A bolsevik ideológia a vallásról, erkölcsről, családról, államról és jogról
A magyarországi viszonyokra – 1945 után – közvetlenül hatást gyakorló bolsevik ideológia (és gyakorlat) a marxizmus–leninizmusnak nevezett nézetrendszeren alapszik. A marxizmus – mint az közismert - a német filozófia materialista ága . Sajátja volt az az agitatív szellem, amely az elméletet a gyakorlattal egyesítve a társadalmi rend megváltoztatására törekedett, s így a francia forradalmi materializmus örököse lett. Közismert, hogy Marx és Engels a vallást “a nép ópiumának” tekintette. Közösen írt munkájukban “A szent család”-ban már 1845-ben éles támadást intézett a polgári rend s ezen belül a vallás, az erkölcs, a családi élet ellen.F. Engels: Anti - Dühringjében a vallás állami betiltását követelő Dühring nézeteinek bírálata során fejtette ki a vallással kapcsolatos nézeteit. Eszerint mindenféle vallás azoknak a külső hatalmaknak a fantasztikus visszatükröződése az emberek fejében, a társadalom az összes termelési eszközök birtokba vételével valamennyi tagját felszabadítja, s akkor tűnik el az utolsó idegen hatalom, amely még visszatükröződik a vallásban, „eltűnik maga a vallási visszatükröződés, abból az egyszerű okból, mert akkor már nincs többé mit visszatükröznie.”
Lenin szerint: fel kell lépni azon revizionista nézetekkel szemben, hogy a vallás az ember magánügye. Nem magánügy azonban a vallás a párthoz tartozás szempontjából! Lenin az ateista propagandát az osztályharc részének tekinti, s eszközeit az osztályharc mindenkori érdekeinek rendeli alá. Lenin a vallás „megszűnését” soha sem bízta” „spontán folyamatokra”, erre a VCSK kap parancsot.
A jogról vallott nézek az erkölcsről vallottakkal lényegileg azonosak.
A fékeveszett vallásellenes gyűlölet gyökereit keresve minden bizonnyal Nyikolaj Bergyajevnek kell igazat adnunk: „Lehetetlen a kommunizmust megérteni, ha csak, mint társadalmi vagy gazdasági rendszert nézzük. A vallásellenes propaganda szenvedélyességét és a Szovjet- Oroszországban végrehajtott vallásüldözést csak akkor érthetjük meg, ha a kommunizmusban valamiféle vallást ismerünk fel, amely le akarja váltani a kereszténységet. Csak egy vallás – nem pedig egy gazdasági vagy politikai tan – állítja magáról, hogy birtokában van az abszolút igazságnak, kizárólagosan és nem tűrve konkurenciát maga mellett. Csak egy egyház adhat ki az egész birodalom lakosságára kötelező» katekizmust «.Más szóval a kommunizmus azért üldöz minden vallást, mert maga is az! És mint olyan,» egyetlen igaz vallás«, ezért nem bírja elviselni a többi» hamis vallás «tételét. Saját hitélt akarja kényszerrel, erőszakkal keresztülvinni, anélkül, hogy törődne az emberi szellem szabadságával. Ez a végleges» e világ «vallása, utolsó, végleges tagadása a másvilágnak és szellemi életnek. Éppen ez ad neki spirituális és misztikus jelleget.”
A háborús vereség néhány következménye Magyarországon
Magyarország az 1947-es párizsi béke ratifikációjáig nemzetközi jogi értelemben is megszállt ország volt ahol a polgári élet, az újjászervezett kormányzati apparátus egy célt szolgált: Vörös Hadsereg hadműveleti célját.
A politikai megtorló-megfélemlítő kemény mag, amely mindenkor a szovjet szervek akaratát valósította meg, s csaknem kizárólag a kommunistákból szerveződött.
Kétségtelen tény, hogy mindkét vonulatra legfelsőbb szinten a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) felügyelt. A politikai életben a polgári értékeket képviselő kormányzópárt felszeletelésére, az ún. szalámitaktika kierőszakolásához vezető hatalmi harc előidézésére indult el.
Nem lehetett kétséges az 1945-ös választások győztesei előtt sem, hogy mit is jelent valójában K. J. Vorosilov marsall intervenciója a miniszteri tárcák szétosztásánál.Vorosilov fellépése – valójában Sztálinnak azt az igényét realizálta, hogy a Vörös Hadsereg által elfoglalt területeken a Szovjetunió társadalmi – gazdasági berendezkedése valósuljon meg - azt eredményezte, hogy a fegyveres hatalmat jelentő minisztériumok a kommunisták irányítása alá kerültek.
