Horthy Miklós kormányzót többször érte az a vád, hogy dinasztiát akart alapítani. E szerint emiatt nem engedte vissza IV. Károly királyt a trónjára – noha a jogfosztott uralkodó a visszatérésre kétszer is kísérletet tett –, és emiatt szavaztatta meg kormányzó-helyettesnek később az országgyűléssel legidősebb fiát, Horthy Istvánt. E feltételezéseket azonban Horthy határozottan visszautasította és tételesen cáfolta Emlékirataim című memoárjában is.
Bár a legtöbb tény is a kormányzót igazolja a kormányzó menye, gróf Gyulai Ilona ma is fontosnak érzik cáfolni a vádakat, azok időnként még mindig fel-felbukkannak. De lássuk az előzményeket!
Károly király első visszatérési kísérlete
IV. Károly, Magyarország koronázott királya 1918. november 13-án, a Bécs melletti eckartsaui kastélyban, Károlyi Mihály kormányfő küldöttjének rábeszélésére nyilatkozatot írt alá uralkodói jogairól való lemondásról.
1921. március 26-án 23 órakor Károly váratlanul megjelent gróf Mikes János püspöknél a szombathelyi püspöki palotában. Inkognitóban, vonattal érkezett Svájcból. Kijelentette, hogy csak amíg Magyarország köztársaság volt, ő addig viselkedett lemondott uralkodóként, mivel azonban hazánk 1920. február 27-én visszaállította a királyságot, mint törvényesen megkoronázott magyar király elfoglalni óhajtja trónját. Számos közelben tartózkodó fontos személyiség (Teleki Pál, gróf Sigray Antal, Lehár Antal ezredes, Jármy Andor ezredes és mások) hűségéről biztosította a visszatérni vágyó Habsburgot.
Híveivel másnap déltájt érkezett meg a budai Várba, ahol Sigray meglepetésszerűen megjelent a kormányzó lakásán. Horthy éppen ebédelt. Sigray közölte, hogy a király a miniszterelnökségen várakozik. Itt Horthy a király értésére adta, hogy a győztes hatalmak nem engedélyezik a visszatérését. A király válaszul emlékeztette hűségfogadalmára, amelyet akkor tett, amikor utoljára találkoztak a Burgban.
„Felségednek azonban azt is figyelembe kell vennie – folytattam – hogy abban a pillanatban, mihelyt a hatalmat átadom, a szomszédos államok jól felfegyverzett hadseregei azonnal átlépik határunkat. Mi semmit sem állíthatunk velük szembe” – olvashatjuk Horthy emlékiratában. Károly ekkor Briand francia miniszterelnök őt visszatérésre biztató szavaira hivatkozott, azonban ez Fouchet budapesti francia megbízotton keresztül könnyen tisztázni lehetett: a francia miniszterelnök sohasem adta beleegyezését Károly visszatérésébe.
Károly dolgavégezetlenül utazott vissza Szombathelyre, a püspöki palotába, ahol megbetegedett, majd később, ünnepélyes búcsúztatást követően vonaton, antant-kísérettel visszatért Svájcba.
Az égből érkező király
A második visszatérést előkészítő „összeesküvésnek” már több száz résztvevője volt. Ezúttal Zita királyné is elkísérte Károlyt. 1921. október 20-a délutánján egy Svájcban bérelt Junkers F13-as repülőgépen érkeztek meg Dénesfa közelébe, Cziráky gróf birtokára. A csapnivaló szervezés miatt viszontagságos körülmények között, de végül Lehár ezredesnek köszönhetően eljutottak Sopronba, ahol a király felöltötte magyar katonai egyenruháját. A soproni ezred felesküdött a királyra. (Ez ugyanaz a vasfegyelmű, frontot megjárt katonákból álló ezred, amely 1919 novemberében megtisztította Budapestet a Nemzeti Hadsereg élén bevonuló Horthy Miklós fővezér számára.)
