Nézem Jelenczki István filmjét a rendszerváltásról. Ki gazdagszik meg a bőrünkön? A bennszülött elit? És a titokzatos szálakat mozgató háttérhatalom? Mintha még mindig Ady Magyarországa folytatódna, ahol a legmutatósabban születtek meg „az elvtelen meggyőződés és az álhazugságú becsület mártírpolitikusai.” (Most Gyurcsány próbálja ezt az Ady által is irónikusan körülírt szerepet eljátszani, mondván: megölnek. S ebbe a sorba tartozik az a híresztelés is, hogy Péter Gábor volt a rendszerváltás igazi mártírja.) A sajtóban, történészi berkekben és parlamentben - mintegy a rendszerváltást lezárandó - egyre több szó esik a kisebb „mártírokról”, az apró álhazugokról, az ügynökökről és tartóikról. S föntebb, az elitről szóló történeteket is hallgathatjuk, akiknek szereplőit a közigazgatási, a K-vonal szolgálati használatra készült kis telefonkönyvei szinte lista- és internetkészen tárnak elénk. (Volt is róluk nemrég egy konferencia az Országos Levéltár rendezésében, K-vonal, avagy az új, az 1948 utáni elit kialakulása. Megjegyzem, a vonal tíz évvel élte túl a 89-es rendszerváltást.)
Legyen hát ügynöklista vagy ne legyen? A NEMBIZA (Nemzeti Emlékezet Bizottsága) körül az interneten kutakodva - s irónikus ez is – állandóan egy a hüvelyszárazság megszüntetését hirdető szer reklámára bukkantam: Ne szenvedjen tovább! Hogy általában se szenvedjünk, még 1989-ben Kis János beszélt holmi társadalmi szerződésről, amelynek értelmében a szenvedni tovább nem halandó polgárok (alattvalók) alapvető joga, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a politikai osztállyal (oligarchákkal) szemben. Az ügynöklisták és mozgatóik névsorának amolyan lutheri kifüggesztése - hiszen kinek a házát építetted, építed ma is? - így nem egyszerű történészi aktus lenne, hanem olyan polgári elégedetlenséget indíthatna el, amiről hajdan (oly gyanútlanúl) a liberálisok vezérfilozófusa beszélt. A doktori címek isteni eredetébe vetett hit megingása után ezek a listák, mint Isten malmai, lassan őrölni kezdenének az utcán, a mélyben.
Az ECHO tévében a Kiút műsorában ilyen dolgokról s egy érdekes emberi metamorfózisról (Monostori testvér nyilas és az arra felmentést adó pufajkás múltjáról) beszélgettünk. (Említhettük volna Rózsa Flores Eudardót is, akit mintegy záróra előtt a bölcsészkarról szerveztek be, s a puccsra készülő munkásőrségnek dolgozott spanyol tolmácsként vagy Hajnal László Gábort, akinek szabadeurópás írásait a nyolcvanas években szamizdatként forgattuk, s csak halála után derült ki, hogy beszervezték.) Vámos György kérdésére, bízunk-e abban, hogy nyilvánosságra kerül az eltitkolt múlt, Horváth Attila, a fiatal jogtörténész és én azt válaszoltuk, hogy igen, amihez némi visszafogottsággal ő is csatlakozott. Utána egymásra néztünk - az adásnak már vége volt -, s ekkor megjegyeztem: Mindnyájunknak a szájában ott volt a NEM. Csak nem mertünk pesszimisták lenni. NEMBIZA. Örökségünk, az ügynökvilág szereplői pedig egyre sokasodnak az internet hullámain.