A diktatórikus kormányzat legfontosabb eleme a terror és a megtévesztés.
Térfoglaló diktatúra és a katolikus egyház között az első összecsapások az általános moralitás síkján történtek meg.
Ennek a küzdelemnek a kezdetektől volt bátor és elszánt képviselője Mindszenty József: „A szovjetszerű vallásszabadságban nincs benne az Egyház kulturális, társadalmi és karitatív tevékenységének engedélyezése, ahogyan mi azt Nyugaton ismerjük. A magyar kommunisták, akik ismerték a moszkvai elméletet és gyakorlatot, azt itthon a magyar Egyház akkori helyzetének megfelelően azt hangsúlyozták, hogy nem szándékuk az Egyházat eddigi működési területeiről kiszorítani .. szűkebb pártkeretekben természetesen a marxi tétel volt érvényes: a vallásos ideológia felépítmény, az elnyomott és kizsákmányolt nép elbutítását szolgálja. Csak párttagoknak adták elő Lenin tanait arról, hogy a marxizmus minden vallást és az összes egyházakat valamennyi vallási intézménnyel együtt a polgári reakció szervének tekinti"
Magyarországon sokan – közöttük történészek is – szívesen beszéltek 1945–48 közötti demokráciáról és e folyamatot lezáró fordulat évéről. Prof. M. Kiss Sándor e kor kiváló kutatója pályája kezdetétől minden, ebben a témakörben tett megnyilatkozásában» fenyegetett«,» korlátozott«” demokráciáról beszél, teljes joggal. Valamire való magyar politikusnak tudnia kellett, hogy a hatalom a Szovjetunió és a szovjet vezetés által irányított kommunisták kezében volt. A kommunisták, mint a végrehajtó hatalom eszközét a belügyet és annak összes létrehozható eszközét, azonnal a kezükbe kaparintották. Így került sor 1945. január l7-től Péter Gábor vezetésével (de szovjet tanácsadók felügyelete alatt) a Politikai Nyilvántartó Iroda (majd Rendészeti Ügyosztály) megszervezésére. Május közepére már működött a Vidéki Főkapitányság.
A politikai osztály személyi állománya 95%-ban kommunista párttagokból szerveződött.
Ha kellő figyelmet szentelünk az MKP főideológusának - a kiemelkedő koncepciós perek, közöttük a Mindszenty - per egyik “társszerzőjének” – Révai Józsefnek - a Szabad Népben megjelent - a “reakcióról” írott cikkénekválaszt kaphatott arra, hogy kik kerülnek a közeljövő üldözötteinek véget nem érő listáira. „Reakciós az, aki antikommunista.”
Ennek a már fentebb említett ideológiai ok mellet ugyancsak oka volt az a tény is, hogy a katolikus egyház a kizárólagos hatalom megszerzésének egyik gátja volt.
Ennek a már fentebb említett ideológiai ok mellet ugyancsak oka volt az a tény is, hogy a katolikus egyház a kizárólagos hatalom megszerzésének egyik gátja volt.
Az egyház ellenes támadás elhatározását már az MKP KV 1945. november 22-i ülésén írásban rögzíti a jegyzőkönyv.Rákosi rámutatott: „. óvatosan kell dolgozni és nekünk nagyon meg kell nézni, hogyan és milyen formában támadunk.” Ehhez képest a támadások sohasem az egyház, hanem annak – úgymond – „legreakciósabb” képviselői és intézményei ellen irányulnak, „ezzel oppozícióba kényszerítve magát az egyházat.”
Szklarska Porebában 1947 szeptemberében Révai József a Tájékoztató Iroda alakuló ülésén a magyar „klerikális reakció” felszámolását követelte
Mindez nem volt lehetséges a hercegprímás “kikapcsolása nélkül”. Ezt az akciót személyesen Rákosi Mátyás irányította (operatív módon is). Először a közvéleményt kellett befolyásolni a napi sajtó és írásos propagandaanyagok, valamint kierőszakolt tüntetések segítségével, amelyeket országszerte filmhíradókon mutattak be. 1948 karácsonyán Rákosi elérkezettnek látta az időt kiadni a letartóztatási parancsot, Ő irányította mindvégig a prímás koncepciós perét is.
A hatalom megszerzésének és megtartásának a diktatúra eszköztárában megkülönböztetett fontosságú hatalmi technika neve: a koncepciós per!
Koncepciós perek
Történelmileg a szovjet hatalmi központ csúcsán jelent meg és „tökéletesedett”.
