolása, amely a kommunistákat a zsidósággal azonosítja.
A magát megérdemelten lelkes és odaadó zsidónak valló dr. Dénes a cionizmus magyarországi vezetője a kommunisták áldozatává válik, öt évet tölt az ÁVH börtönében. Tapasztalatait a fenti könyvben összefoglalva választ ad a még mindig fel nem tett kérdésre: a kommunizmus bűn, s bár az ÁVÓ a háború után szovjet nyomásra 80-90 százalékban zsidókból alakult, akik részt vettek benne nem csak a magyarságukat, de a zsidóságukat is megtagadták. Ők egy Moszkvából irányított vörös terror megfélemlített gerinctelen kiszolgálói voltak, egyetlen vallást ismertek, a kommunizmust. Ezt pedig akkor, a szovjet hatalom megvalósulása érdekében minden nemzeti hovatartozás fölé emelték.
Akkor. De a kommunizmus megbukott, s bár utódpártjai más nevek alatt követték az aljas tradíciót, ma már nem él a fogalom, ők már nem hívják magukat kommunistának. Ők már nem, csak a hatalom nélküli második sor, a gerincesebbje, akik ijedten és tanácstalanul behúzódtak a panelekbe, akik már régen nem rúgnak labdába, akik még hisznek egy utópisztikus, egyenlő társadalomban, ha úgy tetszik, a marxi eszmékben, vagy a Kádár féle konszolidációban.
De ezek az eszmék Magyarországon már a huszadik század elején, pontosan 1911-ben titokban újfajta társadalmat átalakító liberális programmá váltak. Ennek a programnak a megfogalmazása Jászi Oszkárnak a szabadkőműves Martinovics páholy első elnökének székfoglaló beszédjének jegyzőkönyve, nem naiv, képzelődő összeesküvés elmélet szüleménye, hanem mindenki számára hozzáférhető levéltári dokumentum. Alapjában véve azonos, sőt pontról pontra azonos a mai liberális, ha úgy tetszik, ultraliberális ideológiával. A program kivitelezését a két világháború késleltette. A tömeggyilkosok: Kun Béla, Sztálin, Rákosi és Kádár mással próbálkoztak és belebuktak, végül a huszonegyedik század elejére újraéledt ez az ideológia és a tönk szélére sodorta Magyarországot. A fogalom tehát átalakult. Átneveződött, és a módszerei is kifinomodtak. 56-ban élesen lőttek a népre, 2006-ban gumilövedékkel. De lőttek!
De térjünk vissza a szabadkőművességre. 2011 végén megjelent Raffay Ernő új könyve. A Harcoló szabadkőművesség – Küzdelem a katolikus egyház ellen. Ez a kétségkívül tudományos munka eddig ismeretlen levéltári forrásokra utalva mutatja be, hogyan épült fel a magyar kommunizmus a szabadkőművesség liberális eszméire alapozva, hogyan keveredett alapszabályzatának megsértésével a napi politikába.
De nézzük, mit mond erről a mai szabadkőművesség: „1911-ben Jászi Oszkárt választották meg a Martinovics páholy elnökéül. Főmesteri székfoglaló beszédében ezt mondta: „eszmeterjesztő munkánk koronájának azt tartanám, ha egy modern, okos és becsületes magyar történelmet adhatnánk a magyar polgárság és a nép kezébe. Oly történelmet, amely semmiféle párt, vagy iskola szolgálatába nem állva, egyszerűen a modern, szociológiai tudás fáklyájával rávilágítana a katedrai bornírtság és a szellemi lakájság arra a sötét vadonjára, melyet történetírásnak nevezünk.”(A Magyarországi Nagyoriens Szabadkőműves honlapjáról)
Ismerős stílus, ismerős tartalom.
Azt a”Nagyoriensék” elfelejtették, de a levéltári dokumentumok bizonyítják, hogy Jászi programjának bevallottan fő célja: a keresztény magyar állam megdöntése. A demokrácia hamis köpönyegébe burkolózva pontokba foglalja a társadalom radikálisan liberális átépítésének programját. A társadalom teljes átépítését. A folytatást tudjuk. A dokumentumokból az is kiderül, hogy a Tanácsköztársaság legalább három népbiztosa radikális szabadkőműves volt. Raffay könyvét tessék elolvasni, benne van a válasz a fel nem tett kérdésre, arra, hogy mi az összefüggés az akkori liberális – kommunista ideológia és a mai SzDSz/LMP-MSzP politikai hitvallása között?