Hajnali négykor vonatra szállnak. Másnap dél tájban érkeznek a győri pályaudvarra, ahol díszfogadás és beszédek miatt vesztegeltek. Ez alatt Lőrinczy tábornok értesítette a kormányzót. Mire a vonat Ácshoz ért, a síneket felszedték, de a soproni ezred utászai helyreállították. Komáromban ugyancsak díszelgő parádé fogadta őket. Ide érkezett Siménfalvy ezredes Budapestről, tiltakozni a továbbutazás ellen, de a royalisták őrizetbe vették. Rövidesen Ottrubay ezredes is befutott a kormányzó levelével, de fellépése a vonaton eredménytelen vitatkozásba torkollott.
Október 23-án reggel hatkor Biatorbágynál a királyi pár ragaszkodott hozzá, hogy misét hallgasson a sínek mellett. Közben megérkezett Kánya Kálmán a külügyminisztériumból, hogy alkudozni próbáljon a királlyal. Ez alatt a katonák kiszálltak és harci alakzatba fejlődtek. Távolabb fegyveres összecsapás bontakozott ki a király hűségén lévők és a Horthy katonai tanácsadójaként működő Gömbös Gyula által megtévesztve, „nyakunkon a csehek” jelszóval odaszervezett egyetemista önkéntesek között (Gömbös nyugállományú vezérkari százados sejtette, hogy a sorkatonaság nem szívesen harcolna a király ellen).
A király az összecsapás helyszínén a halottak és sebesültek láttán parancsot adott Lehárnak a lövöldözés beszüntetésére, mondván ő csak vérontás nélkül hajlandó elfoglalni a trónját. Lehár őrjöngve engedelmeskedett, majd a szerelvény visszament Tatára. Éjszaka az Esterházy-kastélyban egy hattagú fehérkülönítmény rátört a pihenő királyi párra, de csendőrök megakadályozták a királygyilkosságot. A király innentől fogoly volt. Először a tihanyi bencés apátságban helyezték el, majd november elsején Bajára szállították, ahol a Glowworm nevű angol folyami naszád parancsnoka vette át a királyi párt. A Fekete-tengerig hajóztak, majd egy nagyobb hajóra átszállva az atlanti-óceáni Madeira szigetére szállították őket száműzetésbe, ahol a király tüdőgyulladásban meghalt.
A nemzetgyűlés Bethlen István miniszterelnök indítványára 1921. november 6-án mondta ki hivatalosan a Habsburg-Lotharingiai ház trónfosztását. A Habsburg-kérdés ekkor tehát végleg lekerült a napirendről, viszont nyitva maradt a probléma, hogy majd egyszer ki legyen a király.
Horthy Miklós emlékirataiból is kitűnik, hogy a kormányzó tisztában volt vele: a kisantant-országok csak a háborús indokra vártak, hogy lerohanják Magyarországot, amennyiben a restaurációs kísérlet sikerül. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és Románia már mozgósított, a Magyarország elleni közös támadást előkészítő cseh Edvard Beneš pedig körtáviratban jelentette ki: „A volt uralkodó jelenléte magyar földön casus belli.” Mindez – még ha nézetei ellen való is volt – a nemzet megmaradása érdekében indokolttá tette Horthy fellépését Károly királlyal szemben, és e mögött aligha saját uralkodói ambíciói voltak.