Ilyen eljárás volt az eszer vezetők pere (1922).(ahol Lunacsarszkíj tartotta a vádbeszédet). Az orosz ortodox egyház megtörését szolgálta a Tyihon pátriárka ellen folytatott per.
1928-ban koncepciós per folyt Donyec – medence bányaüzemének „polgári” vezetői ellen (Sahti - per), A 11 végrehajtott halálos ítélet és a hosszú börtönbüntetések üzenete: A bolsevik rendszer gazdasági fiaskóiért az „osztályellenség” felelős. Az úgynevezett lenini politikai bizottság tagja Buharin, Rikov, Tomszkij és társai koncepciós perében mondtak búcsút a politikai pályának – és az életnek. Az ügyészségek és bíróságok formális működésével politikai rendőrségen a pártvezetés megbízásából új forgatókönyvek születtek arról, hogy miként kell bűnesetek soha meg nem történt tényállításait összeállítani és azzal a közvéleményt, manipulálni.
A koncepciós perek jellegzetességeit – a teljeség igénye nélkül
- A perek kizárólag a vádlottak beismerésén nyugodtak. A beismerő vallomások jórészt a kínzókamrákban (vagy a kínzásoktól való félelem miatt) születtek, más részük zsarolás vagy megtévesztés eredménye.
- A perek egy része a nyilvánosság előtt zajlott, ahol a vádlottak teátrális jeleneteket produkáltak, bűnösségüket hangoztatva. Más részük – ahol nem sikerült rábírni a vádlottakat a „förtelmes látványosságra” szigorúan titkos volt. Valójában mindkét formának megvolt a politikai hozadéka. A nyílt tárgyalások a „társadalom meggyőzését” és a külföld félrevezetését szolgálta. A titkos eljárások pedig fokozták a társadalom félelemszintjét. A megtévesztés és a félelemkeltés, mint a terror eszköze összehangoltan működött.
- A perek – túl a diktátor hatalmának megkérdőjelezhetetlenségnek biztosításán – konkrét politikai célok megvalósítását szolgálják azáltal, hogy a más nézeteket vallókról „igazolja”: nézeteik valójában bűncselekménnyel egyenértékűek, illetőleg, hogy személyükben elve ellenséges elemek.
- A büntetőeljárás külsőségeinek – gyakran teátrális - alkalmazása mögött teljes mértékben hiányzik a büntetőeljárás lényege: a független bíróság előtt folyó kontradiktórius eljárás, ahol a törvény előtti egyenlőség elve alapján, a vád és a védelem fegyveregyenlőségével, a vád tényállásának keretei között folyó eljárásban, a vád bizonyítási terhével és az ártatlanság vélelmének szem előtt tartásával, a bizonyítékok szabad mérlegelése alapján születik megalapozott tényállás és ennek megfelelő marasztaló, vagy felmentő ítélet
- A büntetőjogi felelősség alapja minden jogállamban csak a személyes bűnösség lehet. A politikai célokat büntetőjogi eszközökkel elérni kívánó koncepciós eljárásokban gyakran találkozunk azonban a kollektív felelősség egy sajátos módjával, amikor is a „rossz osztályhelyzetű” vádlott vélelmezett bűnös is.
- A korszak jogi életének – ha beszélhetünk ilyenről – volt egy másik fogalma, ami meghatározó volt. Ez a pseudo – jog.
E fogalom alatt értjük azoknak a részben jogi- részben politikai dokumentum formájában megjelent - vagy titkosan kezelt – magatartási szabályok összességét, amelyek a diktatúra érdekében hozott a hatalom- esetenként állami, esetenként párt normatíva formájában, s amelyek felülírták a kihirdetett jogszabályokat.
A legfontosabb magyar egyházi koncepciós perekről szólunk – nem önkényesen válogatva – hanem megkeresve azt a jogi üzenetet, amely az egész társadalomnak szól.
P. Kis Szaléz és társai ellen indított eljárás.P. Kiss Szaléz, és a hozzá kapcsolódó P. Lukács László Pelbárt, és P. Farkas Jozefát ügyében – amelyben pontosan meg nem határozható számú civil személyt is elfogtak – a nyomozást a magyar politikai rendőrség folytatta le, majd a Szövetséges Ellenőrző Bizottságon (SZEB) keresztül szovjet katonai bíróság mondott ki bűnösséget és szabott ki büntetéseket. A büntetéseket a szovjethatóságok hajtották végre. Az Orosz Föderáció 1993.-ban rehabilitációs okmánnyal tanúsította, hogy a szovjet hatóságok által kivégzett P. Kiss Szaléz és az ügyben több kényszermunkára ítélt személy politikai megtorlás áldozata lett.