Mert Kun Bélával a későbbi krími tömeggyilkossal megjött hozzánk a kommunizmus, de hozzácsapódott és beleolvadt a Jászi-féle radikális liberalizmus. És megjött Szamuely és a Lenin fiúk, Rákosi és Trianon. Jászi tanaira építve. Aztán, akit szovjet testvéreik, mint Kun Bélát, nem végeztek ki, e moszkoviták, azok 44-ben visszajöttek most már Rákosival az élen, hogy oda juttassák Magyarországot, ahol ma van: a gazdasági, de főleg erkölcsi összeomlás szélére.
Ez hát a történelem válasza a 19-20. század ügyetlen magyar politikájára, no meg naiv politikai jóindulatára. Erre kell nekünk feltenni a kérdést: hogyan tovább?
Winston Churchill óta tudjuk: "A demokrácia a kormányzat rossz formája, amely azonban még mindig jobb az összes többinél."
Azt is tudjuk, hogy van konzervatív és liberális demokrácia, meg azt is, hogy a demokrácia nem más, mint a többség diktatúrája. Sőt, még azt is tudjuk, hogy ez nem tökéletes, néha még rossz is, mert kirekesztheti a kisebbséget. Ezt jól tudja a baloldal, hiszen eddig ő volt az, aki kirekesztett. Igen, eddig a többség volt kirekesztve! A jóindulatú, polgári többség. A keresztények. A nem kommunista munkás. A nem politizáló. A becsületes kézműves, a tanár, az orvos. Akik nem voltak a kondér közelében, mikor a kisebbség elfelejtette, vagy letagadta, hogy kommunisták, hogy a privatizációknál kihalászhassák maguknak a legkövérebb falatokat. És, hogy kiárusíthassák Hazánkat a nemzetközi tőkének. Most pedig saját érdekeik érvényesítése kapcsán porig aláznak minket Európában, Amerikában, kihasználván az általuk okozott magyar gazdasági tragédiát.
Mi lenne ez más, mint egyéni „szabadsági”, hatalmi és gazdasági érdekből elkövetett hazaárulás, hiszen a liberális demokrácia definíciójában az egyén szabadságát jelölik meg, mint legfontosabb politikai célt.
Ehhez hozzácsapódik a Jászi Oszkár féle radikális liberalizmus, hogy létrehozzon egy politikai paradoxont, a magyar ultraliberális „demokráciát”. Egy politikai fából vaskarikát. Ettől rogyadozik a térdünk.
Tehát:
Meg kell találnunk a módját annak, hogy a jogtalan privatizációk és az MSzMP vagyonának átmentése útján mértéktelenül meggazdagodott egykori kommunistákat jogi és gazdasági felelősségre vonjuk.
Perbe kell fogni a külföldi sajtónak hazudozó, Magyarországot megalázó cikkek szerzőit
Legalább angol, de német és francia nyelvű kiadványokkal cáfoljuk meg a külföldi magyarellenes propagandát.
Világos, egyszerű és mindenki által könnyen elérhető tömegkommunikáció tegye a széles egyszerű tömegek számára érthetővé és elfogadhatóvá a kormány intézkedéseit.
Ugyancsak világos, egyszerű és mindenki által könnyen elérhető tömegkommunikáció leplezze le és fedje fel a kommunizmus bűneit.
Ismét követendővé tenni egy két évezredes keresztény erkölcs tradicionális értékeit: a felebaráti szeretetet, barátságot, becsületet, hazaszeretetet, egy nacionalizmustól mentes nemzeti büszkeséget mellé állítva negatív példaként a kommunizmus erkölcsi romhalmazát, a Jászik és Kádárok, az ÁVÓ és Recsk, a kuláküldözés é és a kirakatpereka szörnyűségeit.
Hogy soha ne legyenek többé Jászi Oszkárok és Kun Bélák, Lenin fiúk, és ávósok, hogy egyforma tisztelettel éljünk együtt nemzeti kisebbségeinkkel, szlovákokkal, svábokkal, zsidókkal és romákkal.
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
És, hogy minket is tiszteljenek és lássák: hatvan év torz politikája után végre itt egy valóban jóindulatú, konstruktív politika, valóban a nép a központ, és a szabadság, a jólét a cél, még akkor is, ha ebben a néha egyenlőtlen harcban meg-meg roggyanunk a hihetetlen súly alatt, amit ránk hagyott a huszadik század.
Mainz, 2012. január 4.