Ez utóbbit az Emlékirataimban leírt következő sorok is megerősítik: „1922 augusztusában politikusok és más vezető személyiségek csoportja jelent meg nálam a gödöllői kastélyban, köztük egy katolikus püspök is. Előre csak annyit jelentettek, hogy rendkívül fontos előterjesztésük van, de közelebbi szándékukról nem tudtam. Hamarosan kiderült ez aztán szónokuk, Ráday Gedeon gróf képviselő, volt főispán és belügyminiszter szavaiból. Érett megfontolás után azért jöttek, hogy a nép minden rétege nevében felajánlják nekem a szent koronát. (…) Megköszöntem a tanúsított bizalmukat, de kijelentettem, hogy felhívásuknak nem tehetek eleget. Mert mi ad nekem bátorságot és erőt ahhoz, hogy romban álló hazánk újjáépítésében részt vegyek? Csakis az az érzésem, hogy kormányzóvá választásom alkalmával azért nyilvánult meg velem szemben a bizalom, mert tisztességes és becsületes férfinak tartanak. Ha a korona után nyúlnék, nem lennék többé sem önzetlen, sem tisztességes, és már másnap szembefordulnának velem tulajdon édestestvéreim. Én tehát semmilyen körülmények között, még egyhangú népszavazás esetén sem fogadnám el soha a királyi méltóságot.”
A kormányzóhelyettes mint királyjelölt?
Harmadszor akkor merült fel Horthy Miklós kormányzóval szemben a dinasztiaalapítás vádja, amikor idősebbik fiát, Horthy Istvánt kineveztette helyettesévé. Erről ezt írja ő maga: „Arra az eshetőségre szintén gondolnom kellett, hogy hosszabb tartamú betegség is érhet. A kormányzóságról szóló 1920-as törvény ilyen esetre nem tartalmazott rendelkezést.”
A Bárdossy-kormány által 1942. február elején beterjesztett, az alsó- és felsőház által nagy többséggel szentesített törvény szerint különleges intézményként hozták létre a kormányzóhelyettesi posztot. A törvény 11. paragrafusa kifejezetten kimondta, hogy a kormányzó halála után a helyettesi tisztség megszűnik, amint az új kormányzó esküt tett. Ez Horthy kifejezett kérése volt.
Horthy István alakja egyébként tökéletesen alkalmas volt politikai karrierre is. A mérnöki diplomával rendelkező, angolul, franciául és németül kitűnően beszélő, higgadtnak, megfontoltnak, ugyanakkor szerénynek leírt férfi 36 évesen már jelentős eredményeket tudott felmutatni a MÁV Vas-, Acél- és Gépgyára menedzsmentjében, majd a MÁV elnöki székében is elismerést vívott ki. Az igaz, hogy ideális királynak is el lehetett volna képzelni, de apja nem ezt a jövőt kívánta neki:
„Az az igazság, hogy semmi sem állt tőlem távolabb, mint hogy dinasztia alapítására valaha is gondoljak, és nagyon sajnálom, hogy ilyesmit még bizonyos magyar körök is feltételezhettek rólam. István fiamnak helyettesemmé választása – éspedig, ismétlem, az utódlás joga nélkül – egészen kivételes ügy volt. Magától adódott fiam külpolitikai beállítottságából és a közöttünk fennálló bensőséges, bizalmas viszonyból. Minthogy ez a két körülmény ugyanebben a mértékben más személyben nem volt található, nem is választottak senkit utódává” – írja visszaemlékezésében a kormányzó, akinek csakhamar gyászolnia kellett helyettesének kinevezett, repülő hősi halált halt idősebbik fiát.
A királyság vége
A királyság intézménye azért szűnt meg, mert egy ellenséges nagyhatalom, a Harmadik Birodalom és annak kiszolgálói 1944. október 15-én erőszakos államcsínnyel megszüntették.
„1920–1944 között nem csupán elhanyagolható frázis volt királyságunk intézménye, hanem egy sajátosan magyar jogfelfogás érvényesítése az elképzelhető legellenségesebb európai közegben. Az alkotmányos monarchia magyar értelmezésével természetesen együtt jár a vallás és az erkölcs alkotmányos intézménykénti felfogása. Ez az a pont, ami a szélsőségesen szabadelvű és szocialista elkötelezettségű állampolgárokat leginkább zavarja” – írja Nemeskürty István Búcsúpillantás című könyvében.