P. Kiss Szaléz és szerzetestársai egy olyan koholt eljárás áldozatai lettek, amelyben a kommunista párt - a politikai rendőrség segítségével -. Egyszerre támadta az egyházat, a gyöngyösi és hatvani ferences szerzetesek jelentős társadalmi befolyását csökkentendő, és a polgári értékeken alapuló Független Kisgazdapártot.
A manipulált iratokból jól követhető, hogy P, Kiss Szalézt ellenfelei azzal akarták hitelteleníteni, hogy gyónási titkot sértett. Az anyagból kitűnően, nem történt gyónási titoksértés. Az igazolható, hogy nem gyónás keretében tárták fel a fiatalok az általuk elkövetett merényleteket és rendőrség elleni fegyveres támadásokat. P. Kiss Szaléz a fiatalokat nem jelentette fel, hanem megkísérelte saját eszközeivel visszatartani az erőszakos cselekedetektől. Nem rajta múlt, hogy néhány fiatalt a bosszúvágy kerített hatalmába.
P. Károlyi Bernát ferences szerzetes ellen 1945.-től folyamatosan lépett fel az államhatalom a bűnüldözés eszközével. Három eljárást indítottak ellene.
A harmadik per értelmezése a legbonyolultabb. Egyrészt azért, mert itt a koncepciós perek másik – bonyolultabb - típusával állunk szembe, a konstruál koncepciós perrel, másrészt, mert az elérni kívánt politikai cél ennél a pernél összetett.
Koncepciós perek fogalmának meghatározásakor taglalt elemek sorra fellelhetők Károlyi atya perében.
Ezeknek a politikai céloknak alárendelt a tényállás megszerkesztése. Az, hogy a tényállás kitalált több oldalról igazolható:
- Történelmi tény, hogy nem létezett 25 000 felfegyverzett volt katonatisztet tömörítő és „Kecskemét környékén” 100 000 fő támogatását élvező összeesküvés. Sem Szinnay altábornagy összeesküvés élén. Szinnayt az Államvédelmi Osztály (ÁVO) nem is a szóban forgó összeesküvés tárgyában, hanem a csendőrséggel kapcsolatosan hallgatták ki. Ezt támasztja alá, hogy vallomásáról készült jegyzőkönyv nincs az iratoknál. Pedig ez fontos bizonyíték lehetne… Csuthy ezredes – akiről oly sok szó esik s fontos ítéleti ténymegállapítás is szól róla - nem jelenik meg az ügyben sem vádlottként, sem tanúként.
Ma már ismeri a kutatás a magyar kommunista ellenes ellenállás történetét. Ha összeadjuk a legtágabban értelmezett kommunista ellenes ellenállás (tehát nem csak fegyveres szervezkedések) miatt elítéltek számát, az nem éri el az 1200 főt sem.
A jogi abszurdumok egyike az is, amit – a kémkedés megállapíthatósága érdekében – a bíróság a katonai titok fogalmával tett az ítélet. (Nem csak ebben az ügyben).
A bíróság nem kevesebbet állított: – szemben a józanésszel –
„Az osztályharc nemzetközileg kiszélesedett periódusában a világ két táborra szakadásának idején az imperialista tábor és annak vezető ereje az Északamerikai Egyesült Államok minden eszközt és módot felhasznál arra, hogy a szocializmus felé haladást, a proletárdiktatúra funkcióit betöltő nép demokráciákban megakadályozza és ezért minden eszközt felhasználni igyekszik, hogy a népi demokráciák így konkrétan a magyar népi demokrácia, belső életéről, viszonyairól tájékozódást szerezhessen. Ilyen körülmények között a népi demokratikus állam büntetőügyének rendkívül tág és e szerint tárgyi síkon minden tény megvalósíthatja a» katonai titok «fogalmát.”
Arról szó sem esik, hogy a „titok” fogalmához tartozik a titokká nyilvánítás alaki eljárása.
„Minden tény”, minden, ami egy országban köztudott nyomban „katonai titok” mihelyt „ellenségnek” mondják el. Ez nem csak jogilag őrület, ez maga az őrület.
Károlyi Bernát ügye úgy zárult le tehát a legfelsőbb pártállami hatalom akaratából, hogy Károlyit az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) börtönében most már „törvényesen” el lehessen pusztítani.
Molnár Erik igazságügy-miniszter Rákosi Mátyásnak írt jelentésében az előzetes letartóztatásban lévő egyházi személyek „ügyének elintézésére” tett javaslatot. A 31 egyházi személy közül – köztük más ferences is szerepel – a 31. „Károlyi Bernát ferencrendi szerzetes, aki a pasaréti úti rendház főnöke volt, 15 évi fegyházra ítélték, mert egy nagyszabású kémkedési ügynek volt a terheltje. Korábban is elítélték 7 hónapi börtönre demokráciaellenes izgatás miatt. A Legfelsőbb Bíróság tárgyalja le az ügyet és hagyja helyben az első fokú ítéletet.”
Alia iacta est!
Az egyházi személyek ellen indított büntetőügyek közül a kizárólagos hatalomra törő kommunista párt a Mindszenty József bíboros hercegprímás elleni pert tekintette kulcsfontosságúnak, amelyre azóta készült, hogy Mindszenty József elfoglalta az esztergomi széket.
A Mindszenty – perhez vezető út: a Pócspetri - perés az Actio Catholica (AC) ellen irányuló eljárás. A Michalovits Zsigmond és társai ellen indított per, amelyben 1948. július 23- án hirdetett ítéletet az Olti tanács.
A katolikus egyház ellen indított támadás fő frontpere a Mindszenty – per
A Mindszenty- perben – amely a konstruált koncepciós perek típusához tartozó, terrorper – megjelenik a kommunista rendszer lényege: a társadalom leigázása érdekében, a történelmi finomszerkezetek szétrombolása, a jogrendszer felemésztése. Megjelenik mindaz, amit a történelem kriminalizálásának is mondhatunk, amikor a bűn üldözésre hivatott államhatalom maga válik bűnözővé.
A Mindszenty- per célját és funkcióját tekintve egy nagy ívű folyamat része – kísérlet a legnagyobb magyar történelmi egyház – a római katolikus egyház – meggyengítésére, s távlatilag megsemmisítésére.
Jogi kérdésben a Mindszenty – perben a Népbíróságok Országos Tanácsa (NOT) – Jankó Péter tanácselnök elnöklete alatt – nyíltan megfogalmazta a jogellenes magatartás nélküli bünetőjogi bűnösség tételét, ami a büntetőjog halálát jelentette: „Tűrhetetlen volna, hogy a demokratikus haladást biztosító államrendet és államformát reakciós erők szervezkedése akár jogellenesnek nem minősíthető eszközökkel is veszélyeztesse”
Ideológiailag – ez a kommunista pártban, amely a hatalomban való megjelenésének első percétől fogva a legtürelmetlenebb vallásként viselkedett (Nyikolaj Bergyajev) frontális támadást jelentett az istenhit ellen, a marxizmus – leninizmus kizárólagosságának elérése érdekében, ha tetszik az ateizmus „államvallássá” tételének egyik állomása. Ez egyben fenyegetés a nem katolikus istenhívő emberek felé is, egyfajta lecke az állami akarat mindenhatóságának elfogadására.
A per társadalmi céljait kutatva látnunk világosan kitűnik – s ez forrásszerűen is igazolható a per előkészítésének anyagából:
- az egyház felszámolása érdekében az egyházkormányzat állami ellenőrzés alá vonása;
- az ország lakosságának többségét kitevő birtokok parasztság földtől való megfosztása és integrálása a diktatúra kiszolgáltatottjainak tömegébe;
- a vallásos állampolgárok kiszorítása az érvényesülés minden területéről.
Mindez része a magyar civil társadalom szétzúzásának, nincstelenné – ez által kiszolgáltatottá – tételének.
Az egzisztenciájában és emberi jogaiban védtelen társadalom ezáltal az általános szolgaelvűség állapotába kerülhetett, amely a permanens félelem fenntartásával uralható.
Alig zárult be a börtönajtó a hercegprímás mögött 1950. augusztus 3-án aláírták az okmányt, amelyet a hatalom kikényszerített, s amelyet „megállapodásnak” nevezett el az állam és a katolikus egyház között. Szeptember 7-én pedig megjelent az 1950. évi XXXIV. tvr. a szerzetesrendek feloszlatásáról. Ezzel az 1947. évi XXXII. tc.- ben foglalt, a felekezetek teljes egyenjogúságáról alkotott törvény valójában a felekezetek egyenlő leigázását jelentette.
Az egyház elleni újabb akciósorozatot Farkas Mihály 1950. szeptember elején „az új harci szakasz” bejelentéssel indította el. Révai József 1951. április 14-én a „klerikális reakció, mint az imperializmus legfontosabb ügynöke” megjelöléssel tartott beszédet.
1951. május 4-én az MDP Titkársága ülésén „megtervezték” a Grősz pert, amelyet a Szabad Nép 1951. április 13.-i támadásával kezdtek el.
A Titkárság megvitatta miként lehet „egyik vagy másik püspökre fő tüzet irányítani (Elsősorban Grőszre, Péterire (sic!) és Shvoyra , utánuk Hamvasra és Papra )”. Elhatározták a „pálosok elleni per előkészítését” is. A forrás ezt követően így folytatódik. „A per vádlottjait» amalgán« (sic!) módszerrel kell kiválogatni: a pálosokon kívül vádlott legyen a ciszter rendfőnök és néhány püspök, akik ellen komoly bizonyítékaink vannak.
A/ A per politikai vonala a következő legyen: A vádlott pálos szerzetes gyilkosságainak elkövetésénél szövetkezett a népi demokrácia esküdt ellenségeivel, ellenforradalmi szervezetet épített ki, és ebben a munkájában támaszkodott nemcsak saját rendjére, hanem az egész klerikális reakcióra, beleértve a püspöki kart.
B/ A pernek bizonyítani kell, hogy a vádlott püspökök a régi rend vissza-állítását akarják, esküdt ellenségei a népi demokráciának, illegálisan dolgoznak ellene, megszegik törvényeinket, kémkednek, valutaüzletet kötnek stb. Ezek a püspökök csalárdul írták alá az állammal kötött egyezményt, egy pillanatig sem gondoltak az egyezmény becsületes betartására, nem lehet tehát rájuk bízni az egyezmény betartásáról való gondoskodást sem.
Nem sokkal ezután 1951. május 15-én felállították az Állami Egyházügyi Hivatalt az egyházkormányzat átvételére.
A Grősz perben ítéletet hozó Olti Vilmos majd másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Jankó tanácsa olyan megállapításokat tett, amelyek a további perekre is kihatással voltak.
Mester Margit az UNUM nővérek rendalapítója ellen indított koncepciós per – a diktatúra pseudo -jogának tipikus érvényesülési területe.
Mester Margit és társai „bűne” abban jelentkezett, hogy a szerzetesrendek feloszlatása után többen közösen béreltek lakást, hitéleti tevékenységüket is közösen folytatták.
Az Alkotmányban kihirdetett szabadságjogokat azonban teljes mértékben felülírta a pszeudo- jog, amely a vallásszabadságot vallásüldözéssel váltotta fel.
A perben olvashatjuk a megszokott - ÁVH által készített - „vallomásokat”:
„Vallomásomat összegezve beismerem, hogy a népi demokrácia ellenes beállítottságomnál fogva ellenségesen viszonyultam a népi demokráciához, igyekeztem annak fejlődését és erősödését meggátolni. Éppen azért a lakosság körében lázítottam, hazug propagandát terjesztettem, hogy elégedetlenséget keltsek a dolgozók körében.”
A bíróság előtt tett vallomás e mondata, bizonnyal Mester Margit sajátja:
„Ezeken az összejöveteleken hitet tettünk amellett, hogy a szerzetesi fogadalmat továbbra is megtartjuk és egymást anyagilag is segítjük.”
S a pseudo- jog sajátos megjelenése az ítéletben: „a Grősz - per adatai megvilágították a szerzetesrendek szerepét..” amely nem más, mint a népi demokrácia megdöntése. Íme, egy megdönthetetlen vélelem, amely végigfut valamennyi ügyön, amelyben szerzetesek a vádlottak.
Az „újhatvani lázadás” ügyében – ahol a hívek nem akarták, hogy a hatóságok elhurcolják lelkipásztoraikat és körülvették a templomot és a rendházat - nem az a kiemelendő amilyen brutalitással az járt el ÁVH, de még az sem, hogy milyen valótlanságokat vertek ki a tanúkból, hanem Rákosi keze írásával érhető tetten a hatóságoknak adott utasítás, hamis bizonyítékok koholására :
„Gerő, Farkas, Révai visszavárólag. Lássa Péter e. feltétlenül gondoskodni kell róla, hogy a szerzetesekre kompromittáló tények s anyagok (irattár, Horthy – Hitler képek, fasiszta könyvek, nyilas és horogkeresztek + dorbézolások és élelmiszerhalmozások adatai, sem a régi sem az új akcióknál el ne kallódjanak.”
A vádirat egy mondata: „… bandita Rajk László” vallomásából kitűnik egy nagy nyugati és vatikáni összeesküvés.
A per lefolytatása már a színjáték kategóriájába tartozik
Bár a mai előadásom a katolikus egyház ellen indult eljárásokról szól, nem lehet nem megemlíteni a protestáns vallási vezetőkkel szemben indított eljárásokat. Ordass Lajos evangélikus püspök, vagy Ravasz László református püspök esetében lefolytatott eljárások mindezt meggyőzően igazolják.
Ezek célja semmivel sem különbözött a katolikusok ellen indított eljárásoktól.
Az 1956-os forradalom egy pillanatra megállította az egyházüldözés hullámát, de a forradalom leverését követően a hatalom nyomban visszatért „a Lenini útra”.
Ezt legmagasabb szinten a diktatúra első embere Kádár János fogalmazta meg:
„Vannak azért nekünk is szerveink, például a BM is harcol (..) Meg kell érteni, hogy mik a klerikalizmus ellen tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel is harcolunk, mert nálunk nem klerikális, tehát papi uralom van, hanem munkás – paraszt uralom.”
Ennek gyakorlati megvalósulása 1957 márciusára 57 papot vettek őrizetbe, s ez a szám az év végére további 25 fővel emelkedett.
A rendszer nyílt gyilkosságoktól sem riadt vissza. A hitoktatásnak és az ifjúság vallásos nevelésének megakadályozására a hatalom a gyilkosságoktól sem riad vissza. Kenyeres Lajos tiszavárkonyi plébános és Brenner János rábakethelyi kápán bestiális módon történő meggyilkolása.
Amikor megjelenik 1958-ban a politikai rendőrség szótárban a támadólagos elhárítás , újabb provokációk sorozata és bomlasztási hullám csap le az egyházra.
Másik kulcsszó: a bomlasztás.
Szekuli Pál meggyilkolása és plébánosa dr. Miklós Józsefperbefogásának a helyi egyházközösség szétbomlasztása és lehetőség szerint az MSZMP felé történő „átirányítása” volt. (az ügyet tárgyaló Dr. Csiki Ottó bírói és emberi tisztessége futtatta zátonyra). Ez azonban nem változtatott azon a tételen: „A párt tömegkapcsolatainak szélesítése szempontjából, a klérus maga összességében ás perspektívájában kibékíthetetlen ellenséges erők kategóriáját képez.”
A 60-as évek
A ’60-as évektől a konszolidálódott kádári diktatúra az ÁEH – t a titkosszolgálat rezidentúrájává építette ki s közben nagyralátó terveket szőtt az 1962. október 11. – re összehívott II. Vatikáni Zsinat (1952 – 1965) befolyásolására és a világegyház szétdarabolására.Ez a nagyralátó terv ugyan halva született, de belföldön a diktatúra szorítása mit sem engedett.
Ezt tükrözi a titkos nyomozások sokasága továbbá, hogy 1960 novembere és 1961 februárja között 800 személyt vettek őrizetbe (közülük 85 került előzetes letartóztatásba 22 pap, 25 volt szerzetes, 38 világi hívő, s körülük 76 főt ítéltek el 1-12 év közötti szabadságvesztésre.
Az egyházi személyek és az egyházat támogató civilek elleni titkosszolgálati dossziék közül a „Fekete hollók” a „Missió”
Az egyháziaknak különösen azt rótta fel a diktatúra, hogy az ifjúsággal foglalkozva keresztény – vezetésre alkalmas – elit kinevelésén fáradoznak. Ez volt az alapja a szegedi Katona Nándor , Csizmazia Rezsőés Havass Gézaelleni pereknek épp úgy, mint a három un. Regnum Marianum perek. Utóbbiakat „Békétlenek”, „Bigottak”, „Ellenállók” – bonyodalmas titkos nyomozásainak menetét sem tudjuk itt kifejteni.
A „bűnüket” így fogalmazta meg a politikai rendőrség: „Tevékenységükre a korábban kidolgozott regnumi törvények további folytatása jellemző, főleg fiatal értelmiségiek elvonása a tömegszervezetektől, majd azok népi demokráciánk elleni nevelése”- állapította meg egy 1967. december 4.-én kelt Intézkedési terv.
Ugyancsak az egyházüldözés körébe tarozik, azaz eljárás, amelyet a szegedi egyetem néprajzprofesszora
Bálint Sándor ellen folytattak ügynökök hadának segítségével – bevetve ellene saját ügyvédjét – dr. Kormányos Istvánt -, aki „Mannlicher” majd „Mauser” fedőnéven jelentett és manipulálta „védencét”, s mellesleg Bálint professzor régi barátja volt.
A Bálint ügyben végül nem egyházi vagy vallásos tevékenység miatt mondták ki a professzor bűnösségét, hanem izgatás miatt, mert nyugaton megjelent folyóiratokat adott kölcsön elolvasásra barátainak.
Ez azonban nem változtat azon a lényegen, hogy Bálint Sándort katolikus meggyőződése miatt vonta eljárás alá a diktatúra, csupán – a professzor nemzetközi tekintélye miatt- „öltöztette” a pert más köntösbe.
A 60-as évek végén folyt még egy jelentős per, amelyben Lénárd Ödön és Tímár Ágnes nővér szerepelt, és amit ugyancsak összeesküvés és kémkedés jogi formulásába fogalmaztak meg.
Az idő előrehaladtával azonban a „lenini út” a végéhez közeledett, s az MSZMP KB 1989-re kénytelen volt szembe nézni mindazzal, ami egyházpolitika címén történt Magyarországon.
: [az MSZMP] „Megszüntette a vallásos érzületűeket sértő, leegyszerűsítő ateista propaganda vadhajtásait, oldotta a vallásossággal szembeni politikai bizalmatlanságot.”
Beismeri a KB: „Az egyházpolitikában elért eredmények ellenére nem sikerült mindenben meghaladni a múlt hibáit „..Nem tagadhatók a vallásos meggyőződés miatt, politikai indíttatású hátrányos megkülönböztetés egyes esetei sem, amelyek gyakran súlyos lelkiismereti konfliktushoz vezettek..A nyolcvanas évek elejétől az egyházak tömegbefolyása, a vallásosság növekedett. Különösen a fiatalok és az értelmiség körében fokozódott a vallás iránti érdeklődés és a vallásosság is.” (Kiemelés tőlem K. F.)
|
Jegyzetek: Kiss László Szaléz (1904. júl. 27., Szeged–1946. dec. 10., Sopronkőhida): pap, ferences szerzetes. 1920. okt. 3-án lépett a kapisztránus rendtartományba. Egerben a cisztereknél (1922–1924), majd a pécsi jezsuitáknál (1924–1926) klerikus növendék. Örök fogadalmat tett, és szubdiakonussá szentelték 1928. júl. 28-án. 1926–1928 között Gyöngyösön örök fogadalmas klerikus növendék. Diakónus (1927. jún. 23), majd pappá szentelik (1928. szept. 2.). Első állomáshelye a pécsi Collegium Seraphinum (1929. jún. 23). 1924-től a jászberényi stúdiumházban oktatott filozófiát, majd a salgótarjáni rendházba helyezték (1936). 1937 szeptemberében az USA-ban misszionárius és New Brunswickban plébános. 1942-ben hazatér és a debreceni rendház lakója, majd 1944 júniusától Gyöngyösön klerikus magiszter és teológiai tanár. 1944 novemberétől a FKgP Független Ifjúság szervezte országos választmányának tagja. 1945 márciusában megszervezte a Keresztény Demokratikus Ifjúsági Munkaközösséget (KEDIM). Szovjet katonák meggyilkolásának és fegyveres összeesküvés vezetésének vádjával 1946. júl. 12-én letartóztatták, és 1946. dec. 10-én a szovjet hadbíróság ítélete alapján kivégezték. A szovjet hatóságok 1993. máj. 25-én rehabilitálták. Károlyi /Krausz/ Ádám Bernát (1892. jún. 19., Almáskamarás – 1954. márc. 12., Budapest): OMF, misszionárius, a kínai ferences misszió főnöke. 1907-ben lépett a kapisztránus rendtartományba. 1913. jún. 22-én tett fogadalmat, és 1915. jan. 25-én szentelték pappá. Baján kollégiumi prefektus, hitszónok. 1917–18 között tábori lelkész, majd különböző városokban hitoktató (1919–1928). 1919. szept. 15-én Kínába indult Kecskemétről. 1930-ban letette első kínai vizsgáját. Sikeres missziós tevékenységet folytatott, de betegsége miatt 1938-ban hazarendelték felettesei. Vácott a Kapisztrán Nyomda igazgatója lett, majd Budapesten a Pasaréti úti rendház helyettes főnöke. 1941-ben ismét Kecskemétre helyezik, ahol 1945-től házfőnök. 1946-ban izgatásért 7 hónapra ítélték. 1947-ben újra Budapesten, Pasaréten házfőnök. 1949-ben letartóztatták, és 1950. dec. 29-én kémkedés és hazaárulás vádjával 15 évre ítélték. Rabkórházban halt meg. |